A ház kulcsai c. film sallangmentes, megható mozi egy apa és fia kapcsolatának fejlődéséről.
A fiú, Paolo születésétől fogva testi és szellemi fogyatékkal él és speciális kezelésre kell utaznia Berlinbe, ahová apja, Gianni kíséri el. Az út során a fiút nem értő apa és az apával az apai mivoltában csak ritkán találkozó fiú idegenekből – igazi apává és fiúvá válnak …

A film Giuseppe Pontiggia: Kétszer születni c. regényéből készült. A cím arra utal, hogy a fogyatékkal élőknek nem elég egyszer, hanem kétszer kell megszületniük. Először fizikai értelemben kell a világra jönniük, másodszor pedig akkor születnek meg, amikor valódi részévé válnak a világnak, amelyben nem csupán léteznek, vannak, - hanem élnek, megélik az életet, amihez elengedhetetlen a környezet támogató szeretete és gondoskodása.

Bár az Ability Filmklub épp egy tucatnyi alkotást mutat be, a Ház kulcsai c. film vetítésének időpontja szinte egybeesik a december 3-i fogyatékkal élők nemzetközi világnapjával. Az ENSZ Közgyűlése 2006. december 13-án fogadta el a Fogyatékossággal élő személyek Jogairól Szóló Egyezményt, amely arról szól, hogy a társadalom elismeri, hogy a fogyatékos emberek egyenlőek bárki mással, ugyanazok a jogok és kötelességek vonatkoznak rájuk, mint a társadalom többi tagjára.
Azért, hogy a fogyatékkal élő vagy a sérült emberek a társadalom egyenrangú polgáraiként élhessenek, ne maradjanak magukra nehézségeikkel, ne szigetelődjenek el társadalmi felelősségvállalásra, összefogásra, de elsősorban az „egészségesek “ szemléletváltására van szükség.

„Az egyenlőség nem az intelligencia, az erkölcsi érzék, a fizikai erő és más efféle tényszerű dolgok függvénye. Az egyenlőség erkölcsi eszmény, nem pedig tényszerű kinyilatkoztatás. Nincs logikai kényszerítő ok, amiért két ember képességeinek tényszerű különbözősége indokolná azt, hogy különböző mértékben vegyük figyelembe, ítéljük meg szükségleteiket és az érdekeiket. Az emberi lények egyenlőségének elve nem az emberek közötti állítólagos tényleges egyenlőség leírása, hanem előírás arra vonatkozóan, hogy kell bánjunk az emberi lényekkel.”
(Peter Singer)

Magyarországon 1 millió embert érint a fogyatékosság; vagy úgy, hogy ő maga él fogyatékossággal, vagy úgy, hogy valamelyik családtagja - ezt Fülöp Attila Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért felelős államtitkára mondta idén tavasszal egy rendezvényen. A 2020-as adatok szerint hazánkban közel 10 millióan élünk, tehát közülünk minden tizedik embertársunk vagy fogyatékkal élő, vagy érintett az ügyben.
Mit tehetünk?
Először is próbáljuk meg leküzdeni a saját zavarunkat, amit egy fogyatékos személy, vagy gyermek, vagy csoport társaságában érzünk!
Másodszor és ez talán még lényegesebb az első pontban említett dolognál, hogy akivel, vagy akikkel épp találkoztunk, akiket siketnek, vaknak, kerekesszékesnek, értelmi fogyatékosnak vagy halmozottan sérültnek látunk – ők elsősorban emberek. Emberek elsősorban, emberek másodsorban és emberek harmadsorban is. Emberi lények, akiknek gondolatai, érzései, vágyai és szükségletei vannak. Teljes értékűek, csak nem pont úgy, ahogyan mi. (De nincs két egyforma ember, még az egypetéjű ikrek sem azok, ahogyan mi sem teszünk és tudunk mindent egyformán.)
Csináljunk mindent pont úgy, amikor velük van dolgunk, mint egy emberrel!
Nem kell nekik mindenben segíteni: amiben boldogulnak, abban hagyni kell őket boldogulni, de ha azt látjuk, hogy gondot okoz valami, akkor illik megkérdezni, hogy szükségük van-e segítségre.
Végül, de nem utolsósorban tájékozódjunk velük kapcsolatban!

Erre kiválóak az olyan események, rendezvények, mint az Ability Filmklubban vetített filmek, melyek közül december 9-én este hat órától a Ház kulcsait nézhetjük meg.
Álljon itt egy idézet Aranyosi Ervintől, melynél plasztikusabban és érthetőbben kevesen fogalmazták meg, hogy kik is ŐK - a nem mások.

Aranyosi Ervin: Jóra tanítók
„Fogyatékkal élnek. Ne hidd azt, hogy mások!
Önzetlen szeretnek, mint az óvodások.
Próbálj te is nekik szeretetet adni,
ha tiszta a lelked, könnyebb elfogadni.
Ne az észre hallgass, inkább a szívedre!
Nem élhetnek Ők sem, köztünk, számkivetve.
Fogadjuk el Őket, vegyük emberszámba,
mert közénk születtek, ebbe a világba.
Isten gyermekei, s cipelik a terhet,
amit magunkfajta tán nem is cipelhet.
Nehéz feladatot rótt rájuk az élet,
mégsem várnak többet: erőt, emberséget.”