Városlista
2024. május 10, péntek - Ármin

Hírek

2013. Június 27. 07:50, csütörtök | Helyi
Forrás: MTI

Árvíz után: helyreállítás, visszaköltözés, útmegnyitás, szúnyogirtás

Árvíz után: helyreállítás, visszaköltözés, útmegnyitás, szúnyogirtás

A meghatározott ütemterv szerint zajlik a dunai árvíz utáni helyreállítás és a korábban kitelepítetek 92 százaléka már visszatérhetett az otthonába - közölte honlapján az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF).

Ez utóbbi azt jelenti, hogy az árvízveszély miatt átmenetileg kiköltöztetett 1570 emberből már csak 118 vár arra, hogy hazatérhessen - közölte az OKF.
A tájékoztatás szerint az árvíz által érintett 95 település közül 72-ben kedd estig teljes mértékben befejeződött a helyreállítás, 23 községben és városban pedig még bontják az ideiglenes védműveket.

Fokozatosan helyreáll az áramszolgáltatás is. Kedd estig a szolgáltatók 3024 fogyasztónál kapcsolták vissza az áramot, azt követően, hogy 3246 helyen kellett lekapcsolni a villanyt az árvíz miatt. Ez 94 százalékos arányt jelent.
Immár újranyitották az árvíz miatt lezárt utak 98 százalékát, összesen 164 kilométernyi szakaszt. Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Fejér, Baranya, Pest és Tolna megyében, valamint Budapesten nincs már lezárt útszakasz. Mindössze Bács-Kiskun megyében tartják fent két kisebb alsóbbrendű út zárlatát.

Kijavították a Budapest-Hegyeshalom és a Komárom-Esztergom vasútvonal egy-egy szakaszán az áradás okozta hibákat, így mindkét vonal használható. A MÁV közlése szerint mindkét vonalon érvényes még sebességkorlátozás, így jelentős késésekre kell számítani.

Eközben az árvíz által érintett települések több mint 90 százalékában, 87 helyiségben már megtörtént a fertőtlenítés. Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Fejér és Tolna megyében, valamint a fővárosban - a Dagály-strand kivételével - befejeződött a fertőtlenítés, akárcsak az érintett 61 közintézmény mindegyikében.

Árvíz utáni helyreállítás

A szúnyogritkítást ugyan nagy erőkkel végzik a Duna mentén, ám néhány helyen mégsem képesek lépést tartani a szúnyoglárvák tömeges és rohamos fejlődésével. Ezért a Szob-Dunakeszi és a Szentendre-Budakalász közötti vízparti szakaszokon 1400 hektáros területre légi pótirtást rendeltek el, amely a méhészek értesítését követően kezdődhet el. A rendkívüli szúnyoginvázió miatt szombattól kezdve egy héten át újabb központi gyérítés lesz dunakeszi térségében, Százhalombattán pedig az önkormányzat végez irtást.

A Magyar Biztosítók Szövetségének összesítése szerint az árvízzel összefüggésben 1463 lakásbiztosítási esetet jelentettek, a károk becsült értéke 424,8 millió forint, amiből eddig csaknem 51 millió forintot kifizettek. Vagyonbiztosítási ügyben 119 kárigény érkezett a biztosítókhoz, a becsült kár összege 174,3 millió forint, ebből eddig 3,6 milliót fizettek ki - közölte az OKF.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 02. 18:36, csütörtök | Helyi

Elindult a "piskóta" körforgalom építése Esztergomban

Április 30-án indult a Dobogókői út – Petőfi Sándor út – Terézia utca – Kálvária út kereszteződésénél a körforgalom építése.

2024. Május 02. 18:34, csütörtök | Helyi

Salomon Ultra-Trail Hungary terepfutóverseny

2024. május 18-19-én kerül megrendezésre a Salomon Ultra-Trail Hungary terepfutóverseny.

2024. Április 23. 16:40, kedd | Helyi

Idén is lesz MCC Feszt Esztergomban!

Az MCC Feszt idén is hangot ad a tehetségnek augusztus 1. és 3. között, Esztergomban

2024. Március 22. 08:20, péntek | Helyi

NEM JUTOTT MESSZIRE A LOPOTT ÜZEMANYAGGAL

Egy 47 éves férfi az M1-es autópályán próbált a rendőrök elől meglépni.