Hírek
2021. Április 28. 07:06, szerda |
Külföld
Forrás: Telex
Az indiai vírusvariáns már legalább 17 országban megjelent
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint az Indiában apokaliptikussá vált egészségügyi helyzetért felelős vírus mutánsa már legkevesebb 17 országban lehet jelen.
A B.1.617 jelű vírusvariánst – amely arról kapta nevét, hogy Indiában találkoztak vele először – összesen több mint 1200 DNS-szálban mutatták ki a szóban forgó országokban, írja az MTI.
A legtöbb ilyen DNS-kódsort Indiából, Nagy-Britanniából, az Egyesült Államokból és Szingapúrból töltötték fel az influenzavírusok DNS-adatait gyűjtő GISAID globális adatbázisba, de például Görögországból, Svájcból, Belgiumból és Olaszországból is – írta a WHO heti jelentésében.
A világszervezet eddigi mérései alapján a B.1.617 gyorsabban terjed, mint a többi vírusvariáns, ami arra utal, hogy nagyobb a fertőzőképessége. Míg a WHO korábban csupán „érdekes variánsnak” nevezte az indiait, most már „aggasztónak”, ami azt jelentheti, hogy veszélyesebb, fertőzőképesebb, a vakcináknak jobban ellenálló, emiatt a mortalitás is magasabb.
Indiában a járvány felgyorsulása mögött nemcsak ennek a változatnak a megjelenése állhat, hanem a járványügyi intézkedések be nem tartása, például a tömegrendezvények engedélyezése – jegyezte meg a világszervezet.
A fenti okok miatt lehet az, hogy Indiában a helyzet egyre súlyosabb, Újdelhiben a város krematóriumai nem bírják a terhelést, ezért parkolókban kezdtek halotti máglyák építésébe.
Az Európai Unió egyébként a katasztrófahelyzetek kezelésének támogatására létrehozott polgári védelmi mechanizmusának keretében oxigént, gyógyszert és orvosi felszerelést juttat a koronavírus-járvány által különösen sújtott Indiába, írta kedden az MTI.
Az Unió tagállami felajánlásokon keresztül segíti Újdelhi járvány elleni védekezését.
Indiában a keddi adatok szerint 197 894 ember vesztette életét a fertőzés következtében. Az országban az elmúlt napokban hiány alakult ki a járvány elleni küzdelemhez szükséges, alapvető egészségügyi felszerelésekből. Január eleje óta Indiában 142 millió adag védőoltást adtak be, ebből 3,3 milliót az elmúlt napon.
Fotó:Fotó: MTI/AP/Altaf Qadri/Telex
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 18. 15:00, szerda | Külföld
Koszovó szerint fenyegetést jelentenek a Szerbia által beszerzett kínai rakéták
2026. Március 18. 13:00, szerda | Külföld
Uniós vezetők: az EU intenzív megbeszéléseket folytat a Barátság kőolajvezeték újraindítása érdekében
2026. Március 18. 12:00, szerda | Külföld
Ukrán kormányfő: Ukrajna megkapta az európai uniós csatlakozás teljes feltételcsomagját
Az ukrán delegáció Brüsszelben megkapta az Európai Uniótól a csatlakozás feltételeit a három utolsó tárgyalási klaszterre vonatkozóan, ezt követi a tárgyalások sikeres lezárása és a csatlakozási szerződés aláírása
2026. Március 17. 12:00, kedd | Külföld
Brit miniszterelnök: Nagy-Britanniát nem fogják belerángatni ebbe a háborúba
Nagy-Britanniát \"nem fogják belerángatni\" az iráni háborúba és a szélesebb térségben kialakult konfliktusba - mondta Keir Starmer brit miniszterelnök a a Downing Streeten tartott hétfői sajtóértekezletén.
