Hírek
2012. Szeptember 06. 11:00, csütörtök |
Külföld
Forrás: MTI
A Transparency International szerint a magyar hatóságok tétlensége miatt nem indul eljárás külföldön elkövetett vesztegetések miatt
Transparency International szerint míg nemzetközi szinten növekszik a külföldön vesztegetéssel üzletet szerző vagy a helyi szabályokat kijátszó cégek elleni büntetőeljárások száma, addig Magyarországon "a hatóságok tétlensége miatt" ennek nem látszanak nyomai.
A Transparency International csütörtökön hozta nyilvánosságra jelentését, amelyben 37 országban vizsgálta az OECD külföldi tisztviselők megvesztegetése elleni egyezményének végrehajtását, és megállapításai szerint Magyarország "továbbra is az igen gyengén teljesítők között van".
A most nyilvánosságra hozott jelentés szerint addig, amíg nemzetközi szinten több mint 250 személyt és 100 céget vontak felelősségre tavaly nemzetközi vesztegetések miatt a 37 országban, addig Magyarországon a múlt évben mindössze 11 ilyen nyomozás indult és ezek részleteiről semmit sem lehet tudni.
Hozzátették, egyetlen ítélet sem született ilyen jellegű bűncselekmények miatt, és egyetlen nagyobb ügy sem került nyilvánosságra.
Jelentést összegző közleményükben azt írták: a Magyar Olaj és Gázipari Nyrt.-t (Mol) érintő horvát büntetőeljárás kapcsán a magyar hatóságok tavaly nyáron nemzetbiztonsági okokból utasították vissza a nemzetközi jogsegélykérelmet, más korrupciós ügyekben pedig, noha külföldi hatóságok magyar szálakat is találnak, azokon a magyar hatóságok nem indulnak el.
"Érthetetlen, hogy történhet meg az, hogy egy nemzetközi vesztegetési ügyben a külföldi vesztegető ellen büntetőeljárások folynak, mint például a Gripen-ügyben Csehországban, Ausztriában és Svédországban, de a Magyarországon megvesztegetett személyeket még csak nem is keresik a magyar hatóságok és külföldi kollégáik segítségét sem kérik” – idézi a közlemény Alexa Noémi, a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatójának megállapításait.
A korrupcióellenes szervezet ajánlásaiban arra hívja fel a figyelmet, hogy az ilyen ügyekben nyomozó egyes rendőröknek és eljáró ügyészeknek "nagyobb szakmai autonómiát kellene biztosítani", a nyomozás lezárására, vagy indítására, illetve a vádemelésre vonatkozóan. A szervezet szerint több olyan szakemberre lenne szüksége a hatóságoknak, akik a nemzetközi együttműködésekben részt tudnak venni és az összetett, határokon átnyúló ügyeket ki tudják nyomozni.
A Transparency International szerint a magyar kormánynak és az igazságszolgáltatás szerveinek egyértelművé kellene tennie, hogy magyar cégek külföldi vesztegetéseit nem lehet elnézni és a válság sem indokolja, hogy teret engedjenek akár csak az országhatárokon túl is a korrupciónak.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 18. 09:24, szombat | Külföld
Voks 24 - Volt, amikor egy EP-mandátumhoz 116 ezer szavazat is elég volt
Az eddigi legmagasabb európai parlamenti (EP-) választási részvételnél, 2019-ben, csaknem 174 ezer szavazatra volt szükség ahhoz, hogy egy európai parlamenti (EP-) lista átlépje Magyarországon az 5 százalékos küszöböt
2024. Május 18. 05:03, szombat | Külföld
Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
Hetekig is eltarthat az áramszolgáltatás helyreállítása a hurrikánerejű viharok sújtotta Houston egyes részein, és változatlanul zajlik a károk felmérése, valamint a kutatás további áldozatok után - közölték a texasi nagyváros ható
2024. Május 17. 20:58, péntek | Külföld
Ukrajnai háború - Orosz védelmi minisztérium: 12 harkivi települést foglalt el a héten az orosz hadsereg
Tizenkét települést fogalt el a harkivi és egyet a donyecki régióban Ukrajnában a héten az orosz hadsereg - közölte pénteken az orosz védelmi minisztérium.
2024. Május 16. 07:59, csütörtök | Külföld
Megműtötték a szlovák miniszterelnököt, túl van az életveszélyen
A szlovák miniszterelnök már túl van az életmentő műtéten, jelenleg stabil állapotban van.