Hírek
2024. December 21. 08:59, szombat |
Külföld
Forrás: MTI
Autó hajtott emberek közé egy németországi karácsonyi vásárban

Autó hajtott emberek közé péntek este a kelet-németországi Magdeburgban egy karácsonyi vásárban, az első hírek szerint sokan megsérültek, és halálos áldozatok is lehetnek - közölték a helyi hatóságok.
Marcel Reif, a magdeburgi városvezetés szóvivője azt mondta: egyelőre nem tudni részleteket, de feltehetően támadás történt. A szóvivő tudomása szerint egy autó hajtott a tömegbe.
Mathias Schuppe, Száz-Anhalt tartomány kormányának szóvivője is feltételezte, hogy a sofőr szándékosan hajtott a tömegbe.
Magdeburg polgármestere szerint egy ember meghalt, több mint ötvenen megsérültek.
A mintegy 237 ezer lakosú Magdeburg Szász-Anhalt tartomány székhelye.
Az MDR helyi műsorszolgáltató rendőrségi forrásból úgy értesült, hogy a jármű vezetőjét elfogták. Az AFP francia hírügynökségnek a helyi mentőszolgálat szóvivője elmondta, hogy többeknek súlyos a sérülése. Az NTV televízió felvételein számos mentőautót és tűzoltóautót lehetett látni a helyszínen, sérülteket szállítottak szirénázva a kórházakba.
A magdeburgi Egyetemi Klinika közölte, hogy 10-20 embert ápolnak, de felkészültek további sérültek fogadására.
Nancy Fraeser belügyminiszter nemrégiben szólította fel a lakosságot, legyenek éberek a karácsonyi vásárokon, konkrét veszélyeket azonban nem említett. Reiner Haseloff száz-anhalti tartományi miniszterelnök megdöbbenését fejezte ki a történtek miatt.
Olaf Scholz kancellár az X mikroblog portálon részvétét fejezte ki az áldozatoknak és a hozzátartozóiknak. "Velük és Magdeburg népével vagyunk" - írta.
2016 decemberében egy teherautó Berlin belvárosában hajtott a karácsonyi vásárba, akkor tizenkét ember halt meg. A merénylet elkövetését az Iszlám Állam terrorszervezet vállalta magára.
Az elmúlt hónapokban több, külföldiek részvételével elkövetett merénylet, illetve merényletkísérlet történt Németországban. Augusztus végén egy szír férfi késsel támadt a tömegre Solingenben egy fesztiválon, három embert megölt és többeket megsebesített. A támadást az Iszlám Állam vállalta magára. Júniusban egy másik késes támadásban egy rendőr meghalt Mannheimban egy iszlámellenes tüntetésen. A támadással egy afgán állampolgárt gyanúsítottak. Szeptemberben egy 27 éves szír férfit vettek őrizetbe, akit a radikális iszlámhoz kötődő kapcsolatokkal gyanúsítottak, aki machetével akart támadást elkövetni német katonák ellen egy bajorországi városban.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 01. 08:17, vasárnap | Külföld
Donald Trump szerint az orosz és ukrán elnök \"makacssága\" is az oka annak, hogy eddig nem sikerült elérni a háború lezárását
Donald Trump szerint az orosz és ukrán elnök \"makacssága\" is az oka annak, hogy eddig nem sikerült elérni a háború lezárását. Az amerikai elnök erről újságírók előtt beszélt a Fehér Házban pénteken.
2025. Június 01. 08:12, vasárnap | Külföld
Parajd - A katasztrófa sújtotta térségbe látogatott a román elnök
A katasztrófa sújtotta székelyföldi Parajdra érkezett szombat délben Nicusor Dan román államfő.
2025. Május 31. 08:10, szombat | Külföld
Duna Napok - Színes programkínálattal kezdődött el a 11. Duna Napok Torockón
Színes programkínálattal, kiállítással, kézművesvásárral és kiadós koncertprogrammal kezdődött el pénteken a 11. Duna Napok az erdélyi Torockón.
2025. Május 29. 05:00, csütörtök | Külföld
Ukrajnai háború - Donald Trump nem támogat új szankciókat Oroszország ellen abban az esetben, ha sikerül közel kerülni egy megállapodá
Donald Trump nem támogat új szankciókat Oroszország ellen abban az esetben, ha sikerül közel kerülni egy megállapodáshoz a harcok lezárásáról - erről az amerikai elnök szerdán beszélt újságírók előtt.