Városlista
2021. december 7, kedd - Ambrus

Hírek

2021. Augusztus 02. 17:53, hétfő | Helyi

A mai Kis-Duna sétányon történt rongálás margójára

A mai Kis-Duna sétányon történt rongálás margójára

Ha valaki még nem hallott volna róla, ma reggel ledöntve találtak egy beton virágtartót a Kis-Duna sétányon, a Strand Büfé előtt lépcsősor mellett. A virág és a föld kiszórva hevert a töltésen.

Akihez eljutott ennek a híre, az kivétel nélkül értetlenül és haragosan állt a történtek előtt.

Hernádi Ádám polgármester már délelőtt posztolt az esetről, hangot adva annak, hogy szomorú és értelmetlen, amit valaki, vagy valakik teljesen indokolatlanul műveltek. A bejegyzése alatt kommentek áradata bizonyítja, hogy a város lakossága egy emberként háborodott fel a dolgon.

Szerkesztőségünk sem tudja hová tenni a történteket. El nem tudjuk képzelni, hogy kinek volt annyira jó dolga, pihent ötlete, bivaly ereje, hogy egyszer csak kipattintotta a szikrát a buksi fejéből, hogy márpedig a virágnak, tartóstul nem ott van a helye.

Nem zárjuk ki azt sem, hogy előtte nem bambit fogyasztott, bár remekbe szabott ötletek születtek már nem bambi nélkül is. Az is felmerült bennünk, hogy nézte-nézte a begóniát, kókadtnak vélte és megsajnálta. Talán úgy gondolhatta, hogy meg kellene öntözni. Mivel vizet nem tudott miben vételezni, ezért inkább minden erejét megfeszítve, Sámsonként küzdve a lépcsők hadával levitte a begóniát, betontartójával együtt a Dunához, ahol azután ereje fogytán végül beleejtette.

Erre a verzióra végül nemet mondtunk. Elég minimálisnak tűnt az esély, hogy így történt. Amit biztosan lehet tudni, az az, hogy nem tudni, kik és miért romboltak, rongáltak szándékosan. Azt is biztosan lehet tudni, hogy az eseten rengetegen felháborodtak. A mérték ugyan eltérő, de az erős testi fenyítéstől kezdve a lelki terápiáig felmerült sok minden.

Most, amikor lassan Esztergom is olyan város lesz, ahol a közterek zömét virág díszíti, amikor már látszik az eredménye a civilek, a táborozó gyerekek, az önkormányzat azon irányú törekvésének, hogy megszépítsék Esztergomot, akkor valaki, vagy valakik semmibe véve a sok igyekezetet és munkát, teljesen értelmetlenül tönkre teszik azt, amiért mások dolgoztak.

Lehet mondani, hogy persze ilyen mindig volt és lesz is, minek a felhajtás egyetlen beton edény és pár tő virág miatt…

Egyet ne felejtsünk el! Ez a város a miénk! A mi otthonunk. Ha a házunkon van 10 ablak és bedobnak kővel egyet, nem legyintünk, hogy igazából semmiség, van másik kilenc. Az a helyzet, hogy egyetlen törött és be nem üvegezett ablak miatt huzatos lesz a ház, ahol nem jó élni.

A mostani eset erre rímel. Ugyan áll a ház, ugyan vannak még virágok, ugyan nem minden kőedényt borítottak a Dunába, de valahol megbomlott a rend, a harmónia.

Nem lenne jó olyan városban élni, ahol egyesek fittyet hánynak a közösség értékeire, semmibe veszik másik munkáját, rongálják környezetünket. Reméljük, hogy nem kellenek hosszú évek ahhoz, hogy nálunk is kialakuljon az a szemlélet, ami régen a kisvárosokban, falvakban természetes volt. Nem csak a házat és az udvart tartották tisztán, a porta előtt is mindig felsöpörtek. Figyeltek arra, hogy ki jár az utcában, mi történik a közvetlen szomszédságban, rendben vannak -e távolabbiak.

Ma már ettől kicsit messze kerültünk. Más a világ. De a figyelem, a törődés, mint alapvető emberi érték megmaradt. Lehet úgy nevelni a gyermekeinket, lehet beszélni a szomszédsággal.

Lehet Nyitott szemmel és füllel járni. Talán, ha több figyelmes szemmel találkozik az is, aki most erős volt, akkor legközelebb meggondolja, hogy jó ötlet -e így kifejezni aktuális állapotát.

Ezek érdekelhetnek még

2021. December 07. 12:41, kedd | Helyi

Művészeti alkotást karácsonyra

Az esztergomi Vármúzeumban jártunk, ahol nemrég nyílt meg a IX. Művészet Esztergomért Adventi Kiállítás és Vásár.

2021. December 07. 08:40, kedd | Helyi

Nincs december közutas gyermekrajzpályázat nélkül

Nyolcadik alkalommal hirdeti meg „Álomút” címmel országos gyermekrajzpályázatát a Magyar Közút Nonprofit Zrt. általános iskolás gyerekeknek.

2021. December 07. 08:19, kedd | Helyi

Jövőre megkezdődhet a lepencei strand felújítása

A Dunakanyar legszebb panorámájú, közkedvelt strandfürdője 2023 végére megújulhat,nemrég ugyanis kiírták a felújítására vonatkozó közbeszerzési eljárást, melynek leadási határideje 2022. január 10.

2021. December 06. 14:46, hétfő | Helyi

Dolgozz velünk Esztergom egyik legjobb szállodájában!

A Continental Group üzemeltetésében működő Portobello Wellness & Yacht Hotel Esztergom belvárosában, csendes, nyugodt környezetben található, a Prímás-szigeten a Kis-Duna partján.