Hírek
2018. Június 27. 08:29, szerda |
Helyi
Forrás: infoesztergom.hu
Amikor vérengző tigrisek tartották rettegésben Esztergom vármegyét – Egy tigrisvadászat históriája!

Egyre több medve érkezik Magyarországra mostanság a környező országokból, Esztergom vármegyében azonban 1901-ben egy tigris is járkált! Sőt több is! Legalábbis ezt állították a Párkány környékén élők.
A párkányi tigrisvadászat históriája
1901. október 12-én vasárnap reggelre Krammer Zsigmond párkányi mészárosmester karámjában 32 birkát széttépett egy vadállat. Hogy milyen vadállat lehetett, azt biztosan senki sem tudta. Sokak szerint azonban egy tigris volt.
A rémhír pedig Párkány környékéről egészen messzire is elért, sőt ezután egy kész tragikomédiává vált az ügy.
Kicsivel később ugyanis Esztergom környékén már az terjed, hogy egy egész tigrisfalka a felelős a vérengzésért, sőt csatlakoztak hozzájuk még oroszlánok és medvék is.
Ráadásul később már egyesek azt terjesztették, hogy: „Hallottad, hogy az esztergomi tigris széttépett egy leányt?”
Vagy:
„Rövid egy-pár óra alatt Esztergom is el volt telve a rettenetes esemény hirével. Én ugy tudtam meg, hogy az öreg Kertészné azt mondta:
- Tekintetes úr, ne menjen el ma este hazulról, mert Párkányban elszabadult három tigris és egy oroszlán s most itt csatangol kettö a Tabán körül” – volt olvasható szó szerint így írva a Magyarország című lap 1901-es 259. számában.
A párkányi tigrisvadászat históriáját és tragikumikus helytörténeti írását Menyhárt Csaba állította össze az arcanum.blog.hu oldalon, melyen a teljes történet olvasható.
Az esetről Budapesti Hírlap, 1901. 301. számában így írt:
„Egyre riasztóbb hirek jönnek Esztergommegye tigriséről, a mely immáron hetek óta csatangol a vármegye területén s rémitgeti — egyelőre még csak a hirével — a népet. Már a minap jelentették, hogy kétszáz főnyi katonaságot rendeltek ki a félelmes állat elpusztitására, de sehogy sem akar elpusztulni, sőt ellenkezőleg, csodás módon megszaporodott. Most ugyanis azt irják már az odavaló lapok, hogy nem egy tigris, hanem öt tigris, sőt ráadásul még két oroszlán is garázdálkodik a vármegyében”.
Címlapfotó: Tolnai Világlapja, 1901. 10. szám
Korábbi cikk:
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 07. 00:00, hétfő | Helyi
Repülőgép-szimulátort adtak át a Nyíregyházi Egyetemen
A helyi pilótaképzést támogató modern repülőgép-szimulátort adtak át szombaton a Nyíregyházi Egyetemen.
2025. Július 06. 22:34, vasárnap | Helyi
Negyvenegy iskolát támogat idén a Richter alapítványa
Hatalmas érdeklődés mellett, 41 intézmény közel 107 millió forint összértékű támogatásával zárult a Richter Gedeon Nyrt. Centenáriumi Alapítvány 2025-ös országos támogatási programja.
2025. Július 02. 21:55, szerda | Helyi
Már elérhető a Richter Tudományos Show teljes felvétele
2025. Június 25. 13:01, szerda | Helyi
A Múzeumok Éjszakája egyik legnépszerűbb esztergomi programja idén is a Richter Tudományos Show volt
Izzó tudományos kísérlet, lélegzetelállító fényfestés, csodás orgonakoncert, megelevenedő történelem és elragadó kiállítások .