Fürkésszük az internetes ajánlatokat, árgus szemekkel vizslatjuk a hirdetéseket, hogy hová, mennyiért, oltási igazolvánnyal, vagy anélkül. és még számtalan szempont szerint.

Pedig jóformán az orrunk előtt is találunk érdekes helyeket, épített vagy természeti ritkaságokat, amelyekért szó szerint elég a szomszédba menni, ki sem kell lépni a megyéből.

Ráadásul szépen, akkurátusan összegyűjtötték, csokorba rendezték, és jól kezelhető felületen képekkel, információkkal hozzáférhetővé tették őket. Hol is? Egy megyei látnivalókat, értékeket felsorakoztató dokumentumban, amelynek webes és Facebook oldala is létezik. Időközönként, minden szenzációt mellőzve (pedig egy kevés azért beleférne), hallani lehet arról, hogy létezik és folyamatosan bővül a Komárom-Esztergom Megyei Értéktár.

Ám ez egy halandó embernek nem mond semmit. Aki nem érintett az ügyben, egyáltalán nem tudja, hogy mi fán is terem ez – az elnevezése alapján nagyon hivatalosnak, akta szagúnak és meglehetősen vérszegénynek tűnő - a dolog. Azt meg pláne nem tudja elképzelni, hogy akár érdekes is lehet átlapozni az oldalakat.

Saját tapasztalat alapján állíthatjuk, hogy érdemes végig pörgetni. E hosszú bevezető után végre rátérhetünk a piliscsévi Pincefalura, melyre ebben az említett értéktárban bukkant az InfoEsztergom szerkesztősége.

Kihasználva a hétvégi fényes, jó időt vasárnap késő délután átruccantunk a híres, kopasz csévi dombok mögötti község túloldalán elhelyezkedő, majd’ 200 éves csepp „településre”, amelyet 2017-ben beválasztottak Magyarország 10 legszebb pincefaluja közé.

Már az odavezető út is gyönyörűséges volt. Az előbújó őszi színek már kezdték megszínezni a Pilis erdeit, a lenti szántóföldek a súrló fényben barna, arany, zöld színben pompáztak, a szinte éteri nyugalmat csak az arra legelésző tehéncsorda, vagy egy-egy crossmotoros törte meg néhány percre.

Az autót letéve gyalogosan vágtunk neki az ódon pincesoroknak. A néhány elhagyott, ám így is romantikus hangulatot árasztó pincéken kívül a többit gondos kezek karbantartják, csinosítják.

Szüret révén több borospince ajtaja nyitva volt, jókedvű társaságok, kirándulók jöttek-mentek egyiktől a másikig, nézelődtek a szűk utcácskákon. Szinte minden épület előtt még most is nyílnak a virágok és ritka az a gazda, akinek birtoka előtt nem találtunk vendégfogadásra alkalmas asztalt, több embernek is elegendő padot.

Az egész falu úgy találták ki, hogy bárki, bármikor leülhessen, megpihenhessen, akkor is, ha nincs ott a gazda.

Slow living, relax, peace – mondaná az angol. A fákkal övezett utcákon a kétszáz éves pincék között sétálva, vagy az előttük lévő diófák alatti padokon megpihenve tényleg lelassulhat az ember.

Most épp szőlő és must illata lengi be a borospincék közötti hol szélesebb, hol keskenyebb sikátorokat, ösvényeket, szűk utakat. A falu egy része egy patak két oldalára települt.

A pincék tulajdonosai, ismerősök és barátok csak nehezített körülmények között tudtak átkelni a túloldali szomszédokhoz megbeszélni a megbeszélnivalókat, letesztelni egymás mustját, murciját, majd borát. Ezért nemrég engedélyt kértek és kaptak, így ma már kényelmesen tudnak átballagni vizitálni, kóstolni a szemben lévő pincesorra is.

Ezt Péter, az egyik pince gazdája mesélte, aki ismeretlenül is meginvitált bennünket egy kis mustra, házi borra. Az épp lefokolt merlot mustja 21 fokot mutatott, az előző éviből készült bor pedig kellemes, a házi borok között kiválónak mondható volt.

Indulás előtt még a fel nem dolgozott szőlőből is kaptunk, és csak nagy nehezen sikerült megállítanunk Pétert abban az igyekezetében, hogy ne egy puttonyra valót pakoljon össze nekünk. Arról is, mesélt, hogy összetartó közösség „lakja” a pincefalut, bár egyre több fővárosi vásárol pincés birtokot Csév mellett.

Amíg a koronavírus-járvány miatt el nem kellett halasztani – mondta, minden nyáron megrendezték a PIPI-t. Amiről kiderült, hogy nem holmi csirkékről és tyúkokról szóló rendezvény, hanem a Piliscsévi Pincefalu fesztivál rövidítése, és erre a eseményre nagyon készültek nem csak a borosgazdák, a község és a környéken élők, hanem szép számmal érkeztek érdeklődők távolabbról is. Tavaly és idén elmaradt, azt most még senki sem tudja, – mesélte Péter - hogy mikor tudják folytatni ezt a szép hagyományt, de mindenki szerette és nagy igény lenne rá. Lassan el is búcsúztunk, megkóstoltuk a mustot, megittuk a pohár vöröset, azután meg rokonok is érkeztek a jószívű és beszédes borosgazdához.

Az egész falut nem sikerült bejárni, mert erősen alkonyodott és a kellemes 19 fokról, pillantok alatt 10 fokra hűlt a levegő, de visszatérünk még…

Esztergomtól 20 perc autóval Piliscsév, de megáll a vonat, busz is a községben. A Pincefalutól nem messze remek kiránduló, túrahelyek találhatók , van egy horgásztó is és szintén innen lehet eljutni a Csévi Barlanghoz, az Eszperantó - forráshoz, a Fiú- és Leány barlanghoz, illetve a Kéktúra útvonala is áthalad ezen a helyen és innen is vezet út a Pilis - tetőre, vagy Klastrompusztára.

Nem csoda, hogy bekerült a megyei értéktárba. Mi pedig azt tervezzük, hogy a jövőben is ellátogatunk egy-egy „értékes” helyre, amelyről majd be is számolunk olvasóinknak.