Hírek
2020. Május 27. 16:49, szerda |
Belföld
Forrás: infovárosok
Anyukák, a (szuper)hősök címmel készült videó
Négy családszervezet fogott össze az édesanyákért, hogy az ő nem mindennapi cselekedetüket megmutassák az országnak. Online játékkal és közös videóval is készülnek.
Azon anyukákat szólítja most meg az Egyszülős Központ, a Fiatal Családosok Klubja, a Magyar Női Unió és a Ringató összefogása, akik a vírus által felforgatott világban ismét bebizonyították, hogy bármelyik szuperhőssel képesek felvenni a versenyt. Az édesanyáknak olyan rejtett képességeik kerültek felszínre a kialakult helyzet kihívásai közepette, amikről talán ők maguk sem tudtak. Az egészségügyben, frontvonalban dolgozók mellett az édesanyák is erejükön felül teljesítettek, és teljesítenek még jelenleg is nap mint nap.
Most ez a bezártság minden édesanyát nehéz helyzet elé állított, hiszen egyszemélyben kellett minden eddiginél több feladatot ellátni, még több szerepet betölteni egy beszűkített életkörnyerzetben. Külön megnehezítette a helyzetet, hogy mindezt 0-24 órában otthon, a négy fal között - ahol van, ott még a kertben - kellett megoldani. Szerencsére már tágul a tér, egyre több lehetőség van kimozdulni, de még messze vagyunk attól, hogy visszaálljon minden a régi kerékvágásba, és még mindig óvatosnak kell lennünk.
A négy családszervezet szeretné minden anyukának megköszönni ezt a nem mindennapos helytállást a most zajló online játékukkal, illetve az azt követően a beküldött képekből „Anyukák, a (szuper)hősök!“ címmel készülő videóval.
Közzététel időpontja: 2020. 05. 31. vasárnap (A Hősök napja) 10:00
Helyszín: online, a négy családszervezet Facebook oldalán

“Anyukák, a (szuper)hősök” nyereményjáték!
Közeleg a hősök napja, ahol az édesanyákat is szeretnék köszönteni, akik a kialakult helyzetben szintén páratlan erőfeszítésről, időmenedzsmentről és megoldókészségről tettek tanúbizonyságot.
A négy családszervezet felhívásának keretében a FICSAK is azt kéri, hogy minden édesanya küldjön el nekik egy fotót, ami meghatározta az elmúlt hónapokat számára, amire nagyon büszke, hogy meg tudta azt csinálni - legyen ez bármi a mindennapokból vagy az új dolgokból, amiben jeleskedett vagy épp nem.
Cél, hogy ezeket a fényképeket egy csokorba gyűjtsék, és a közelgő hősök napja alkalmából megmutassák ország-világnak, ezzel megköszönve minden édesanyának a nem mindennapi helytállást ebben a nehéz időszakban.
A játékban a négy családszervezet felajánlásában 4 értékes ajándékcsomag kerül kisorsolásra: 1 db ajándékcsomag a A Vidék Házhoz jön termékeiből, 1 Johnny Urbán női táska újrahasznosított anyagból, 1 Ringató könyvcsomag CD melléklettel, 1 Royal Clinics ajándékutalvány.
Az „Anyukák, a (szuper)hősök“ játék mind a négy családszervezet Facebook oldalán elérhető, a FICSAK Facebook oldalán is, amire már több mint 100 hozzászólás és kép érkezett.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 23. 13:00, csütörtök | Belföld
NKA-ügy - Tarr Zoltán: tovább fokozódik a botrány
Tovább fokozódik a \"Hankó-botrány\", az ügyészség nyomozói kedden lefoglalták a Fidesz szervereit, szerdán pedig egy újabb embert vettek őrizetbe a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásai miatt folyó nyomozás ügyében
2026. Július 23. 10:00, csütörtök | Belföld
A legfőbb ügyész lemondása - Magyar Péter: az ország újabb Orbán-bábtól szabadult meg
A legfőbb ügyész lemondásával \"az ország újabb Orbán-bábtól szabadult meg\" - reagált a miniszterelnök Nagy Gábor Bálint bejelentésére.
2026. Július 23. 07:22, csütörtök | Belföld
Lemondott Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész
Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész szerdán benyújtotta lemondását, az erről szóló közlemény az ügyészség honlapján jelent meg.
2026. Július 23. 07:21, csütörtök | Belföld
Vitézy Dávid ismertette a vasútfejlesztés tízéves programját, az M3-as metró meghosszabbítását is bejelentette
Vitézy Dávid és Magyar Péter ismertette a tizenöt éves Baross Gábor Terv következő tíz évre szóló vasútfejlesztési munkatervét.
