Városlista
2025. július 7, hétfő - Appolónia

Hírek

2017. Június 29. 08:02, csütörtök | Helyi
Forrás: mkp_éú

Mostantól szobor őrzi Stampay János néhai kántortanító emlékét Köbölkúton.

Stampay János tiszteletére rendeztek szoboravató ünnepséget Köbölkúton. Az egykori kántortanító és iskolaigazgató 1960-ban hunyt el. A község lakosai méltón őrzik Stampay János emlékét, róla nevezték el a település főutcáját, a helyi magyar iskola és a cserkészcsapat is az ő nevét viseli. Ezentúl pedig a község felújított főterén álló mellszobor is emlékeztet az egykori kántortanítóra.

A szobor készítője Baracska Árpád. A szoboravató ünnepségen Bolya Dudás Anita, a községi könyvtár vezetője köszöntötte Stampay János leszármozottait – unokáit, dédunokáit és a további hozzátartozókat. A mellszobrot Szőcs Ferenc polgármester és Liszka József, köbölkúti származású néprajzkutató, a Selye János Egyetem rektorhelyettese leplezte le, majd Siekel István, helyi plébános megáldotta.

Az alapiskolások és a helyi Csemadok mellett működő asszonykórus ünnepi műsora után a jelenlévők elhelyezték az emlékezés koszorúit, többek között a község polgármestere és alpolgármestere, Bolya Szabolcs , a Magyar Közösség Pártja járási elnöke, valamint a párt országos és járási tisztségviselői, Geri Valéria, Farkas Iván, Szigeti László és Hugyivár Imre Imre. Stampay János 1864-ben született Léván.

A tanítóképző elvégzése után Verebélyen, Ürményben és Sókszelőcén is tanított. 1891-ben lett Köbölkút község kántortanítója, ám amellett, hogy oktatta-nevelte a köbölkúti gyerekeket, sokrétű tevékenységet fejtett ki. Jelentős népművelői és művelődésszervezői tevékenységet folytatott a községben: dalárdát, könyvtárat, önképzőkört alapított, színielőadásokat szervezett. Pedagógiai és társadalompolitikai írásaival öregbítette a falu hírnevét. Leghíresebb alkotása az az imakönyv, amely 1895 és 1944 között negyvenkét kiadást ért meg, s két pápa is kitüntetéssel jutalmazta.

(Fotók: Denisa Kasznerová)

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 06. 22:34, vasárnap | Helyi

Negyvenegy iskolát támogat idén a Richter alapítványa

Hatalmas érdeklődés mellett, 41 intézmény közel 107 millió forint összértékű támogatásával zárult a Richter Gedeon Nyrt. Centenáriumi Alapítvány 2025-ös országos támogatási programja.

2025. Július 02. 21:55, szerda | Helyi

Már elérhető a Richter Tudományos Show teljes felvétele

2025. Június 25. 13:01, szerda | Helyi

A Múzeumok Éjszakája egyik legnépszerűbb esztergomi programja idén is a Richter Tudományos Show volt

Izzó tudományos kísérlet, lélegzetelállító fényfestés, csodás orgonakoncert, megelevenedő történelem és elragadó kiállítások .

2025. Június 05. 17:59, csütörtök | Helyi

Nagy döntést hozott a Richter, óriási változás vár Dorogra

Új korszak veszi kezdetét a Richternél – ennek részleteit nemrég jelentette be Magyarország legfontosabb gyógyszeripari vállalata. A Richter Gedeon Nyrt. hatóanyaggyártásának központja Dorog lesz.