Hírek
2020. Július 02. 05:00, csütörtök |
Helyi
Forrás: infoesztergom.hu
Alig állt a lábán mégis volán mögé ült

Az esztergomi járőrök előállítottak egy 65 éves, pilismaróti férfit, aki több szabálysértést elkövetve ittasan vezetett.
Az esztergomi járőrök június 30-án délután Dömösön a Duna utcában megállítottak egy kocsival közlekedő pilismaróti lakost, aki a járművel lassan, imbolyogva közlekedett. A sofőr szemmel láthatóan ittas állapotban volt, beszéde akadozott, mozgását nem tudta koordinálni.
Az alkalmazott alkoholszonda pozitív eredményt mutatott, ezért további mintavételre előállították – közölte a rendőrség.
Az iratok ellenőrzése során az is kiderült, hogy a férfi vezetői engedéllyel nem rendelkezik, és a forgalmi engedélyt sem tartotta magánál. A jármű műszaki érvényessége lejárt, a forgalomból kivonták, kötelező felelősségbiztosítást sem kötöttek rá, és nem felelt meg a jogszabályban előírt feltételeknek sem, valamint a rászerelt hatósági jelzés egy másik járműhöz tartozott. Az egyenruhások az autó átvizsgálása során egy 38 centis gumibotot és egy 10 centi pengehosszúságú kést találtak, amit a hatósági jelzésekkel együtt lefoglaltak.
A rendőrök a 65 éves férfi ellen a büntetőeljárás mellett szabálysértési eljárást is kezdeményeztek.
Kapcsolódó cikk:
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 06. 22:34, vasárnap | Helyi
Negyvenegy iskolát támogat idén a Richter alapítványa
Hatalmas érdeklődés mellett, 41 intézmény közel 107 millió forint összértékű támogatásával zárult a Richter Gedeon Nyrt. Centenáriumi Alapítvány 2025-ös országos támogatási programja.
2025. Július 02. 21:55, szerda | Helyi
Már elérhető a Richter Tudományos Show teljes felvétele
2025. Június 25. 13:01, szerda | Helyi
A Múzeumok Éjszakája egyik legnépszerűbb esztergomi programja idén is a Richter Tudományos Show volt
Izzó tudományos kísérlet, lélegzetelállító fényfestés, csodás orgonakoncert, megelevenedő történelem és elragadó kiállítások .
2025. Június 05. 17:59, csütörtök | Helyi
Nagy döntést hozott a Richter, óriási változás vár Dorogra
Új korszak veszi kezdetét a Richternél – ennek részleteit nemrég jelentette be Magyarország legfontosabb gyógyszeripari vállalata. A Richter Gedeon Nyrt. hatóanyaggyártásának központja Dorog lesz.