Hírek
2019. Október 10. 04:39, csütörtök |
Helyi
Forrás: infoesztergom.hu
Ágynemű alól lopta el a spórolt pénzt egy dorogi nő

Tudta, hogy hol a spórolt pénzt és kihasználva az alkalmat ellopta ismerőse lakásából egy dorogi nő. Ha megtéríti a kárt és megbánja tettét, akkor megszünteti az eljárást az ügyészség.
Az elkövető nő július 7-én egy dorogi lakótelepi lakásban tartózkodott a lakás férfi lakója ismerőseként. A nő helyismerettel rendelkezett a lakásban, mivel ott már nem először járt, ezért tudta, hogy a férfi élettársa hol tartja a pénzét. A gyanúsított kihasználta ismerőse figyelmetlenségét és azt, hogy egyedül hagyta őt a nappaliban és ekkor a szobában lévő ruhásszekrényből az ágynemű alól ellopott 220 ezer forintot – fejtette ki az ügyészség.
A gyanúsított a lopott pénzből 80 ezer forint tartozásai kiegyenlítésére fordított. A büntetőeljárás során az elkövető nő önként átadott 140 ezer forintot, amit a nyomozó hatóság lefoglalt és a sértettnek kiadott, így a sértett kára ennyivel megtérült.
A lopási kár fennmaradó részét az elkövetőnek közvetítői eljárásban van módja megtéríteni, illetve a bűncselekménnyel okozott sérelmet jóvátenni.
Amennyiben az elkövető a bűncselekménnyel okozott sérelmet jóváteszi a közvetítői eljárásban, az ügyészség a büntetőeljárást tevékeny megbánás okából megszünteti.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 06. 22:34, vasárnap | Helyi
Negyvenegy iskolát támogat idén a Richter alapítványa
Hatalmas érdeklődés mellett, 41 intézmény közel 107 millió forint összértékű támogatásával zárult a Richter Gedeon Nyrt. Centenáriumi Alapítvány 2025-ös országos támogatási programja.
2025. Július 02. 21:55, szerda | Helyi
Már elérhető a Richter Tudományos Show teljes felvétele
2025. Június 25. 13:01, szerda | Helyi
A Múzeumok Éjszakája egyik legnépszerűbb esztergomi programja idén is a Richter Tudományos Show volt
Izzó tudományos kísérlet, lélegzetelállító fényfestés, csodás orgonakoncert, megelevenedő történelem és elragadó kiállítások .
2025. Június 05. 17:59, csütörtök | Helyi
Nagy döntést hozott a Richter, óriási változás vár Dorogra
Új korszak veszi kezdetét a Richternél – ennek részleteit nemrég jelentette be Magyarország legfontosabb gyógyszeripari vállalata. A Richter Gedeon Nyrt. hatóanyaggyártásának központja Dorog lesz.