Hírek
2013. Október 14. 08:30, hétfő |
Helyi
Forrás: MTI/MTI Fotó: Szekeres Panna
A Rákóczi Szövetség elnöke kapta a Szent István-díjat Esztergomban

Szent István-díjat kapott Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke. Az idén tizedik alkalommal odaítélt kitüntetést szombaton adta át az esztergomi Vármúzeumban Bihari Antal, a KTV vezetője.
Az esztergomi alapítású, civil kezdeményezésű Szent István-díj Alapítványt Bihari Antal hozta létre. Az alapítvány 2002 óta évente ítéli oda a Szent István-díjat, amellyel az összmagyarság érdekében kifejtett jelentős tevékenységet ismeri el. A díjazottat közvélemény-kutatás és internetes szavazás alapján választja ki az alapítvány kuratóriuma, amelynek elnöke Jankovics Marcell filmrendező.
A Szent István-díjat jelképező bronz szobor Melocco Miklós alkotása, Szent Istvánt ábrázolja, amint a keresztet mindkét kezével magasba emeli.
A fődíj mellett Szent István-emlékérmet is adományoz az alapítvány, ezt olyan, elsősorban környékbeli személyek kaphatják, akik a helyi közösség érdekében kiemelkedő tevékenységet végeznek. Az idén ezt az elismerést Tóth János kapta, aki közel húsz éven keresztül társadalmi munkában dolgozott az Esztergom körzeti tévénél.
A Szent István-díjjal elsőként Orbán Viktor miniszterelnököt tüntették ki, de birtokosai között van többek között Duray Miklós, Nemeskürty István, a Püski házaspár, Tőkés László, Wittner Mária és Makovecz Imre is.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Március 25. 23:26, kedd | Helyi
Richter TETT-mesepályázat – Díjazták a legjobb természettudományos meséket
2025. Március 25. 09:58, kedd | Helyi
KERESSÜK A SZEMTANÚKAT ÉS A BALESET OKOZÓJÁT
Az ismeretlen járművezető áttért a szemközti forgalmi sávba, ahol érintőlegesen ütközött egy másik járművel.
2025. Március 19. 07:58, szerda | Helyi
Erdő Péter kezdeményezte Ervin Gábor, a nyilasok által meggyilkolt vértanú pap boldoggá avatását
Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek kezdeményezte Ervin Gábor, a nyilasok által 1944-ben meggyilkolt katolikus pap, embermentő boldoggá avatását vértanúság címén.