1947. január 20-án szörnyű tragédia rázta meg Sárisáp és Annavölgy lakosságát, a X-es aknában dolgozó bányamunkások családjait. 33-an adták életüket a bánya Zsigmondy-mezőn lévő vágatában keletkezett tűzben, vagy menekülés közben a sűrű füstben lelték halálukat.

1947.január 20-a hétfőre esett. Ezen a napon, a délutáni műszakban 207 bányász szállt alá a mélybe. Kilencvenöten az új művelésű Paula-mezőben, száztizenketten a régi művelésű Zsigmondy-mezőben(5)(6) dolgoztak.

Ábra: Kollár Attila

A bánya szellőzését, ebben az időben két ventillátor biztosította. Az egyik a Paula légereszkénél(10) a Pálinkás-táró irányából, a másik a Zsigmondy-lejtakna szájánál(7), a X.lejtakna irányából.
Fél-négy körül, a műszak elején a szolgálatos felvigyázó enyhe füstöt és gázszagot érzett, mely a Steinriegel-gurító torkolatából(2) szivárgott fel. A gurító aljában a Steinriegel-mezőnek egy régi, legátalt műveléséből "pipafüst" mennyiségű füstöt látott, és gázszagot érzett.
A felvigyázó jelentésére a bányamester 5 percnyi víz adagolását rendelte el a gát mögé. Ezzel egy időben járt a X.haránt torkolata mellett a Dorogról Annavölgyre tartó üzemvezető is, aki a füstöt észlelve irodájába sietett, és jelentést kért a bányamestertől. A jelentésben foglaltakat megnyugtatónak, és az addig megtett intézkedéseket kielégítőnek ítélte.
"Eközben a felvigyázó két vájárt rendelt ki a Paula-mezőből, de a gátas-vájárok késése miatt visszatért a tűzhöz. A X.harántba ekkor már a sűrű füst miatt nem tudott bemenni, ezért jelentését egy távolabbi telefonállomásról tudta megtenni fél-ötkor. A bányamester további 5 perc vízadagolást rendelt el.
Ekkor már a Drasche-vágatban(3) és a Zsigmondy-lejtakna tetején(7) is érezni lehetett a füstöt. A Zsigmondy-akna felvigyázója értesítette a kerületi főaknászt a nagy füstről, aki elrendelte a mező azonnali kiürítését.
A bányamester ezután a X.lejtaknán leereszkedve, a légáram irányából próbált eljutni a gurítóhoz(2), hogy azt lezárva lokalizálja a tüzet. Nem járt sikerrel, mintegy ötven méterre a gurítótól a légárammal szemben, sűrű füst állta útját. Ez a jelenség arra utal, hogy a gurító aljában, vagy a gát mögött összegyűlt szénmonoxid, vagy az izzó szénre beadott vízből képződött vízgáz robbanhatott be, ezáltal - mint egy dugattyút - nagy mennyiségű füstöt és gázt tolva a vágatokba. Erősíti ezt a feltételezést, hogy ugyanitt valamivel később, már 6-8 méterre meg lehetett közelíteni a gurítót.
Ugyanekkor a főaknász az Annavölgyi alagút felől igyekezett elérni és lezárni a füst útját, ám a Paula-harántnál(9) sűrű füst állította meg. Betérve a harántba a sűrű füst hömpölygött utána. A Paula-lejtaknai telefonról jelentést tett az üzemvezetőnek, egyben kérve a Paula kihúzó-ventillátor leállítását. Azt is jelentette, hogy a Zsigmondy-mező kiürítését már korábban elrendelte.
Az üzemvezető csak ekkor értesült a helyzet súlyosságáról, intézkedett a ventillátor leállításáról, majd további segítséget kért a bányaigazgatótól. Ekkor kb. háromnegyed hat lehetett.
A ventillátor leállításának eredményeként a Paula-mező vágatai megtisztultak. Miután a kilencvenöt bányász elhagyta a mezőt, a ventillátort visszaindították, egyben a Zsigmondy kihúzó-ventillátorát pedig leállították.

