Hírek
2021. Február 10. 05:46, szerda | Helyi
Az esztergomi Gál Lili a hazai női motocross ikonja

Gál Lili a YAMAHA Fehér esztergomi motocross versenyzője, őt kérdezzük most az idei terveiről és az azokra való felkészüléséről.
Gál Lililrő néhány éve még azt írtuk, hogy a magyar motocross "tini királynője", és bár most is szemtelenül fiatal, de az elmúlt években rengeteget fejlődött, mára pedig egyértelműen a magyar női motorsport talán legeredményesebb sportolója.
Lili, mióta is versenyzel?
Az első próbálkozásom 9 éve volt egy mini cross versenyen, ahol egyből beleszerettem ebbe a sportba és légkörbe, pedig akkor még a fiúkkal versenyeztem együtt. Végigjártam a „szamárlétrát”, kategóriáról, kategóriára és 3 éve már női kategóriában bontogatom a szárnyaim!
Bontogatod a szárnyaid, ha jól emlékszem tavaly nem találtál legyőzőre?
Óóó, van bőven! Szlovákiában szoros csatákat vívtunk a dobogóért a lányokkal, Csehországban pedig az első 10 között sikerült szerepelnem a 31 versenyző közül, ahol még a közelébe sem értem az érmes helyezéseknek. Igaz itthon minden versenyt megnyertem a tavalyi szezonba is, de Magyarországon kevés lány űzi ezt a sportot versenyszerűen.
Hogy készülsz az idei szezonra a COVID 19 megszorításai mellett?
Számunkra csak az edzőtermek zártak be, amit úgy tudok pótolni, hogy eszköztámogatást kaptam egy helyi vállalkozótól (insportline.hu). Ezeket a sporteszközöket használom Rujder Évi edzőm segítségével online edzéseink során, akinek nagyon sokat köszönhetek ezért a lehetőségért! A motoros edzések hivatalosan egyéni szabadtéri sportnak minősülnek, ezért ha időjárás engedi, akkor heti két alkalommal kint vagyunk a pályán! A COVID 19 meg megtanított alkalmazkodni az adott körülményekhez, lehetőségekhez!
Milyen pályákon tudsz helyi szinten edzeni?
Az Esztergom-kertvárosi motocross pályát apáék álmodták meg Pergel Zoli barátjával és immáron már 7 éve üzemeltetik. Ott minden lehetőség adott, és mindig fejlesztik a pályát, hogy mi versenyzők technikailag fejlődhessünk. A tavalyi évtől kezdve pedig átvették a patinás Piliscsévi pálya gondozását is, ahol a homokos talaj miatt még kedvezőbb motorozni a jelenlegi esős, hideg körülmények között is. Így azt mondhatom, mintha beleszülettünk volna.
Mik a tervek az idei szezonra?
Ember tervez, Covid végez! Sajnos nagy távlati tervek az adott helyzet miatt nem készültek. Magyarországon a Yamaha Fehér színeibe versenyzem majd a nyílt női kupában, Csehországban pedig idén is bizalmat és támogatást kaptam a tavalyi csapatomtól a MOTOSPORT CHYNOV –tól, ott az ő mezüket rántom magamra! Számunkra a legfontosabb minél több külföldi versenyre eljutni és tanulni belőlük, hogy meg tudjam őrizni az itthoni veretlenségemet az idei szezonba is, ahol idén szorosabb küzdelemre számitok.
Láthatunk-e hazai pályán versenyezni és élvezed-e az előnyeit?
Idén mind két pályánk rendez országos bajnoki futamokat, ha a járványhelyzet megengedi. Esztergom és Piliscsév is kora tavaszi időpontban rendezné a versenyt, aminek keretén belül lesz női futam is, ahol láthatnak a helyi szurkolók, barátok, rokonok. Viszont a pálya ismeretsége eltörpül amellett az izgalom mellett, amit a bizonyítási láz vált ki belőlem az ismerősök előtt. Itthon ezért sokkal nehezebb dolgom lesz pszichésen versenyezni.
Hát akkor sok sikert és várjuk majd az eredményeket!
Köszönöm szépen megteszek minden tőlem telhetőt!
Ezek érdekelhetnek még
2025. Február 04. 10:28, kedd | Helyi
KÉT VÁRMEGYÉS AKCIÓ
Az akció során több, mint 100 járművezetővel szemben intézkedtek a rendőrök.
2025. Január 24. 09:11, péntek | Helyi
LOPÁS MIATT KERESSÜK
2025. Január 13. 14:21, hétfő | Helyi
ELTŰNT FENESI-SIMON TAMARA LÉNA
A rendőrség a fiatal lány eltűnése kapcsán a lakosság segítségét kéri.
2025. Január 07. 08:10, kedd | Helyi
131 autóbuszt vásárol a MÁV
Dízelüzemű és hidrogénmeghajtású buszok beszerzésével folytatja idén a járműfiatalítási programját a MÁV-csoport - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.