Tibor több mint két évtizedig, 23 esztendeig vezette az esztergomi városi könyvtárat. Ez annyi idő, ami alatt felnő egy új generáció. Kritikus évek, az információrobbanás kora, az elektronikus kultúra elterjedése, a könyvtáros szakma átértékelődése – semmiképp sem könnyű, kihívásokkal teli kor.

1937. augusztus 8-án született Érsekújváron, majd a szlovákiai kitelepítések során Szegedre került a család. Tibor hűségesen őrizte és ápolta gyökereit; a Felvidékkel egész élete során aktív kapcsolatot tartott fenn. Szegeden magyar–francia szakos tanári diplomát szerzett 1961-ben. Egyetemi évei során bekapcsolódott a szegedi írócsoport életébe, minek következtében nem egy „ügynöki jelentés” született róla is. Erre az időre nyúlik vissza barátsága Ratkó Józseffel, Csoóri Sándorral is. Friss diplomával került városunkba, ahol a Dobó Gimnáziumban tanított ’63-ig, majd ’66-ig a városi Művelődési Házban volt művészeti előadó. Közben Színjátszó-rendezői Levelező Akadémiát végzett Budapesten. Már Esztergomba kerülésekor a városi színjátszó csoportok vezetője lett, 1968-ban pedig egyik alapítójává vált az Esztergomi Klubszínpadnak. Kiváló amatőr rendezőként 1974–80 között országos sikereket ért el az EKSZ-szel.

1975-ben lett az esztergomi városi könyvtár igazgatója az előző vezető, a könyvtár-építtető fotóművész, Martsa Alajos ajánlására. Barátságát, tanácsait Lajos bácsi halálig élvezhette. Hogy feladatának a rá oly jellemző alapossággal tehessen eleget, elvégezte az ELTE BTK könyvtári szakát is (1977–80). Tagja volt az 1980-ban újra életre hívott Balassa Társaságnak, szerkesztő munkatársa az Esztergom Évlapjai helytörténeti évkönyvnek és az Esztergom és Vidéke újraindult polgári hetilapnak (melynek 1995-ben főszerkesztője is volt), valamint az Ister-Granum Eurorégió Átkelő című kulturális folyóiratnak is dolgozott. Számos cikke jelent meg az Esztergom és Vidékében, az Új Forrásban és az Esztergom Évlapjaiban. Újságírás, szerkesztés mellett helytörténeti kutatással is foglalkozott, kutatási területe a XIX–XX. század helytörténete, művelődés- és irodalomtörténete. Az esztergomi könyvtár alapító gyűjteménye, az ún. Helischer-gyűjtemény adta meg az alapját érdeklődésének, sokat forgatta-kutatta, igyekezett rendszerezni a máig fel nem tárt, óriási értékű anyagot. Mindezek mellett alapító tagja az Esztergom Barátai Egyesületnek, melynek 2001–2006 között elnöke volt, és haláláig tiszteletbeli elnöke. 1988 (alapítása) óta tagja volt a Közalapítvány a Várszínházi Nyári Játékok Támogatására szervezetnek. 1990–94-ben Esztergom városi képviselő-testületi tag, ugyanakkor a Kulturális és Idegenforgalmi Bizottság elnöke. Alapító tagja és elnöke a Párkány-Esztergom Baráti Egyesületnek (2001–2006).

Tevékenységéért 1978-ban a Szocialista Kultúráért, 1983-ban az Ifjúságért kapott kitüntetést, majd 1998-ban átvehette a Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztjét. 2006-ban Esztergom város részéről a Babits-díjat nyerte el.

Ezekben a sorokban nem is kerülhetett sor Tibor minden tevékenységére. Fenti száraz adatok betekintést adnak ugyan szerteágazó, elkötelezett és fáradhatatlan munkálkodásáról városáért, a közösségért, a fiatalokért, a kultúráért, de nem adnak igazán hű képet emberi mivoltáról. Arról, hogy csendes volt, szelíd, türelmes, megértő, segítőkész. Hogy remek humora volt. Hogy megszállottan alapos volt, és minden munkájában az általa a legtökéletesebbnek ítéltre törekedett.

Jó főnök volt. Megbízott az emberben. Lehetett rá számítani. Hiányzott, mikor nyugdíjba ment. De akkor azért még itt volt, köztünk volt, bármilyen kérdésre, tanácskérésre azonnal és segítőkészen reagált.

Most már nem tudjuk felhívni. Csak emlékezhetünk rá. Nem múló tisztelettel és szeretettel, amíg csak élünk.

Várady Eszter