Hírek
2017. Október 11. 11:14, szerda |
Helyi
Forrás: közlemény
A pöccre indult verseny Esztergomban – beszámoló a II. Ister-Granum Crokinole Kupáról
A Crokinole egy fából készült pöckölős ügyességi játék, mely pörgős és izgalmas játékmenetével pillanatok alatt elsajátítható minden korosztály számára.
A kanadai eredetű játék története az 1860-as évekre nyúlik vissza, itthon 2012. óta terjed nagy sebességgel. Esztergomban két éve népszerűsíti ezt a közösség teremtő játékot az Esztergomi Környezetkultúra Egyesület és a Játékkunyhó csapata.
Városunk az országos bajnokság egyik selejtező állomásaként október 7-én, szombaton a Szentgyörgymezői Olvasókörben szervezte meg a II. Ister-Granum Crokinole Kupát.
Az önkormányzat támogatása és az Olvasókör által biztosított kiváló körülmények mellett kiélezett, de sportszerű versengésre került sor. A versenyre Budapestről, Szombathelyről is érkezett versenyző, sőt egy angol induló is regisztrált. Összesen 20 versenyző indult a nyílt ranglista versenyen.
„Az országos ranglista előkelő helyein lévő versenyzők papírforma szerint itt is kimagaslóan teljesítettek, ám a házigazdáknak nem volt szégyenkezni valója. Igazán harapós kedvében volt Vodicska Ferenc és Béni András is, ők a legjobb 8 versenyző közé pöckölték be magukat” – mondta Horváth Zoltán szervező.
„Élményekben gazdag és hasznos versenynap van mögöttünk, köszönet érte a szervezőknek és minden támogatónak!” - értékelt Létay Dániel, aki a verseny lebonyolítását végző korongcsata.hu csapatának tagja.
Rimár Zsolt a Magyar Crokinole Szövetség elnöke megköszönte a kiváló versenyhelyszín biztosítását, és a város támogató segítségét.
Ezen a barátságos hangulatú versenyen ismét bebizonyította ez a játék, hogy igazán kortalan, bárki nekikezdhet.
A játékot Esztergomban a Játékkunyhó rendszeres játékalkalmain lehet kipróbálni, legközelebb a IX. Dobó-Kockák Társasjáték Napon november 11-én a Dobó Katalin Gimnáziumban.
Fotók itt nézhetők a versenyről.

A II. Ister-Granum Crokinole Kupa – Országos Nyílt Ranglista verseny abszolút eredményei:
1. Berzlánovich Attila
2. Berzlánovich Krisztián
3. Rimár Zsolt
4. Nagy Péter
5. Létay Dániel
6. Salamon Dóra
7. Vodicska Ferenc
8. Béni András
9. Soós Klára
10. Süttő Gábor
11. Retkes Attila
12. Broderick Stuart
13. Broderick Tamás
14. Osvai Zoltán
15. Horváth Zoltán
16. Béni Bálint
17. Retkes Ábel
18. Horváth Ábel
19. Retkes Áron
20. Retkes Samu
Gyermek kategória
1. Broderick Tamás - Budapest
2. Béni Bálint – Esztergom
3. Retkes Ábel – Budapest
4. Horváth Ábel - Esztergom
5. Retkes Áron - Budapest
6. Retkes Samu - Budapest
Női Kategória
1. Salamon Dóra
2. Soós Klára
A legeredményesebb Ister-Granum térségi játékos: Vodicska Ferenc
A legtöbb 20 pontos lövő játékos: Berzlánovich Attila

A Crokinole története:
A játék kialakulása az 1860-as évekre tehető. Kanadában készítették az első játéktáblát és népszerűsége folyamatosan nőtt, így mára szülőhazájában és Amerikában rendkívül elterjedt és óriási népszerűségű. A Crokinole gyökerei a feltételezések szerint angol és dél ázsiai játékoktól erednek, mint például a Carrom. A máig ismert és ledokumentálható legrégebbi táblát 1876-ban Kanadában, Tavistockban készítették. Ez a játéktábla a mai napig egy kanadai múzeum büszke tulajdonát képezi. 1999 óta Kanadában kerül megrendezésre minden évben a Crokinole Világbajnokság, a World Crokinole Championship.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
