Bárkivel szövetséget kötne Viktor Janukovics, aki kifizeti Ukrajna jövő évi adósságait és a 2015-ös választási kampányt: az Unió feltételei ehhez túl kemények, Oroszországnak viszont megér 15 milliárd dollárt egy stabil szövetséges, s még csak fenyegetőznie sem kell a sikerhez, véli Tálas Péter. A biztonságpolitikai szakértő szerint nincs szó forradalomról – az ukrán kormányfő ugyan menni fog, a hatalmát biztosító oligarchák azonban maradnak.

OrientPress: Értékelése szerint a mostani ellenzéki megmozdulás nagyobb horderejű, mint annak idején a narancsos forradalom volt - egyáltalán, beszélhetünk most forradalomról?

Tálas Péter: Sem méretében, sem horderejében nem nagyobb a 2004-es tiltakozásoknál a jelenlegi, s természetesen nem forradalom, miként a „narancsos” sem volt az. Nem hozott ugyanis semmiféle strukturális változást az ukrán társadalmi-politikai rendszerben, amely az 1990-es évektől egy oligarchikus politikai rendszer, s amiben csupán az oligarchák száma változik.

OP: Van-e esély arra, hogy Viktor Janukovics és kormánya hallgat a tiltakozókra, és visszatér az EU-csatlakozás felé vezető útra?

TP: Nem hiszem, hogy Janukovicsnak és kormányának jelenleg lenne reális politikai lehetősége az EU társulási szerződés aláírásához. A kérdés ugyanis alapvetően az Kijev számára, hogy honnan és milyen feltételekkel szerzi meg a tartozásai törlesztéséhez szükséges dollármilliárdokat. Az idei évben 10, a jövő évben 8 milliárd dollárt kell kifizetnie Kijevnek, ráadásul egy olyan helyzetben, amikor az ország valutatartaléka 2012 elejétől napjainkig 32-ról 20 milliárd dollárra csökkent, amikor a szabadpiacon az ukrán vezetés nem jut hitelhez, amikor csak 19 százalék fölötti hozammal tud eurókötvényt kibocsátani. Egy ilyen helyzetben vagy a Nyugathoz vagy Moszkvához kell fordulnia. A Nemzetközi Valutaalap, az IMF azonban nagyon kemény feltételekhez köti a hitelfolyósítást: lényegesen – 30-40 százalékkal – emelni kellene a belföldi energiaárakat, le kellene faragni a 6 százalék fölötti költségvetési hiányt, ami csakis a szociális kiadások jelentős lefaragásával érhető el; s le kellene értékelni továbbá a hrivnyát, Ukrajna nemzeti valutáját is.

Ezt a 2015-ös választások előtt álló Janukovics és kormánya nem vállalhatja be, s szerintem nem vállalná be a most tiltakozó ellenzék sem. Csak emlékeztetnék arra, hogy 2010 előtt - a jelenleginél jobb gazdasági helyzetben – a mostani ellenzéknek sem sikerült teljesítenie az IMF feltételeit, így többször is meg kellett állapodnia Kijevnek a Valutaalappal.

OP: Janukovics a moszkvai nyomással és az ország érdekeivel indokolja az EU társulási szerződés elnapolását. Reális ez az érvelés?

TP: Természetes, hogy Janukovics moszkvai nyomásra hivatkozik, minden politikus szívesen hivatkozik a külső körülményekre, a külső kényszerre, a külső ellenségre. Az ukrán elnöknek pedig jelenleg – az ellenzék lecsillapítása miatt – különösen ezt kell mondania. A valóság azonban az, hogy most Moszkva elsősorban politikai lojalitást vár el Kijevtől, s valószínűleg szívesen megfizeti az árát is annak (15 milliárd dollárról beszélnek a szakértők), ha Ukrajna nem írja alá uniós társulási egyezményt.

Moszkva számára tehát ez a mostani ügy szerintem nem annyira gazdasági vagy politikai kérdés, sokkal inkább egy geopolitikai: a posztszovjet térségre tervezett gazdasági integráció megvalósításának (aminek most épp a vámuniós szakaszán dolgozik az orosz vezetés) nem nagyon van értelme Ukrajna nélkül. Természetesen fontos Ukrajna azért is, mert Oroszország „közel-külföldjéhez” tartozik, s ilyen értelemben hasonlítható Grúziához, de nem hiszem, hogy a 2008-as grúziai eszközök – tudniillik a háború – vagy akár a gázcsapok elzárása alkalmasak lennének az ukrán probléma kezelésére.

Ami Janukovicsot illeti, számára ez egy sokkal összetettebb és végzetesebb kérdés. Egyidejűleg kellene megoldania ugyanis egy gazdasági, egy politikai és egy orientációs válságot, s ezek így együtt, még sohasem fordultak elő egyszerre Ukrajna életében. Ráadásul az európai unióhoz való közeledés volt eleddig az egyetlen olyan kérdés, amelyben szélesnek mondható társadalmi konszenzus állt fenn a meghatározó ukrán politikai táborok között. Magam azt gondolom, hogy Janukovics ezzel zsákutcába navigálta magát – s ha ki is húzza 2015-ig, aligha valószínű, hogy megnyeri a választásokat.

