Hírek
2020. Augusztus 31. 16:01, hétfő |
Helyi
Forrás: mti/fotók: MTI/Máthé Zoltán
Átadták az egykori kollégiumból lett Adalbert Hotel Szent Tamást
Esztergomban hétfőn átadták az Adalbert Hotel Szent Tamásról elnevezett új szárnyát:
a Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskola egykori kollégiumából 56 szobát alakítottak ki 1,2 milliárd forintos kormányzati támogatással.
A Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára elmondta, az elmúlt időszakban megkezdődött a Bazilika több évre tervezett felújítása, megújult a Szent Anna-templom és ebbe a sorba illeszkedik az Adalbert Hotel új szárnyának kialakítása.

Soltész Miklós kiemelte, az ingatlan kiszolgálja majd a 2021 szeptemberében zajló Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus programjait is.
Az épületet rövid szertartás keretében megáldotta Erdő Péter bíboros, prímás, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye érseke.
Kovács Viktória, a Szent Adalbert Központ igazgatója elmondta, a hotel Szent Tamásról elnevezett szárnya háromcsillagos minősítéssel üzemel. Az épületben egyszerre 110 vendéget fogadhatnak 56 szobában.
A szobák közül 13 egyágyas, 36 kétágyas, továbbá 6 apartman és egy kétlégterű, családi lakosztály található benne. A hotel másik épületrészében 38 szoba található, 80 férőhellyel.
A modern, letisztult külső és belső térrel rendelkező épület kielégíti az üzleti vagy szabadidős céllal Esztergomba érkező látogatók igényeit.
Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye beruházásában megvalósult fejlesztés teljes költsége meghaladta az 1,2 milliárd forintot, melyet több állami támogatásból finanszíroztak - ismertette Kovács Viktória.

Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2025. December 09. 09:01, kedd | Helyi
Így látják saját egészségüket a nők a Richter Gedeon nemzetközi kutatása szerint
2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld
Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását
Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.