Mindeközben a Zsigmondy bányában bekövetkezett a tragédia!
A Zsigmondy bányán belül két helyen, az alsó(5) és a felső(6) mezőben folyt termelés, ezért a kiürítés sem egy irányban történt. Tizenhárman a Zsigmondi lejtaknán(7) át, harmincöten pedig a VI.siklói vágaton(4) keresztül elhagyták a veszélyes térséget, hatvannégyen azonban a füsttől, és gáztól elkábulva a térség különböző pontján összeestek. Többségüket később a VI.siklói vágatban találták meg, ahol a menekülést nehezítette egy csaknem egy méter mély munkagödör, melyet a falazat javítása céljából ástak ki a vágat teljes szélességében. A menekülők füsttől vakon, gázoktól elkábulva sorra estek bele, és sokan már nem tudtak kimászni belőle.
A bennmaradtak mentését az alig-csak megmenekült társaik kezdték meg, az 5000.-es szelvénytől. Zsebkendőt kötve orruk és szájuk elé, ismételten vissza-visszatértek a veszélyes térségbe, ezúton mintegy huszonhat ember életét sikerült megmenteniük.

Ezzel a mentési móddal azonban hamarosan fel kellett hagyniuk, mert a menekülők nyitva hagyták a 4700. szelvénynél lévő légajtót, így a füst és a gáz beáramlott a vágatba. Emiatt a további mentés kiindulópontja a XI.vágat elágazásához helyeződött át. Ebből a távolságból már csak a közben megérkezett bányamentők tudták folytatni a mentést. Négy óra megfeszített munkával sikerült a még bent maradt negyven embert kihozniuk, akik közül sajnos sokan már nem éltek.

A Paula-ventillátor megindítása után a Zsigmondy-mező gyorsan tisztult, este tíz órára veszélytelenül bejárhatóvá vált. Ekkorra elkészült a X.haránt legátalása is. Alig néhány óra telt el csupán, ám ezalatt lezajlott a dorogi szénmedence legnagyobb, bányatűz okozta tragédiája."


Visszaemlékezések:

Biber József -18 éves korától mint csillés, dolgozott Annavölgyön:

Január 20-án az előző esti Fábián-Sebestyén bálban átmulatott éjszaka után, reggel kellett volna műszakra jelentkeztem, de fáradt voltam, ezért a délutáni műszakra kértem magam. Így történt, hogy a szerencsétlenség napján délután lent voltam a bányában.
Már munkakezdéskor észrevettük, hogy furcsa füst száll a „főte” alatt. Honti József ekkor jött szólni Gurin Pálnak és nekem, hogy menjünk az ereszkébe értesíteni az embereket, hogy ha füstöt éreznek, jöjjenek föl az elosztóba, ahol Ő várni fogja őket.
Mikor értesítettük az embereket, azt a választ kaptuk, hogy „gyerekek menjetek nyugodtan vissza, kiszórjuk még ezt a 8 - 9 csillét és megyünk mi is”. Ekkor ott hagytuk Őket és lejjebb mentünk a következő két szintre, hogy az ott dolgozó munkásokat is figyelmeztessük. Miután végeztünk, feljöttünk az 1-es ereszkén ahol már láttuk, hogy hömpölyög a füst.
Honti József a telefon mellett térdelt, mert már nem bírt állni, és szólt, hogy ballra a XI-es lejtakna felé meneküljünk. Elindultunk, de a sűrű füstben alig láttunk. Kiütöttük a lámpánkból a „brennert” hogy jobban világítson. A lejtaknában már állt egy üres és egy teli vonat. Vass József mozdonyvezető, fején egy nagy vágással eszméletlenül lógott ki a mozdonyból. A mozdonyon lévő kapcsos, Remetei János, már halott volt.

Akkor már hárman menekültünk tovább a falazás felé. Gurin Pál, Szegedi Sándor és én.
A falazásnál az ellenívben állt a víz. Ahogy közeledtünk az ellenív felé a víz csobogásából hallottuk, hogy valaki az életéért küzd a vízben. Belenyúltunk a vízbe és Jurásek Károlyt húztuk ki belőle. Karcsit Szegedi Sanyival vittük tovább. Amikor már alig bírtunk tovább menni, Karcsit letettük a vágány mellé.
Ahogy átértünk a falazaton, már csak egyedül voltam. A többiek nem bírtak tovább jönni. Ekkor már én is éreztem, hogy fizikai tűrőképességem végéhez értem. Annyi erőm maradt még, hogy kulacsomból a kabátomra öntsem a vizet, arccal lefelé ráboruljak, és akkor elvesztettem az eszméletem. Ettől kezdve már csak arra emlékszem, hogy jöttek befelé öten-hatan hogy kihozzanak minket.

