Hírek
2012. Augusztus 30. 11:43, csütörtök |
Belföld
Forrás: MTI
Az MSZP biztosan indul a 2014-es választáson

Az MSZP - önállóan vagy egy demokratikus összefogás részeként - indul a 2014-es választáson - válaszolta a szocialista párt sajtóosztálya az MTI érdeklődésére.
Az MTI azután fordult az MSZP sajtóosztályához, hogy Kolláth György alkotmányjogász szerdán úgy nyilatkozott, a választási rendszer átalakítása során eljöhet az a helyzet, hogy a demokratikus ellenzéknek meg kell fontolnia a választástól való távolmaradás lehetőségét. A vele együtt sajtótájékoztatót tartó MSZP-s Ujhelyi István az MTI-nek azt mondta: ennek lehetőségét két hónappal ezelőtt diplomaták körében már megemlítette, "és nagyon komoly megütközést keltett, nem a mondandó maga, hanem annak a súlya". "Olyan versenyen elindulni, ahol mi csak legitimizálunk egy antidemokratikus intézményrendszert, ez megfontolandó" - tette hozzá az Országgyűlés szocialista alelnöke.
Az ellenzéki pártok közül eddig a Demokratikus Koalíció vetette fel a választások bojkottálásának lehetőségét. Gyurcsány Ferenc pártelnök tavaly novemberben - a választójogi törvény vitáját megelőzően - azt írta Facebook-oldalán: "hajlik arra", hogy nem szabad részt venni a következő választáson, ha azt a Fidesz által javasolt szabályok alapján tartják meg.
A parlament tavaly decemberben elfogadta az új választójogi szabályokat, így az Országgyűlés a következő ciklustól 199 tagú lesz, a vegyes választási rendszer egyfordulóssá alakul, a győztes egyéni jelölt után is jár majd töredékszavazat, a határon túli magyarok pedig egyéni jelöltekre nem, csak pártlistára szavazhatnak. A mostani 176 egyéni választókerület helyett a jövőben 106 lesz, az országos listáról 93 mandátumot osztanak ki, a területi listák megszűnnek. Az egyfordulós választáson az a jelölt szerez mandátumot, aki a legtöbb érvényesen leadott szavazatot szerzi, függetlenül a megjelentek számától.
A részletszabályokat tartalmazó választási eljárási törvény - így az a kérdés, hogy bevezetik-e az előzetes regisztrációt - ősszel kerül az Országgyűlés elé.
Az MSZP egyébként már megkezdte a felkészülést a 2014-es választásra, Mesterházy Attila pártelnök éppen két hete jelentette be, hogy mind a 106 egyéni körzetben választókerületi felelősöket nevez ki a szocialisták elnöksége szeptember végéig, többségük a párt egyéni jelöltje lehet. Akkor azt hangsúlyozta, hogy az MSZP sosem fogott még hozzá a választási felkészüléshez ilyen hamar.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 09. 07:28, kedd | Belföld
Őszi hajózási szezon vette kezdetét a Balatonon
Szeptember 8-tól október 26-ig őszi menetrend szerint, ritkábban járnak a balatoni menetrend szerinti hajójáratok - közölte a Balatoni Hajózási Zrt. a honlapján.
2025. Szeptember 09. 07:25, kedd | Belföld
Orbán Viktor levélben követeli az Európai Uniótól Magyarország határvédelmi költségeinek megtérítését
2025. Szeptember 08. 07:13, hétfő | Belföld
Hegyi Zsolt: a MÁV-csoport jobban teljesített az idei főszezonban, mint a tavalyiban
2025. Szeptember 08. 07:07, hétfő | Belföld
Orbán Viktor: nemzeti konzultáció indul
A Tisza párt állítólagos adóemelési tervéről tervez konzultálni a kormány.