Hírek
2021. Június 23. 07:46, szerda |
Helyi
Forrás: esztergom.hu
Nem kivágás miatt jelölték meg a Kis-Duna sétány platánjait

A napokban piros, számozott pöttyök kerültek a városunk emblematikus, matuzsálem korú platánjainak törzsére.
A közösségi felületeken és más módon is megindultak a találgatások, azzal kapcsolatban, hogy miért festhették fel a jelöléseket a fákra. Többen annak a félelmüknek adtak hangot, hogy a számozott színes pöttyök a fák kivágásának „előjelei”.
Az önkormányzat honlapján tegnap megjelent egy írás, amelyet a város főkertésze tett közzé. Ebben tételesen cáfolta, hogy a platánokon levő jelölések a fák kivágása miatt kerültek a fák törzsnyakára. A főkertész közleményében az olvasható, hogy épp a matuzsálem korú fák egyéni védelme, beazonosíthatósága, állapotuk folyamatos ellenőrzése és adott esetben a megfelelő kezelése miatt került sor megjelölésükre. A számok a nyilvántartáshoz szükséges törzsszámot jelentik, amely mellé majd egyedi QR kódot is kapnak a növények, amellyel mindenki tájékozódhat az adott fa adatairól, illetve az egészségi állapotára vonatkozó FAKOPP vizsgálat eredményéről is.
A szakember megnyugtat mindenkit, hogy a város vezetésének kiemelten fontos, hogy az emblematikus, 1913-ban ültetett platánsort a lehető legjobb állapotban megőrizze az utókornak.
A főkertész levele itt olvasható:
„A város tiszteletre méltó matuzsálemei
Még mielőtt a mélyen tisztelt esztergomi lakosság óvó féltése a Kis-Duna sétányt alapvetően meghatározó platánsorral kapcsolatban tévútra terelné a fákkal kapcsolatos beszélgetéseket:
- Tudniuk kell, hogy az önkormányzat pótolhatatlan értékként tekint a fasorra.
- Tudniuk kell, hogy a város vezetése csak olyan fejlesztési terveket támogat, melyek a fasor biztonságát legcsekélyebb mértékben sem veszélyezteti. - Azért, hogy a fasor fáinak a legmesszemenőbb védelmet tudjunk biztosítani, azért ideiglenes számozással törzsszámmal látjuk el a fákat. A törzsszámok mellé egyedi QR kódot is kapnak a növények, aminek leolvasásával mindenki fontos közérdekű, egyedileg a fákra vonatkozó információkhoz juthat. Itt lehet majd megtalálni a fák egészségi állapotára vonatkozó úgynevezett FAKOPP vizsgálat eredményét is. Ezen fejlesztések első lépése a most a fák gyökérnyakán megjelent színes alapon fekete számozás, megfelelő kiindulási alapot biztosítva a törzsszám és a QR kód elkészítéséhez. A FAKOPP vizsgálatoknak megfelelően egyedileg tudunk minden fa nővényvédelméről gondoskodni. - A fentebb nevesített fejlesztések adnak megfelelő alapot ahhoz is, ha a fasort államilag elismert védelemben szeretnénk részesíteni. - Nem mellesleg a városi fakataszter elkészítésében is nagy segítség lesz.
Tehát, szeretnénk mindenkit megnyugtatni afelől, hogy a városnak nem áll szándékában Esztergom emblematikus fasorát bármi módon károsítani...
Pont ellenkezőleg! - azért küzdünk, hogy még nagyon-nagyon sokáig módunkba álljon élvezni a "nagy öregek" társaságát.
Boldizsár Lóránt
főkertész”
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 06. 22:34, vasárnap | Helyi
Negyvenegy iskolát támogat idén a Richter alapítványa
Hatalmas érdeklődés mellett, 41 intézmény közel 107 millió forint összértékű támogatásával zárult a Richter Gedeon Nyrt. Centenáriumi Alapítvány 2025-ös országos támogatási programja.
2025. Július 02. 21:55, szerda | Helyi
Már elérhető a Richter Tudományos Show teljes felvétele
2025. Június 25. 13:01, szerda | Helyi
A Múzeumok Éjszakája egyik legnépszerűbb esztergomi programja idén is a Richter Tudományos Show volt
Izzó tudományos kísérlet, lélegzetelállító fényfestés, csodás orgonakoncert, megelevenedő történelem és elragadó kiállítások .
2025. Június 05. 17:59, csütörtök | Helyi
Nagy döntést hozott a Richter, óriási változás vár Dorogra
Új korszak veszi kezdetét a Richternél – ennek részleteit nemrég jelentette be Magyarország legfontosabb gyógyszeripari vállalata. A Richter Gedeon Nyrt. hatóanyaggyártásának központja Dorog lesz.