Hírek
2020. Január 03. 08:01, péntek |
Helyi
Forrás: infoesztergom.hu
13 éves lány késelt az esztergomi gyermekotthonban
Letartóztatták az iskolatársát hátba szúró 13 éves lányt – közölte az ügyészség pénteken.
A 13 éves gyanúsított 2019. december 29-én 17 óra 30 perc körül az esztergomi gyermekotthonban előzmény nélkül egy alkalommal, egy 11 és fél centi pengehosszúságú késsel a jobb lapocka alatti részen hátba szúrta iskolatársát, aki súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett.
Az igazságügyi gyermekpszichiáter szakértő elsődleges véleménye szerint a gyanúsított a bűncselekmény elkövetésekor rendelkezett a bűncselekmény következményeinek felismeréséhez szükséges belátással, így az általa elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt büntethető.
A gyanúsított ezt a bűncselekményt felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt folyamatban lévő büntetőeljárás hatálya alatt követte el.
A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség indítványával egyezően a Tatabányai Járásbíróság nyomozási bírája a gyanúsított letartóztatását egy hónap időtartamra elrendelte, tekintettel arra, hogy vele szemben fennáll a bűnismétlés veszélye, valamint az, hogy szabadlábon hagyása esetén más személyt jogellenesen befolyásolna.
A gyanúsított letartóztatását életkorára figyelemmel javítóintézetben szükséges végrehajtani - tette hozzá a vádhatóság.
Fotó: illusztráció: police.hu
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2025. December 09. 09:01, kedd | Helyi
Így látják saját egészségüket a nők a Richter Gedeon nemzetközi kutatása szerint
2026. Február 02. 07:33, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - A Ferencváros nyerte a rangadót
A címvédő Ferencváros egygólos mérkőzésen nyert a kupagyőztes Paks otthonában a labdarúgó Fizz Liga 20. fordulójának vasárnapi rangadóján.
