Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2019. Október 03. 23:08, csütörtök | Helyi
Forrás: police.hu

Két halálos áldozatot követelő balesetet okozott jogsi nélkül egy bajnai férfi

Két halálos áldozatot követelő balesetet okozott jogsi nélkül egy bajnai férfi

Befejezték az esztergomi rendőrök az ügy vizsgálatát a 29 éves sofőrrel szemben és vádemelést javasolnak.

Egy bajnai férfi 2018. március 13-án reggel személykocsival, vezetői engedély nélkül közlekedett Bajna felől Szomor irányába három utassal. Egy jobbra ívelő kanyarban a nedves, síkos úton a sebességét nem az útviszonyoknak megfelelően választotta meg, ennek következtében keresztbe fordulva átsodródott a bal oldali forgalmi sávba. A szemből érkező teherkocsi vezetője észlelve az elé került járművet, a fékezés és a jobbra húzódás ellenére az ütközést már nem tudta elkerülni. A baleset során a kocsi utasai közül ketten olyan súlyos sérülést szenvedtek, hogy a helyszínen életüket vesztették.

A balesetet okozó férfi ellen halálos közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetése miatt indult büntetőeljárás. A rendőrség a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és vádemelési javaslattal megküldte az eljárás ügyiratait az illetékes ügyészségnek.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Március 22. 08:20, péntek | Helyi

NEM JUTOTT MESSZIRE A LOPOTT ÜZEMANYAGGAL

Egy 47 éves férfi az M1-es autópályán próbált a rendőrök elől meglépni.

2024. Március 06. 22:09, szerda | Helyi

Rendkívüli kémiaórán vettek részt a Zrínyi iskolások

Február 27-én látványos kémiai kísérletek résztvevői és szemtanúi lehettek a dorogi Zrínyi iskola 1.b osztályának kisdiákjai.

2024. Március 06. 21:59, szerda | Helyi

ELLEPTÉK A BÉKÁK ESZTERGOMBAN A FÁRIKÚTI UTAT