Városlista
2023. június 9, péntek - Félix

Hírek

2022. Január 20. 11:01, csütörtök | Kék hírek
Forrás: infovárosok/police.hu

20 év után fogták el a késelőt

20 év után fogták el a késelőt

Egy 2001-ben történt emberölés kísérletének gyanúsítottját vette őrizetbe a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya kedden.

Kecskeméten a Halasi úti társasházaknál megtámadtak egy akkor 27 éves nőt 2001. április 11-én este. Az asszonyt egy ismeretlen az épület végén lévő hulladékgyűjtő konténernél a földre rántotta, majd egy késsel többször megszúrta – közölte a rendőrség.

Az áldozat csak a szerencsének köszönhette az életét: kiabálni kezdett, amit két férfi meghallott, ezért azonnal a segítségére siettek. A támadó ekkor elmenekült.

A nyomozók a helyszíni szemle során minden lehetséges bizonyítékot összegyűjtöttek, valamint kihallgatták a tanúként szóba jöhető embereket. Megtalálták a közelben az elkövetés eszközét, egy fekete nyelű kést is, azonban az elkövető kiléte nem derült fény, így a nyomozást lezárták.

A történteket azonban nem felejtették el; időről időre elővették a nyilvántartásba vett ügyet, és újabb bizonyítékok után kutattak. Ennek eredményeként olyan szakértői véleményeket sikerült beszerezni, amelyek alapján a nyomozást tovább folytatták, majd kedden 5 óra 45 perckor elfogták az emberölés bűntett kísérletével gyanúsítható K. István kecskeméti lakost.

A jelenleg már 36 éves férfit a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai őrizetbe vették, és előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására.

Ezek érdekelhetnek még

2023. Június 08. 09:12, csütörtök | Kék hírek

Késsel támadt egy nő, saját alvó gyermekére

Emberölés kísérletével vádolnak egy nőt, aki késsel támadt alvó gyermekére.

2023. Június 07. 13:11, szerda | Kék hírek

Spanyolországban fogtak el egy győri drogtermesztőt

A 39 éves Ü. Péter ellen hazai, európai és nemzetközi elfogatóparancs is érvényben volt. A győri nyomozók keresték egy náluk folyamatban lévő büntetőeljárásban.

2023. Május 24. 09:49, szerda | Kék hírek

Két millió forintért rendelt Elf Bart a NAV

A NAV Győr-Moson-Sopron vármegyei adóellenőrei az egyik népszerű közösségi oldalon látták egy árus hirdetését, akinél nagy tételben lehetett Elf Bart vásárolni.

2023. Május 22. 10:50, hétfő | Kék hírek

Komplett fegyverarzenált találtak egy albán férfinál Röszkén

17 gépkarabélyt, kettő géppisztolyt, kettő pisztolyt, valamint tölténytárakat és lőszereket találtak egy albán férfinál a röszkei határátkelőhelyen - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője.