Városlista
2024. október 13, vasárnap - Kálmán

Hírek

2023. Június 10. 13:41, szombat | Sport
Forrás: mti

A dán Martin Albertsen lett a Ferencváros női kézilabdacsapatának vezetőedzője

A dán Martin Albertsen lett a Ferencváros női kézilabdacsapatának vezetőedzője

A dán Martin Albertsen lett a FTC-Rail Cargo Hungaria női kézilabdacsapatának vezetőedzője.

A zöld-fehér klub szombaton, a honlapján közölte, hogy a 15 év után távozó Elek Gábor helyét a 49 éves szakember veszi át.

A fradi.hu beszámolója szerint Martin Fruelund Albertsen több mint 200 nemzetközi meccsen vezette együtteseit, öt bajnokságot és három kupát nyert.

Játékos-pályafutása korán, 22 éves korában egy sérülés miatt ért véget, ezt követően utánpótlás-edzőként dolgozott, illetve a dán másodosztályú AGF együttesét is irányította. 2002-ben a Viborg HK vezetőedzője lett, bajnokságot, kupát és EHF-kupát nyert a nagy múltú dán együttessel.

Ezt követően 2004-ben a német Leipzighez igazolt, amellyel két évvel később elhódította a bajnoki trófeát és a kupát is, majd hazatért Dániába, ahol a következő szűk egy évtizedet három különböző csapatnál (Randers, Viborg, Kobenhavn) töltötte.

2014 decemberében vette át a német Bietigheim irányítását, és a klubot története első bajnoki címéhez segítette 2017-ben, sőt, ugyancsak ebben az évben EHF-kupa-döntőt is játszhatott, de a Rosztov-Don ellen végül alulmaradt együttesével. 2019-ben is bajnokságot nyert a Bietigheimmel, majd 2020-ban távozott. 2018-tól párhuzamosan betöltötte a svájci szövetségi kapitányi posztot is, a válogatottat 2022-ben története során először kijuttatta az Európa-bajnokságra, illetve ő felelt 2020 óta a svájci kézilabda akadémia munkájáért is.

"De ezekről a tisztségeiről lemondott, július közepétől kizárólag a Ferencvárosra összpontosít majd" - írta az FTC honlapja.

"Óriási büszkeség számomra, nagyon megtisztelő, hogy meghívást kaptam a Fradi-családba" - mondta az új vezetőedző. "Sok éve követem a klub fantasztikus fejlődési ívét, és a legnagyobb tisztelettel figyeltem azt a nagyszerű munkát, amelyet az ott dolgozók végeztek el. Tudom, hogy nagyon sokan számítanak ránk, és én azt ígérem, hogy minden nap óriási ambícióval és akarattal érkezem majd azért, hogy tanuljunk a győzelmekből és a hibákból. Szeretem látni a játékosok fejlődését, és mindent megteszek a sikerért. Megvalósult álom, hogy az FTC-Rail Cargo Hungaria vezetőedzője lehetek, nagyon boldog vagyok, és alig várom a közös munkát mindenkivel, aki a klubnál tevékenykedik - megpróbálunk építeni a következő években az előző idény sikereire."

Martin Albertsen munkáját másodedzőként Allan Heine, kapusedzőként pedig Duleba Norbert segíti majd a múlt hétvégén Bajnokok Ligája-ezüstérmet szerző csapatnál.

Fotó: Fradi.hu

Ezek érdekelhetnek még

2024. Október 13. 08:54, vasárnap | Sport

Nemzetek Ligája - A bennmaradás szempontjából sorsdöntő meccs vár a magyarokra Boszniában

A hollandok elleni bravúros pontszerzésnek köszönhetően a magyar labdarúgó-válogatott várja kedvezőbb helyzetből a bennmaradás szempontjából sorsdöntő boszniai mérkőzést a Nemzetek Ligája élvonalának negyedik fordulójában.

2024. Október 12. 08:08, szombat | Sport

Magyar-holland - Emberhátrányban mentettek pontot a vendégek

A magyar labdarúgó-válogatott hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott pénteken a holland csapattal a Nemzetek Ligája harmadik fordulójában, bravúros pontszerzésével pedig feljött a csoport harmadik helyére.