Hírek
2024. Augusztus 06. 07:54, kedd |
Sport
Forrás: MTI
A vitorlázó Vadnai Jonatán az éremfutamban folytathatja, Érdi 14.
A vitorlázó Vadnai Jonatán az éremfutamban folytathatja a párizsi olimpiát az ILCA 7-es hajóosztály viadalán, a világbajnok Érdi Mária pedig befejezte a versenyzést és a 14. helyen végzett.
A hétfői napon a kedvezőtlen időjárás miatt a férfiak számára nem tudtak futamot rendezni Marseille-ben, így Vadnai a korábbi helyezése alapján, összesítésben hatodikként került a keddi éremfutamba.
"Előzetesen bíztam benne, hogy eljutok idáig és ott lehetek az éremfutamban életem első olimpiáján. Már mondtam korábban is, hogy nekem tetszik az a felhajtás, ami körbeveszi itt az indulókat, nem teherként élem meg, hanem inkább feldob és motivál. Tízen megyünk holnap, ezen belül szoros a pontverseny a harmadik és a nyolcadik helyezett között. Megpróbálok a bronzéremért csatázni, veszíteni valóm nincs! Kedden is gyenge szél várható, meglátjuk, kinek hoz majd szerencsét" - nyilatkozta a magyar szövetség közleményében az Eb-ezüstérmes Vadnai Jonatán, aki egészen bizonyosan minden idők legjobb magyar eredményét éri el a korábban Lasernek nevezett egyszemélyes hajóosztályban.
Az ILCA 6-ban (korábban Laser) szereplő, világ- és Európa-bajnok, deréksérüléssel versenyző Érdi ugyanakkor az egyetlen hétfői futamot megnyerte, feljött a 14. helyre, de mivel újabb versenyt már nem tartottak, így maradt ebben a pozícióban, és nem jutott tovább.
"Örülök a futamgyőzelmeknek, de sajnos ez most mellékes dolog. Életem talán legnehezebb hetein vagyok túl. Rengeteg energiát fektettem Tokió óta ebbe az olimpiai ciklusba, mindenre felkészültünk, mindent begyakoroltunk, minden tökéletesnek tűnt, ezek után kicsit igazságtalan dolog, hogy a derékfájdalmak miatt az elmúlt egy hónapban edzeni sem nagyon tudtam. Az utolsó pillanatig reménykedtem, hogy ezt is le tudom küzdeni, mint olyan sok nehézséget már pályafutásom alatt, de nem így történt. A nagyszeles futamokban ez óriási hátrány volt, ráadásul az önbizalmam is elment. Csalódott vagyok természetesen, de egyben motivált is! Ma és tegnap is láthatta mindenki, és magamnak is bizonyítottam, hogy ebben a mezőnyben én vagyok az egyik legjobb. Összeszedem magam, rendbe hozom a sérülést, és újra megpróbálom Los Angelesben!" - nyilatkozta Érdi Mária.
Érdekesség, hogy a női verseny arany- és ezüstérme már az éremfutam előtt eldőlt, hiszen az éllovas holland Marit Bouwmeester több mint húsz helyezési ponttal vezet a második helyen álló, címvédő dán Anne-Marie Rindom előtt, akinek 20 helyezési pont az előnye a harmadik helyen álló norvég Line Flem Hösttel szemben, ezeket a különbségeket pedig már nem lehet ledolgozni.
Fotó: AFP
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 06. 08:51, szombat | Sport
Vb-2026 - Újonccal is azonos csoportba került a címvédő argentin csapat
A címvédő argentin válogatott az osztrák, az algériai és az újonc jordán együttessel került azonos csoportba a 2026-os labdarúgó-világbajnokság Washingtonban rendezett pénteki sorsolásán.
2025. December 06. 08:50, szombat | Sport
Kós Hubert győzött 100 méteres hátúszásban a US Openen
Kós Hubert nyerte a 100 méteres hátúszás pénteki döntőjét a texasi Austinban zajló US Openen.
2025. December 06. 08:49, szombat | Sport
Női kézilabda-vb - A japánok elleni döntetlennel negyeddöntőbe jutott a magyar válogatott
2025. December 05. 07:37, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt
A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.

