Márton Áron – igaz csak halála kapcsán – kötődik Esztergomhoz. 1980. október 4-én, Áron püspök temetésén Lékai László, esztergomi érsek, prímás, bíboros celebrálta a halotti szentmisét más egyházi elöljárókkal közösen.

Márton Áron székely földműves család harmadik gyermekeként született az erdélyi Csíkszentdomokoson. Az általános iskolát szülőfalujában járta ki. Középiskolai tanulmányait előbb a csíksomlyói Katolikus Gimnáziumban majd a csíkszeredai főgimnáziumban végül a gyulafehérvári kisszemináriumban végezte. Itt érettségizett 1915. június 12-én.
Három nappal később, június 15-én harctéri szolgálatra kapott katonai behívót. Még ugyanazon év októberétől 1916 júniusáig Doberdónál teljesített harctéri szolgálatot. Később átvezényelték a Kelet-Kárpátokba, az Ojtoz-szorosbeli frontra, majd az Olasz Alpokba, Asiagóba. A harcokban négyszer sebesült meg.

A háború befejeztével hazatért, s önálló gazdálkodásba fogott, majd rövid ideig a Brassóban lévő Schiel gyár vasesztergályosként alkalmazta, de a gyár szász nemzetiségű igazgatója hamar elbocsátotta, mivel nem volt szász. Ezt követően visszatért Csíkszentdomokosra, ahol rövid idő után rájött, hogy őt Isten más munkára, mégpedig népének szolgálatára szánta, ezért 1920 őszén jelentkezett a Gyulafehérvári Papneveldébe.

Fotó: Wikipédia

Teológiai tanulmányait befejezve, 1924. április 19-én Majláth Gusztáv Károly erdélyi püspök diakónussá, július 6-án pedig pappá szentelte Gyulafehérvárott. Első szentmiséjét szülőfalujában mutatta be. Püspökké 1938.december 24-én nevezte ki XI.Piusz pápa. Jelmondatául a „Non recuso laborem” – nem futamodom meg a munkától – mondatot választotta. „Ez a latin nyelv gazdagsága alapján akár így is fordítható: nem utasítom el a bajt, a nyomorúságot, a szenvedést. Mély értelmű utalás volt ez munkával és szenvedéssel teli életére.

Márton Áron szobra Csíkszeredában

Egész életében a szegény embereket és a kisebbségi sorban élő erdélyi magyarságot szolgálta, mind lelkipásztori, mind egyházszervezői, pedagógiai és humanitárius tevekénységével. 1938. novemberi beszédében, az elsők között tiltakozott a háború ellen. 1944. május 18-án Kolozsvárott, a Szent Mihály-templomban mondott beszédében a püspök bátran felemelte szavát a zsidók deportálása ellen. Miután 1944 őszén a szovjet és román csapatok megszállták Észak-Erdélyt, Márton Áron a helyén maradt, és a Gyulafehérvári Egyházmegye püspökeként küzdött a magyar kisebbség jogaiért, a vallás- és a lelkiismereti szabadságért harcolt. 1945 után, a kommunista Romániában a hívő népességnek - legyenek azok római katolikusok, görögkatolikusok, ortodoxok, reformátusok, vagy unitáriusok - mutatott irányt vallási hovatartozástól függetlenül.

Márton Áron szobra Csíkszeredában

Az egyre erősödő kommunista és ateista rendszer szerette volna a vallást mielőbb felszámolni Romániában., ezért hét püspöktársával együtt 1948. március 19-én közös levelet intézett a román minisztériumhoz az alkotmány-tervezetben felfedezett ellentmondások miatt, a lelkiismereti- és vallásszabadságot illetően. Levelükben kérték a vallásszabadság kiterjesztését a Romániában gyakorolt összes vallásra. A román görögkatolikus egyház betiltásakor, 1948. október 11-én körlevélben hívta fel a katolikus papokat, hogy „a görög-katolikus testvéreinket előzékeny szeretettel a legmesszebbmenő vallási támogatásban és segítségben részesítsék, amikor szükséges, templomainkat, kelyhünket és egyházi felszereléseinket a keleti szertartású szentmise bemutatására készségesen rendelkezésükre bocsássák”.
A román állam a hívők közötti népszerűsége miatt, amely tömegeket mozgatott meg Erdély-szerte a magyarság körében, kétszer börtönözte be: először 1949. június 21 - 1955. február 2., majd 1956-1967 között. Közel 16 esztendőt töltött börtönben.

Fotó: Virt László/Facebook

Szabadságát Franz König bíboros látogatása révén nyerte vissza, az osztrák bíboros a román ortodox egyház, illetve a bukaresti pátriárka meghívására érkezett Romániába. König bíboros azzal a kikötéssel fogadta el a meghívást, hogy találkozhasson Erdély püspökével, Márton Áronnal is.
Szabadulása után annak ellenére, hogy szabadon járhatott-kelhetett, hívei a bérmautak alatt aggodalommal kísérték, nem bíztak az állami szervek őszinteségében, spontán „testőrgárdákat” szerveztek védelmére. Ezek kísérték a püspököt, szálláshelyein pedig őröket állítottak a ház köré.

Fotó: Erdélyi Napló

1969-ben, életében először, eljutott Rómába is, ahol találkozott VI. Pál pápával. Bár nagyon a katolikus egyházfőt, úgy vélte, hogy a kommunista diktatúrának és a kommunisták módszereinek ismeretében nincs remény a kompromisszumos megoldásokra. Tartotta magát ahhoz, hogy a betiltott és megsemmisített görögkatolikus egyház vezetői nélkül (akik, számos katolikus pappal együtt börtönben sínylődtek) nem lehet az egyház helyzetéről érdemben tárgyalni, és azt a benyomást kelteni a világ előtt, mintha vallásszabadság volna.

Márton Áront halála előtt néhány hónappal, 1980. április 2-án, püspöki működésének 42. évében II. János Pál pápa felmentette az egyházmegye kormányzása alól, mert ezt az idős főpap, egészségi állapotára való tekintettel, már harmadszor kérte.

1980. szeptember 29-én reggel háromnegyed kilenckor, a Szent Mihály-napi búcsúra szólító harangozás alatt Gyulafehérváron, sok szenvedés után, életének 85. évében hunyt el.
Temetését Lékai László, esztergomi érsek, prímás, bíboros végezte, dr. Jakab Antal megyés püspök, Bálint Lajos segédpüspök, Hosszú László nagyváradi ordinárius és több püspök és ordinárius jelenlétében.

Temetésén több mint tízezren gyűltek össze a gyulafehérvári székesegyházban.

„…olyan püspök volt, aki nemcsak szerette a rá bízottakat, hanem ismerte is őket. Ő még nem átallotta kikérni a társadalom világi kutatóinak, a szakértőknek a véleményét, odafigyelt a szociológusok és szociográfusok adataira és következtetéseire; ő még hosszú távú stratégiákban gondolkodott a felemelés és javítás horizontján. Nemcsak sziklaszilárd volt, amint ezt sokan legjellemzőbb erényének tartják, hanem – bölcsessége és műveltsége mellett – okos is.” (Jakabffy Tamás)

Borítókép: Magyarok egy helyen A temetésről készült fotók: Azopan Fotóarchívum/Török Gáspár