A segítségünkre sietett emberek között megláttam Vass József mozdonyvezető bátyját, Vass Lászlót. Szóltam neki, hogy menjen a mozdonyhoz, ahol megtalálja eszméletlen állapotban az öccsét. A többiek összeszedtek minket és kivittek a vágat végébe 9-10 emberrel együtt. Akkor már orvosi ellátás is volt. Injekciókat kaptunk és még 2 órát feküdtünk a vágat végében mire kimehettünk.

A családunk ott várt ránk, reménykedve hogy élve kikerülünk, nekem meg abban a pillanatban az volt a legnagyobb gondom, hogy koszos vagyok, még csak meg sem tudok fürödni mielőtt kimennék az emberek közé.

Pender Ferenc- 1945 szeptember 1-től, 17 éves korától dolgozott az Annavölgyi bányában:

Azon a napon a Zsigmondy-lejtaknában, az 1-es ereszkei csille szállítására osztottak be.
Honti József a Zsigmondy bányamező fölvigyázója, 4 és 5 óra között fölhívta a vezetőséget, hogy tömény füst jön a +144-es szinti alapvágaton, de nem tudja honnan.
A bányavezetőségtől azt a hírt kapta, hogy a Steinriegel bányamezőben történt szénporrobbanás következtében keletkezett füst, majd bányatűz. A bányatűznél tömény mennyiségű szénmonoxid került a levegőbe.

Honti József mezővezető, Jurásek Károly 16 éves csillést, és engem utasított arra, hogy a mezőben lévő munkahelyeken értesítsük az embereket, hogy a munkahelyüket hagyják el és az ereszke fölötti elosztó helyekre meneküljenek.

Jurásek Károly az 1-es és 2-es ereszke területén dolgozó embereket értesítette, hogy a felvigyázó parancsa szerint az elosztóhelyre meneküljenek, de azonnal! Mikor végzett a feladatával, az újonnan épített alagúton akart menekülni, de a füsttel és mérgezett gázzal telítődött levegő miatt eszméletét vesztette és beleesett a csorgába. Az 1-es ereszkei gép kezelője, György István húzta ki a csorgából és vitte ki a bányából.
Visszamentem a Zsigmondy-mezőbe és az ott lévő csapatokat értesítettem. Egyes csapatoknál azt a választ kaptam, hogy majd akkor menekülnek, ha befejezték a munkát.
A Zsigmondy lejtakna 2-es elosztóján már kilencen gyülekeztünk. Az ottani csapatvezető, Varga Sándor sorba állította az embereket és elindultunk a kijelölt menekülőhely felé jómagam a sor végére kerültem. A menekülés során azt tapasztaltuk, hogy a földön emberek vannak, akiken már nem tudunk segíteni. Holttesteken átbukdácsolva folytattuk utunkat a kijelölt menekülőhely felé, mikor megláttam, hogy az egyik 19 éves barátom, eszméletlenül, habzó szájjal, a támfalra támaszkodva kapkodja a levegőt. Ahogy észrevettem, rögtön leváltam a csoportról hogy segítsek rajta. Sajnos csak annyit tudtam segíteni rajta, hogy hasra fektettem, mert éreztem hogy pár centivel a föld fölött tiszta levegő áramlik.
Ezután elindultam a csapatom után, de az elosztó helyen már nem találtam őket. A sűrű füstben arra lettem figyelmes, hogy az elosztói telefonból hangokat hallani. Odamentem és azt láttam, hogy Honti József fölvigyázó holtan, összegörnyedt állapotban tartja kezében a telefonkagylót. Kivettem a kezéből a telefont és közöltem az üzemvezetőség valamelyik tagjával, hogy a kijelölt menekülőúton átláthatatlan füst hömpölyög. Szóltam, meg kellene fordítani a levegőt, hogy a lejtaknán dolgozó 11 főnyi csapatot még kitudjuk menteni.

Ekkor visszafordultam és a kijelölt útvonalról letérve elmentem a 2-es ereszkéhez, mert az ott lévő emberek még nem lettek értesítve a menekülés útvonaláról. A 2-es ereszkei felsőrakodónál egy légbuborék keletkezett, ahol friss levegőt véve megkíséreltem a lemenetelt, de a sűrű füst miatt ez már lehetetlen volt.

Ezután elindultam a Zsigmondy-lejtaknán a külszín felé. A bennlévő emberek jöttek lefelé, hogy mennek a kijelölt menekülő helyhez. Szóltam nekik hogy arra már járhatatlan az út, de a lejtaknán még ki tudunk menni a felszínre, így visszafordultunk.
Én addigra már olyan rossz állapotba kerültem, hogy alig tudtam járni. Két ember, Csapó Mihály és Stikker András a hónom alá nyúlva elvittek a legfelső elosztóig. Mire odaértünk már Ők is rosszul lettek, nem bírtak tovább vinni. Elvánszorogtak kifelé hogy segítséget hozzanak. Mikor kijutottak, szóltak a szállítógép kezelőjének hogy eszméletlen állapotban hagytak a kijárattól 30-40 méterre. A szállítógép-kezelő, Mázsi Imre lejött értem, kivitt a külszínre és a -10 fokos hidegben lefektetett a földre, ahol már 7-8 ember feküdt.
Ekkor ért oda a vállalat vezetéséből Székely Lajos igazgató, aki orvosi segítséget is hozott magával. Elsősegélyben részesítettek. Mikor eszméletre tértem kikérdeztek, mit láttam, tapasztaltam a tragédiából. Elmondtam amit tudtam, majd autón hazavittek, de reggelre olyan rosszul lettem, hogy mentővel vittek a dorogi kórházba.
A bányatűz miatt a helyszínen 30 ember vesztette életét. A mérgezés miatt rajtam kívül még 96-an kerültek a dorogi korházba hosszabb, rövidebb időre. Közülük egy ember három nap múlva, egy pedig két hét múlva halt bele a füstmérgezésbe. Mikor kikerültem a kórházból, elmentem az annavölgyi kultúrotthonba. Láttam hogy szépen megmosdatva szalmán feküdtek a holttestek.
Utólag tudtam meg, hogy a Varga Sándorral menekült bányászok, akiktől én lemaradtam, az új alagút részben az ellenívnél kialakított árokba beleestek és mind a 17-en ott fulladtak meg.



A temetés

"A tragédiát követő vasárnapon, január 26-án volt az áldozatok temetése.
Annavölgy útjai téli időben nehezen járhatók voltak, ezért előző napon felszórták azokat. Hiábavaló munka volt, a vasárnapra virradó éjjel 25 centis hó esett. Katonai teherautók érkeztek, járták az utakat, taposták a havat. Szükség volt rájuk, mert Annavölgyön sosem volt ennyi ember mint ezen a napon. Annavölgy és Sárisáp lakóin kívül a környező településekről is sokan jöttek.

Az elhunytak búcsúztatása a Munkásotthon udvarán történt. A kerítésen belülre csak a hozzátartozókat engedték be, itt állt felravatalozva, koszorúkkal, virágokkal borítva a harminchárom koporsó. A katolikus liturgia szerinti szertartást Meszlényi Zoltán püspök végezte. Ezután búcsúbeszédet mondtak a kormány a pártok és a szakszervezetek vezetői.

Felsorolni is sok hányan voltak jelen a politikai élet legmagasabb szintű vezetői közül. Szinte a teljes kormány: Erőss János közellátási miniszter, Rákosi Mátyás miniszterelnök-helyettes, Szakasits Árpád miniszterelnök-helyettes, Bán Antal iparügyi miniszter, Rajk László belügyminiszter, és itt volt Tildy Zoltán köztársasági elnök is. A fővárost Bechtler Péter polgármester, a bányász társadalmat pedig Zgyerka János és Bárdkai István képviselte. Az eseményről közvetített a rádió, a filmhíradó, és újságok sora.

