Városlista
2024. május 7, kedd - Gizella

Hírek

2013. Január 20. 13:25, vasárnap | Külföld
Forrás: MTI

Algériai túszejtés - Hat brit meghalt, 22 megmenekült

Algériai túszejtés - Hat brit meghalt, 22 megmenekült

Három brit állampolgár haláláról tud a brit kormány, és további három is valószínűleg meghalt az algériai túszdrámában - közölte vasárnap David Cameron brit miniszterelnök.

William Hague külügyminiszter ugyanakkor a BBC televíziónak elmondta, hogy 22 britet sikerült megmenteni, és ők már haza is érkeztek Algériából.
Cameron, aki a brit miniszterelnökök vidéki rezidenciáján, Chequersben adott nyilatkozatot a BBC-nek, kijelentette: a valószínűsíthető hat brit áldozat mellett egy "nagy-britanniai lakhelyű" további személyről is feltételezhető, hogy meghalt. A kormányfő az ő nemzetiségéről nem árult el részleteket.
Hague vasárnapi tájékoztatása szerint a túszejtők fogságából kimentett 22 brit vasárnapra virradó éjjel a kormány, illetve a BP olajcég által bérelt repülőgépeken hazatért Algériából.
A külügyminiszter közölte: a kormány egyelőre nem tudja, hogy a halálos áldozatok az algériai hadsereg által a túszejtők ellen indított támadás során vagy előtte vesztették életüket. A brit hatóságok a kiszabadult túszok meghallgatásából, illetve az algériaiaktól kért tájékoztatásból igyekeznek majd pontos képet felvázolni a történtekről.
Hague "meglehetősen valószínűnek" nevezte ugyanakkor, hogy az algériai földgázkitermelő létesítményt megszálló terrorcsoport túszokat végzett ki még a katonai akció megindulása előtt.
Ezt támasztja alá a The Sunday Times értesülése is. A vasárnapi lap forrásai szerint a "nyugatiakra vadászó" támadók az egyik brit túszt azután ölték meg, hogy "csalinak" használva kihívatták vele rejtekhelyükről a rajtaütés során elrejtőzött többi britet. A lapnak beszámoló egyik szemtanú szerint a britre a támadók ráparancsoltak, hogy angolul szóljon a rejtőzködőkhöz, biztosítva őket arról, hogy nyugodtan előjöhetnek, életüket nem fenyegeti veszély, mert a túszejtők "csak az amerikaiakat keresik".
Amint a britek előjöttek, a megnyugtatásukra felhasznált kollégájukat a támadók agyonlőtték - mondta a The Sunday Timesnak nyilatkozó szemtanú.
Az algériaiakat "érik ugyan bírálatok" a helyzet kezelésének módjáért, de az tény, hogy mindent megtettek a túszok életének megmentéséért - mondta a brit külügyminiszter.
Cameron a BBC-nek kifejtette: jóllehet "egyesek feltesznek majd kérdéseket" az algériai biztonsági erők fellépésével kapcsolatban, a túszok haláláért kizárólag "e gyáva, ördögi támadás" végrehajtói a felelősek. Hozzátette: ilyen méretű terrortámadással nagyon nehéz úgy szembeszállni, hogy a válaszlépés minden szempontból hibátlan legyen.
A brit miniszterelnök szerint a terrorizmus továbbra is globális fenyegetés, amelyre globális választ kell adni, ez azonban évekig, sőt akár évtizedekig is eltarthat.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 06. 12:42, hétfő | Külföld

Nem hadászati nukleáris fegyverek bevetését imitáló hadgyakorlatot rendelt el az orosz elnök

Utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni

2024. Május 02. 06:45, csütörtök | Külföld

Molotov-koktélt dobtak egy varsói zsinagógára

A gyanú szerint egy lengyel állampolgárságú fiatalember próbálta meg felgyújtani szerdán a Nozyk zsinagógát Varsóban, a politikai vezetők elítélték a történteket.

2024. Április 29. 17:26, hétfő | Külföld

Európai Autógyártók Szövetsége: sokkal több töltőpont szükséges az uniós klímacélok eléréshez

Az Európai Unióban évente a jelenleginél nyolcszor több elektromos járművek feltöltéséhez szükséges infrastruktúrát kell telepíteni 2030-ig az uniós klímasemlegességi célok eléréséhez

2024. Április 29. 17:24, hétfő | Külföld

Romlott áprilisban a gazdasági hangulat az euróövezetben és az EU-ban

Áprilisban a várt javulás helyett romlott a gazdasági hangulat az euróövezetben és az EU-ban az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatósága, a DG ECFIN (Directorate General for Economic and Financial Affairs) hétfői jelentése