Hírek
2015. Május 06. 08:37, szerda | Helyi
A leglátványosabb lampionos – Eredmények
Az elmúlt évek leglátványosabb és legnagyobb résztvevői létszámot produkáló Lampionos felvonulásán 29 nagy egység és 22 evezős egység indult, közel 230 fővel.
A 2015-ös felvonulás résztvevői között több helyi vállalkozás képviselője vett részt. Külön örömre adott okot, hogy a Fesztiválsziget rendezvény sorozat egyik legnagyobb támogatója, a Suzuki Zrt. ismét indított csapatot. A helyi középiskolák és gimnáziumok közül a Dobó, a Franka, a Géza fejedelem iskola már szinte alapszintű résztvevői a felvonulásnak és idén csatlakozott a Balassa is egy remek installációval. A rendezvény emelkedő népszerűségét bizonyítja, hogy évről évre új csapatok és magányszemélyek csatlakoznak (a teljesség igénye nélkül: Vasas Horgász Egyesület, Carmen tánccsoport, Pázmány Péter KE-BTK). A felvonulás nemzetközi jellegét a párkányi motorcsónakosok és egy holland úriember által irányított motorcsónak erősítette.
A Kis-Duna partjára kilátogató több ezer ember tanúja lehetett a résztvevők kreativitásának, humorának. Az installációk nem csak a maguk szórakoztatására készültek, hanem a nézőkére is, remélve, hogy elnyerik a kilátogatók tetszését.
Az idei évben szakértő zsűri figyelte a versenyzőket Erős Gábor vezetésével. A zsűri döntése alapján az első három helyezett:
1. „Úszó erőd” - az MNM Esztergomi Vármúzeuma, az MNM Balassa Bálint Múzeuma és az Aranysólyom Lovagrend közös hajója
2. Sárkány – az Esztergomi Vitézek Suzuki RAFC hajója
3. Dobó Katica – a Dobó Katalin Gimnázium hajója
Közönség díj:
Pázmány Péter KE-BTK Óvodapedagógus és Tanítói szakos hallgatóinak és oktatóinak hajója
Gratulálunk a nyerteseknek és köszönet minden résztvevőnek, támogatónak és segítőnek! Büszkék vagyunk, hogy részesei vagyunk ennek a hagyománynak.
Fesztiválsziget Esztergom
Még több fotó ITT!
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
