Hírek

2021. Május 27. 13:22, csütörtök | Helyi

Az élet értelme és a Bistro42

Nemrég igen jó dolgom volt. Bár a férjem szerint megfogtam az Isten lábát (vele), ezen kívül történnek még jó dolgok az ember lányával, például beülhet egy romantikus vacsorára. Például a rég kinézett Bistro42-be.

Nem stoppal, saját autóval gurultam. Szűkebb galaxisunk, Esztergom egyik pontjából a másikba.

A Széchenyi téren lévő - a galaxisok színével egyező - kék színű Rudolf-Ház földszintjén elhelyezkedő Bistro 42-be. Ha azt hiszik, hogy idáig tartott az utazás, nos, ennél nagyobbat nem is tévedhetnének.

Mert még csak most kezdődött el igazán! Másodmagammal foglaltam asztalt csütörtök estére, a városban nemrég újranyitott étterembe. Kíváncsiak voltunk korábban is, de jött a nagy népi bezárás, amikor is a hómofisz új értelmet nyert, hónapokig pizsamában, mackóban toltuk a munkát és csak akkor öltöztünk fel, amikor vásárolni, vagy a rendelt ételért mentünk.

Az egyik ilyen felöltözős út nem Rómába, hanem a Bistro42-be vezetett. És rákaptunk. A hortobágyi palacsintára például. Amiben a „nemtudommilyen” darálmány helyett igazi, darabolt, omlós csirke hús várt a tészta lágy köntöse alatt, hozzá külön kínálva az ismerős, de mégis más, selymes, picit füstös Barna Ádám-féle hortobágyi szószt. Palacsinta függők lettünk, nincs mit szépíteni, de mellettünk szóljon, hogy mást is kipróbáltunk, - és mindent szerettünk. A nagy nyitást követően pedig immár védetten elhatároztuk, hogy szeretnénk végre beülni és megismerni a helyet, ahonnan annyi jót vittünk már haza.

A válasz az életre, a világmindenségre, meg mindenre - 42

A Bistro42 a Galaxis útikalauz stopposoknak című, mára már legendává és hivatkozási alappá avanzsált Douglas Adams könyvből származik. A regényben szuperintelligens pándimenzionális lények feltették a kérdést szuperszámítógépüknek, Bölcs Elmének az életről, a világmindenségről meg mindenről. Bölcs Elmének hét és fél millió évig tartott, hogy kiszámolja a választ, ami a 42 lett. „…Az élet értelme egyébként ott lehet bármiben, egy csókban, egy ölelésben, egy erdei sétában vagy éppen egy éttermi élményben – ezért lehet akár felelet a kérdésekre a mi konyhánk, a Bistro42 is. Amikor a neveken gondolkodtunk, fontos volt, hogy magyar és külföldi vendégek számára is egyértelmű legyen és jelentéssel bírjon. A 42 univerzalitása egyaránt hordoz magában poént és komoly tartalmat is…”- mesélte Ádám egy korábbi interjúban.

Odaérkezésünkkor konstatáltam, hogy a Bistro42-őt rejtő Rudolf-Ház üvegterasza érdekesen kilóg a sorból. Bár valamelyest takarja a homlokzatot, az áttetszőség miatt mégsem teljesen, és az épület tömegéhez mérve nem tűnik dominánsnak. Modern, letisztult és úgy lehet élvezni az étterem nyújtotta szolgáltatást, hogy rossz idő esetén is komfortosan érezhetjük magunkat. Mi is a teraszt választottuk vacsoránk színhelyéül. Ott ültünk a téren, annak minden látnivalójával, de sokkal intimebb környezetben, ami épp csak annyira választott el a külvilágtól, hogy az ne zavaró eleme, hanem kellemes háttere legyen a fő számnak, a bent elköltött vacsorának.

Amikor megérkeztünk, egy pillanatig sem kellett téblábolnunk az ajtóban, rögtön elővarázsolódott egy kedves, maszkos fiatalember, aki megkérdezte, hogy hol szeretnénk leülni. A terasz egyik csinos asztalánál, a kényelmes székben hátradőlve végre lecsattinthattuk a maszkjainkat és körbenéztünk.

Az étterem belső tereiben a domináns mély színű falak, kecses bútorok, Brassai Gabi hatalmas képe melegséget árasztanak, kinn a finom eleganciával berendezett, most még zártan egy télikertre emlékeztető teraszon pedig kellemesen lehet ücsörögni, akár egy pohár ital, vagy egy csésze kávé mellett. Meglepetten tapasztaltuk, hogy csütörtök lévén szinte minden asztalnál ültek, és ahol nem, oda is érkezett később a nyolcfős társaság.

