Hírek
2012. Október 25. 17:03, csütörtök |
Helyi
Forrás: MTI / fotó: lvp
Az esztergomi Suzukit is ösztönözné az unió és Japán közti szabadkereskedelem

Az Európai Parlament csütörtöki strasbourgi ülésén határozatban sürgette az Európai Unió és Japán közötti szabadkereskedelmi tárgyalások megindítását. A vámmentesség segítené az esztergomi Suzuki gyárat is.
Glattfelder Béla fideszes EP-képviselő ezzel kapcsolatban közleményt adott ki, amelyben hangsúlyozta: az Európai Uniónak és benne Magyarországnak érdeke, hogy Japánnal – a világ egyik legnagyobb gazdaságával és az EU harmadik legfontosabb kereskedelmi partnerével – szabadkereskedelmi egyezményt kössön. Ez mindkét fél számára számtalan előnnyel járna, Európa növelni tudná exportját, és ezzel új munkahelyek jönnének létre – állapította meg.
Glattfelder szerint Magyarország különösen érdekelt a szabadkereskedelmi tárgyalások megkezdésében, mivel az jelentősen megkönnyíthetné a távol-keleti országba irányuló magyar mezőgazdasági exportot.
A megállapodás következtében – hívta fel a figyelmet a magyar EP-képviselő – a japán autóipar újabb beruházásokat hajthatna végre Európában és Magyarországon, és így új munkahelyeket teremtene. Az esztergomi Suzuki gyár alacsonyabb vámmal, illetve vámmentesen juthatna hozzá a Japánban gyártott autóipari alkatrészekhez, és ezáltal növelni tudná a versenyképességét más autógyártókkal szemben.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 06. 22:34, vasárnap | Helyi
Negyvenegy iskolát támogat idén a Richter alapítványa
Hatalmas érdeklődés mellett, 41 intézmény közel 107 millió forint összértékű támogatásával zárult a Richter Gedeon Nyrt. Centenáriumi Alapítvány 2025-ös országos támogatási programja.
2025. Július 02. 21:55, szerda | Helyi
Már elérhető a Richter Tudományos Show teljes felvétele
2025. Június 25. 13:01, szerda | Helyi
A Múzeumok Éjszakája egyik legnépszerűbb esztergomi programja idén is a Richter Tudományos Show volt
Izzó tudományos kísérlet, lélegzetelállító fényfestés, csodás orgonakoncert, megelevenedő történelem és elragadó kiállítások .
2025. Június 05. 17:59, csütörtök | Helyi
Nagy döntést hozott a Richter, óriási változás vár Dorogra
Új korszak veszi kezdetét a Richternél – ennek részleteit nemrég jelentette be Magyarország legfontosabb gyógyszeripari vállalata. A Richter Gedeon Nyrt. hatóanyaggyártásának központja Dorog lesz.