Városlista
2024. június 17, hétfő - Laura

Hírek

2013. Szeptember 19. 22:11, csütörtök | Kék hírek
Forrás: Pest Megyei Rendőr-főkapitányság

1 millió forint nyomravezetői díj

1 millió forint nyomravezetői díj

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást folytat nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint az elkövetők 2013. szeptember 11-én éjjel, betörtek egy nagykőrösi családi házba, majd az ott lakó 92 éves idős asszonyt megfenyegették és értékei átadására kényszerítették. Ezt követően az elkövetők a sértettet bántalmazták, majd különféle értékeket tulajdonítottak el az ingatlanból, amellyel elmenekültek. A sértett a kórházba szállítást követően, a gondos ápolás ellenére néhány nappal később elhalálozott.

A bűncselekmény elkövetésével összefüggésbe hozható személyek egyikéről grafika készült.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság kéri, hogy aki a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságon vagy hívja telefonon a 06-1-237-43-39-es számot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán (h-cs: 8.-16., p: 8.-13.), a 107 vagy 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvényben rögzített jogkörénél fogva a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője nettó 1.000.000 forint nyomravezetői díjat tűzött ki. A díjkitűzés összege annak fizethető ki, aki az elkövető személyével kapcsolatban olyan pontos adatokkal rendelkezik, melyek segítségével az elkövető azonosítható, bűnösségére a gyanú megalapozottá válik, és ismereteit az eljárás során ismerteti. Szükség esetén az eljáró hatóság a tanú védelmére intézkedéseket tesz. A Rendőrség a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli. A díjkitűzés visszavonásának jogát a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság fenntartja.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Június 17. 08:33, hétfő | Kék hírek

Mától országos ellenőrzést tart az utakon a rendőrség

Mától egy hétig országos ellenőrzést tart az utakon a rendőrség, hogy kiszűrjék az alkohol vagy drog hatása alatt, ittas vagy bódult állapotban volán mögé ülőket

2024. Június 12. 12:39, szerda | Kék hírek

A NAV csaknem 3000 hamis alkatrészt és autódiagnosztikai eszközt szűrt ki a piacról tavaly

Csaknem 3000 hamis autóalkatrészt, autódiagnosztikai eszközt és szoftvert szűrt ki a piacról tavaly a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a Járműipari Forgalmazók Szellemi Tulajdonvédelmi Szakmai Egyesületének (JAF) szakmai támogatásával.

2024. Június 07. 07:16, péntek | Kék hírek

Hármas gyilkosság történt Szerbiában

Hármas gyilkosság történt csütörtökön a kelet-szerbiai Knjazevacon, ahol egy 22 éves férfi meggyilkolta az apját, a nagyanyját és a nagyapját - közölte Ivica Dacic belügyminiszter.

2024. Június 06. 09:24, csütörtök | Kék hírek

Büntetőeljárás indult a vízbe fulladt 5 éves kisfiú ügyében

A rendőrség közigazgatási és büntetőeljárást is indított a szerdán délelőtt Hajdúszováton megfulladt 5 éves kisfiú halálesete pontos körülményeinek tisztázásáért