Esztergomban ez majdnem világcsodának számít. Nyári estéken még csak-csak előfordul, hogy hétköznap megtelnek a vendéglátóegységek külső részei, de hűvös áprilisi kora estén ez még covid-mentes időszakban is ritkaság. Azután lassan megértettük, hogy mi is lehet a rejtély kulcsa. A finom egyensúly és a harmónia lehetnek a megfelelő szavak. Minden téren. A személyzet, a hangulat, a kiszolgálás, az egész környezet úgy profi, elegáns, hogy mindeközben tisztelettel, de közvetlenül bánnak a vendéggel.

A Bistro42-ben remek csapat állt össze, fiatalosak, dinamikusak, a maszk alól is átsütött a szakértelem, és a nem tolakodó kedvesség. Egy percig sem éreztük, hogy karót nyeltek volna, vagy nekünk kell karót nyelnünk miattuk. A felszolgálók nem hajlongtak másodpercenként a jobb és a bal fülem körül, nem járkáltak feszes tempóban, merev háttal le és föl, de mégis minden hibátlanul és épp jókor érkezett. A mosolygós sommelier hölgynek még arra is volt ideje, hogy a társam nem kevés kérdését megválaszolja a bőséges itallappal kapcsolatban, amin még számunkra is voltak újdonságok, pedig meglehetősen sokfelé jártunk az országban és az országhatáron túl is.

Most, ahogyan írom ezeket a sorokat szinte érzem a számban a bárány ízét, ami iránti lelkesedésem az első pillanattól fogva töretlen, de a Bisto42-ben a bárány olyan omlós volt, hogy az eddigi első helyezettet, a Cipruson, cserépedényben és kemencében elkészített párol-sült jószágot letaszította a második helyre. A harmadik helyen jelenleg még én tartózkodom és remélem ezt sikerül is megőriznem, mint ahogy azt is remélem, hogy még sokszor lesz alkalmam visszatérni és élvezni Barna Ádám ételeit, aki emberként is belopta magát a szívünkbe.

Olyan szerencsénk volt, hogy azon a csütörtöki estén személyesen is megismerkedhettünk a Bistro42 lelkével és társtulajdonosával Barna Ádám séffel. Akinek a hortobágyi palacsinta függőségünket köszönhetjük. A vacsora során ezt megbocsájtottuk neki. Már az előételeknél gyanús volt, hogy kiengesztelődünk, ám ez csak egyre fokozódott. Ízelítőnek szalonna csipszbe töltött füstös-paprikás mártás érkezett, krémes házi tejföllel és snidliggel. A magyar trikolor étvágygerjesztő falatnak megkreált változata, amiben a magyar gyomornak kedves elemek lettek újragondolva, de olyan ízesen, hogy akár a rosszullétet is kockáztatva, egy egész tányérral megettünk volna. Nagy szerencse, hogy nem álltunk elő ezzel az ötlettel, mert ezután is sorban érkeztek a séf által megálmodott csodák. Előételnek pecsenye kacsamáj mousse és a marinált lazacpisztráng érkezett, és bár magam is szoktam főzni, most rájöttem, hogy van még hová fejlődnöm. Ízekben is.

Köztes ételnek posírozott pisztrángfilét, spárgát kaptunk, utóbbit hollandival és törökmogyoróval, amit előbb furának gondoltam, de nagyon jól áll a spárgának és a mártásnak is. A fő-fő ételünk bárány volt nudlival és tavaszi zöldségekkel, továbbá érlelt kacsamell lilakáposztával gombóccal, sós dióval.

Az egyes fogások mellé külön bort ajánlott a sommelier, aki azt is megindokolta, hogy miért pont azt gondolta és milyen jó, hogy megbíztunk benne, mert hibátlan választás volt mindegyik. A vacsora végén bevállaltuk a desszertet is, pedig azt hittük, hogy már semmi nem fér belénk. Amikor azt gondoltunk, hogy minden láttunk és mindent kipróbáltunk, akkor tévedtünk. Az étterem desszertjei éppolyan rafináltan finomak, mint az ételsor korábbi elemei. Mindegyikben van valami csavar, ízben és látványban is. A pavlova nem kerek, hanem habos sokszög, a tripla csokis felfújt pedig mennyei narancsos habbal érkezett.

Jó volt ott lenni, jó volt ott enni. Úgy lehettem egy élvonalbeli étteremben, hogy egyúttal otthonosan érezhettem magam, úgy kóstolhattam mesterien elkészített, kifinomult ételeket, hogy az újdonság varázsa és a meglepő formavilág mellett valahol visszaköszöntek benne az ismerős ízek. A hibátlan fogások, a figyelmes és szakszerű kiszolgálás egyértelművé tették, hogy itt a vendég a legfontosabb, ám ezt nem külsőségekkel, hanem az emberközeli, szinte családias, mégis elegáns miliővel sikerült elérniük.

Fotók: Gridstudio