Nem lehet véletlen ez a magas szintű politikai figyelem.
Egyrészt ezidőtájt zajlott a bányatársaságok államosítása, talán ezzel az eseménnyel is demonstrálni kívánták az új, demokratikus államrend munkásokhoz való viszonyát. Másrészt a háború után romjaiban heverő gazdaságnak égető szüksége volt a szénre. Ezekben a nehéz időkben a dorogi szénmedence az országos átlag háromszorosával növelte termelését.

A búcsúbeszédek elhangzása után a kilenc annavölgyi, tizenhat sárisápi, három bajnai, egy-egy epöli, és dorogi bányász koporsóját a bányászhimnusz hangjai alatt katonai teherautókra helyezték. Ezután elindult a menet Sárisáp felé, ahol az annavölgyi és sárisápi áldozatoktól vett végső búcsút a megrendült gyászoló tömeg. A többi elhunytat saját községébe vitték, ott véve tőlük végső búcsút, ott helyezték őket örök nyugalomra.

Miként a munkába hívó klopocska hangjának koppanása, úgy hangzott, és hangzik most is fel egymás után a harminchárom bányász neve.
Harminc bányászé akiket azon a kegyetlen délutánon már nem adott vissza élve a föld mélye, és háromé akikben akkor még pislákolt az élet mécsese, hármukért még reménykedtek szeretteik. Ám néhány nap alatt az utolsó remény is elszállt, és ott a temetésen, Ők hárman is csatlakoztak utolsó útjukra induló társaikhoz."

ABONYI JÁNOS 45 éves villanyszerelő Annavölgyi lakos
FARKAS JÓZSEF 23 éves segédvájár Annavölgyi lakos
GREGOR GÁBOR 33 éves vájár Sárisápí lakos
GULA IMRE 18 éves csillés Sárisápí lakos
GULA JAKAB 44 éves vájár Sárisápí lakos
GULA LÁSZLÓ 18 éves csillés Sárisápí lakos
HAJNIK KÁROLY 23 éves csillés Sárisápí lakos
HÉGLI KÁROLY 45 éves vájár Sárisápí lakos
HONTI JÓZSEF 49 éves elővájár Sárisápí lakos
HORVÁTH FERENC 28 éves csillés Annavölgyi lakos
IZSÓ JÓZSEF 18 éves lakatos Annavölgyi lakos
IZSÓ SÁNDOR 17 éves csillés Sárisápí lakos
KISS GYÖRGY 49 éves vájár Annavölgyi lakos
KREININGER MÁRTON 42 éves vájár Sárisápí lakos
KREITNER LAJOS 32 éves vájár Sárisápí lakos
MIHALICSKA JÁNOS 21 éves csillés Sárisápí lakos
MOTESICZKI JÓZSEF 23 éves segédvájár Sárisápí lakos
PETROVICS GYULA 18 éves csillés Bajnai lakos
PETROVICS SÁNDOR 19 éves csillés Bajnai lakos
POÓR LAJOS 32 éves csillés Sárisápí lakos
REMETEI JÁNOS 16 éves csillés Sárisápí lakos
SCHLESSZER BERNÁT 21 éves segédvájár Dorogi lakos
SIMON LAJOS 19 éves csillés Sárisápí lakos
STETZ JÁNOS 25 éves segédvájár Annavölgyi lakos
SULTZ FERENC 38 éves vájár Annavölgyi lakos
SZALAI ISTVÁN 21 éves csillés Bajnai lakos
TÁBORI JÁNOS 48 éves vájár Annavölgyi lakos
TURCSÁNYI MIHÁLY 36 éves vájár Sárisápí lakos
UZVÖLGYI FERENC 40 éves segédvájár Epöli lakos
VANDROVECZ FERENC 16 éves csillés Sárisápí lakos
VARGA JÓZSEF 16 éves csillés Sárisápí lakos
VARGA SÁNDOR 27 éves vájár Sárisápí lakos
VÁROSI FERENC 18 éves csillés Annavölgyi lakos

Fotók: annavolgy.hu/banyaszat