A Dobó Katalin Gimnáziumba szervezett városi ünnepségen Esztergomban és környékén hosszú évtizedek óta magas tiszteletben tartott és országosan is elismert két pedagógust tüntettek ki.

Az idén először a Klebelsberg Intézményfenntartó Központtal közösen szervezett rendezvényen a pedagógusokat és kitüntetetteket Romanek Etelka polgármester és dr. Kancz Csaba, a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja köszöntötte.

Az idei esztergomi Pedagógus-nap alkalmából Esztergom, mint diákváros szempontjából is két kivételesen nagy formátumú, és az oktatás e városban és környékén kivételes színvonal mentén megváltoztató egyéniséget ismertek el. Esztergom Díszpolgára címet adományoztak Kaposi Endrének és Pro Urbe-díjat adományoztak Mazurka Károlynak.

Romanek Etelka polgármester az elismerések átadásához csatlakozó ünnepi köszöntőjében többek között arra mutatott rá, hogy a jövő generációinak csak olyan emberek tudják a legmagasabb szinten átadni a tudást, mint a most kitüntetettek, „akik a legnagyobb odaadással, a jövőbe vetett őszinte hittel képesek tenni nap mint nap a következő generációkért. Azok, akik hisznek abban, hogy kitartó, áldozatos munkájuk eredményeképpen egy jobb, erősebb, szellemi és erkölcsi értékeiben gazdagabb Esztergom és Magyarország épül. Csak azok képesek erre, akik saját érdekeiket képesek száz és száz másik ember, egész generációk érdekei mögé helyezni.”

Kaposi Endre életrajza
Kaposi Endre 1939. január 7-én született Zalaegerszegen. Általános iskolai és gimnáziumi tanulmányait szülővárosában végezte, majd szakmát tanult Budapesten. 1959-óta él Esztergomban. 1962-ben szerezett tanítói oklevelet az Esztergomi Felsőfokú Tanítóképző Intézetben, és általános iskolai tanítóként dolgozott a lábatlani 1.számú majd a sárisápi általános iskolában.

1968-ban a Pécsi Tanárképző Főiskolán rajztanári oklevelet szerezett. Mesterei Kelle Sándor és Soltra Elemér voltak. Ugyanez év augusztusától az esztergomi Bottyán János Gép-és Műszeripari Technikum rajztanára lett. A technikum megszűnését követően 1970-ben pályázat útján tanársegédi kinevezést nyert az Esztergomi Felsőfokú Tanítóképző Intézet rajz szakcsoportjába.

1971-ben fejezte be egyetemi tanulmányaimat az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar filozófia szakán. 1981-től Esztergomban az időközben főiskolává átszervezett Tanítóképző Vizuális-nevelés Tanszékének adjunktusa majd docense lett. 1985-ben kinevezték a főiskola tudományos és oktatási főigazgató helyettesévé, 1986-ban pedig főigazgatói megbízást kapott. Ezt a funkciót öt éven át töltötte be. Időközben főiskolai tanári címet szerezett. 1991-ben lemondott főigazgatói címéről, de még öt éven át a Vizuális-nevelési Tanszék vezetője volt. 1995-ben rokkantsági nyugdíjba ment.

A rajz szakkollégium keretében a főiskolán a rajzolás-festés, a műalkotás elemzés-és művészettörténet, az esztétika valamint az ábrázoló geometria tantárgyakat oktatta. Az Országos Pedagógiai Intézet Vizuális-nevelés Tanszékének felkérésére részt vett az általános iskolai tanterv fejlesztési munkálataiban és több lektori megbízásnak tett eleget. Az Oktatási Minisztérium felkérésére bekapcsolódott a tanítóképző főiskolák tantervfejlesztési munkálataiba. A Leonardo Program keretében megszervezte és vezette a főiskolán az esztergomi József Attila általános iskolával közösen indított "Integratív esztétikai nevelési modell az ált. iskola alapozó szakaszában és a tanítóképzésben" című kísérleti programot. Főigazgatói működése idején indult meg a főiskolán a művelődésszervező, a szociálpedagógia, valamint a kétszakos óvodapedagógus-tanító szakos képzés. Ekkor épült meg a főiskola új kollégiuma, új tornacsarnoka, aulája és könyvtára. Az intézmény ekkor vette fel Vitéz János nevét.