OP: Az orosz ellenállás ismeretében mekkora az EU esélye a keleti terjeszkedésre és nyitásra?

TP: Én azok közé tartozom, akik szerint az Európai Unió szomszédsági (keleti) politikája eddig is elég gyenge lábakon állt. Részben mert a meghatározó európai nagyhatalmakat tradicionálisan is elsősorban a mediterrán térség és Észak-Afrika érdekli (a 2011-es arab tavasz óta pedig ez még inkább így van), akik pedig érdekeltek lehetnének a keleti szomszédságpolitikában – mint például Németország – azok nagyon erősen függnek az Oroszországgal kialakított kapcsolataiktól, amelyeket nem kívánnak veszélyeztetni sem egy Grúziáért, sem egy Belorussziáért, sem pedig egy Ukrajnáért. Ráadásul látnunk kell azt is, hogy pénzügyileg akkor sem tett különösebb erőfeszítéseket az unió a szomszédságpolitika alanyainak támogatására, amikor elméletileg erre még volt pénze. 2008-2009 óta viszont nincs, vagy csak igen korlátozottan van, de olyan egész biztosan nincs, amit egy Ukrajna típusú korrupt és feneketlen zsákba szórhatna meglehetősen kétes politikai előnyökért vagy ígéretekért. Vagyis őszintén szólva, úgy gondolom, hogy a meghökkenéssel együtt fel is lélegeztek Brüsszelben amikor Janukovics elutasította a társulási szerződés aláírását.

OP: Valóban profitálna az EU (és általa Magyarország) a kelet-európai térség csatlakozásához, vagy inkább csak pluszforrásokat kötne le felzárkóztatásuk?

TP: Hosszútávon talán profitálhatna az Unió és Magyarország is, de pillanatnyilag inkább csak forrásszűkülést jelentene a további keleti bővülés. Ne feledjük: az utóbbi években több olyan probléma is komoly vitatéma az EU-n belül, ami azt jelzi, hogy a korábbi bővülések elhamarkodottak és szinte kizárólag politikailag motiváltak voltak (például Görögország felvétele az euróövezetbe, a kelet-közép-európai országok felvétele az unióba), s teljesen figyelem kívül hagyták, hogy kellően felkészültek-e a felek a bővülésre/belépésre. Ezt a hibát szerintem még egyszer nem fogják elkövetni az Európai Unió vezető (befizető) államai.

OP: Hogyan érinti Magyarország biztonságpolitikáját, diplomáciai és gazdasági helyzetét a fokozódó feszültség?

TP: Nem hiszen, hogy Magyarország számára biztonságpolitikai kihívást jelentene Ukrajna Oroszországhoz való közeledése. Az gondolom, hogy számunkra az ország politikai és gazdasági stabilitása és kiszámíthatósága a kulcsfontosságú, mert a politikailag és gazdaságilag stabil és kiszámítható országok a jó partnerek az együttműködésben.

OP: Putyin 2015-től Eurázsiai Uniót akar. Megférhet-e két ilyen európai nagyhatalmi törekvés a kontinensen?

TP: Szerintem bőségesen megfér, különösen úgy, hogy a két unió fejlettsége még hosszú-hosszú időn keresztül igen különböző marad. A kérdés inkább az, hogy Ukrajna számára hosszú távon kellőképpen vonzó lehet-e egy Eurázsiai Unió. Én ebben eléggé szkeptikus vagyok. Mert egyrészt bár nagy divat mostanság környezetünkben az Európai Uniót szidni, de aligha hiszem, hogy bárki komolyan végiggondolta volna, milyen lenne az élete az Unión kívül (mondjuk Ukrajnában), másrészt érezhető, hogy az unión kívüli társadalmak számára pedig még az unió perifériájának életszínvonala is igen vonzó jövőkép (szívesen cserélnének velünk vagy akár a görögökkel).

OP: Janukovicsnak valóban személyes érdeke az Európai Unióhoz való csatlakozás - esetleg, előnyösebb számára, ha Moszkvát követi?

Janukovics számára jelenleg az a legvonzóbb partner az, aki kifizeti Ukrajna jövő évi tartozásait és a 2015 választásokhoz szükséges populista politika számláit. Nem hiszem, hogy különösebben mélyenszántó stratégiát követhetne. Annál is kevésbé, mert bár ő Ukrajna elnöke, s ez a pozíció valóban autoriterebb vonásokkal rendelkezik, mint 2010 előtt, de Janukovics is erősen függ a donyecki politikai oligarcháktól, sőt számos elemző szerint egyenesen foglya ezeknek a gazdasági-politikai köröknek.