Tudományos kutatási területei: fotóesztétika, fotótörténet, művészettörténet és helytörténet. E tárgykörökben jelentős művészetírói munkásságot is kifejt, tanulmányai a Művészet és az Új Forrás című folyóiratokban, illetve önálló kiadványokként jelentek, jelennek meg. Első elnöke volt az újra indított "Esztergom Évlapjai" című évkönyv szerkesztő bizottságának. Tíz éven át titkára volt az újjászervezett Esztergomi Balassa Bálint Társaságnak. Dolgozott az "Esztergom és Vidéke" című helyi lap szerkesztőségében.

1962 óta kiállító művész. A ’60-as, ’70-es évek fordulójától kisméretű, szűk motívumkincsre redukált, lírai atmoszférát sugárzó olajképeket festett, majd kollázsokat készített. Később, a ’90-es években a hétköznapi életben használt tárgyakból, hulladékelemekből, különféle alkatrészekből kisplasztikákat, assamblage-okat készít (Kronogrammák).

Tagja volt a Magyar Népköztársaság Művészeti Alapjának és alapító tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, melynek két cikluson át választmányi tagja volt. Szervezője és megszűnéséig vezetője volt a fiatal esztergomi művészek 1968-ban alakult "Sigillum" csoportjának. Alapító tagja és tíz éven át titkára-, ma pedig elnöke az Esztergomi Művészek Céhének. Több mint harminc önálló tárlata volt, és mintegy 100 csoportos kiállításon szerepelt itthon és külföldön.

Kaposi Endre munkásságát Esztergom Város Önkormányzata 1998-ban Pro Urbe Esztergom kitüntetéssel és 2010-ben Babits Mihály-díj „Esztergom Kultúrájáért” díjjal is elismerte.

Mazurka Károly életrajza
Mazurka Károly 1955-ben szerzett magyar szakos tanári oklevelet a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán. 1961-ben került Esztergomba, ahol a Hell József Károly Technikum Kollégiumában volt nevelőtanár, majd a megszervezett Felsőfokú Vegyipari Gépészeti Technikum kollégiumának lett a vezetője.

1968. december 1-től nevezték ki az esztergomi Dobó Katalin Gimnázium igazgatójának. Nyugdíjazásáig egy fél emberöltőt töltött az intézmény élén, és közben esztergomivá vált, a szó nemes értelmében. A „Mazurka korszakot” nem túlzás a Dobó Gimnázium egyik fénykorának tekinteni. Az akkori kiemelkedő teljesítmények nem születhettek volna meg egy rossz hangulatú, túlpolitizált, a hatalomhoz való hozzáállást előtérbe helyező intézményben. A kiemelkedő oktató-nevelő munkának jó kovásza volt Mazurka Károly. A kiegyensúlyozottság, a nagyfokú tolerancia, a tehetséges diákok és tanáraik maximális támogatása tette Őt azzá. A mai esztergomi értelmiség jelentős hányada köszönheti pályája indulását az általa irányított iskola munkájának, viszonylag szabad szellemiségének.

Vezetőként utolsó nagy feladata volt a gimnázium új, az akkori viszonyok között rendkívül modern épületbe való költöztetése. Embert próbáló feladat volt, nem csak az építkezéssel járó különböző egyeztetések, technikai problémák megoldása miatt, hanem azért is, mert a nevelőtestület tagjai sem fogadták kitörő örömmel, hogy el kell hagyniuk a régi, patinás épületet. Megoldotta ezt is, mint ahogyan sok más problémát is az eddigi élete során anélkül, hogy bárkit megbántott volna.

Mazurka Károly hosszú ideig vezette a megye középiskolai igazgatóinak munkaközösségét, amely szervezetnek nyugdíjazása után is tevékeny tagja maradt.
1975-ben és 1980-ban megkapta az Oktatásügy kiváló Dolgozója, 1989-ben a Kiváló Munkáért elismerést.
Társadalmi munkájáért megkapta az Ezeréves Esztergom emlékplakettet.
Oktató-nevelő munkája mellett országosan ismert helytörténeti munkássága is.