Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2017. Július 25. 04:00, kedd | Helyi
Forrás: mti

Bajnán 1,5 milliárdból újulhat meg az Ördöglovas kastélya

Bajnán 1,5 milliárdból újulhat meg az Ördöglovas kastélya

Másfél milliárd forintot fordítanak a bajnai Sándor-Metternich-kastély felújítására a nemzeti kastély- és várprogram keretében

- mondta el a program végrehajtásáért felelős miniszteri biztos hétfőn a kastély udvarában tartott sajtótájékoztatón. Korábban már LÁTVÁNYTERVEKKEL cikkeztünk a felújításról!

Virág Zsolt hozzátette, hogy a programban 55 milliárd forint felhasználásával 39 épület rekonstrukciója valósulhat meg, 19 várat és 20 kastélyt fejlesztenek, köztük olyanokat is, mint a Bajnán található épület, amely eddig elhanyagolt állapota miatt nem bírt komoly idegenforgalmi vonzerővel.

A Komárom-Esztergom megyei Bajnán felújítják a Sándor-Metternich-kastély főépületét és a mellékszárnyak egy részét, valamint helyreállítják a díszudvart, a parkot és a sétányokat.

A turisztikai fejlesztés fő célja Sándor Móric, az "ördöglovas" kastélyának, valamint korának bemutatása interaktív módon, épített installációk és multimédiás eszközök segítségével - ismertette a részleteket a miniszteri biztos.



A kiállítási tematikában szerepel a kastély építéstörténete és tervezője, Hild József bemutatása, a Sándor család történetének, érdekes személyiségeinek és rajtuk keresztül a kor főúri életmódjának, jellemző életútjainak megjelenítése.

A kastély egyik különlegessége lesz a belső falfestések és díszburkolatok rekonstrukciója, valamint az épület 19. századbeli fénykorának, életének megidézése. Az eredetileg 59 szobás épületegyüttes belső tereinek díszítésén közel tíz évig dolgoztak, a munkával 1842-re készültek el.

Völner Pál, a térség országgyűlési képviselője kiemelte, hogy a kastély újjáélesztése után a környék turisztikai, illetve rendezvényközpontja lehet.

Pallagi Tibor polgármester emlékeztetett arra, hogy a Sándor-Metternich-kastély az 1840-es évek végén az ország egyik legszebb klasszicista kastélya volt.

Sándor Móricz gróf, az ördöglovas 1834-ben vette feleségül Metternich Leontina hercegkisasszonyt, és ekkor alakítatta át a kastélyt Hild Józseffel.

A második világháború után kórház, szükséglakás, gépállomás, tsz- és pártiroda működött falai között. Az épületet az ezredfordulóig emésztette az idő, majd a Kincstári Vagyoni Igazgatóság saját forrásból, közel 800 millió forint ráfordítással először a tetőt újította fel, majd az eredetileg halvány sárga főhomlokzatot, a kőkerítés hiányzó darabjait pótolták.



Idén elbontották a kastély parkjában az 1970-es években épített pártházat, illetve felszámolták a hozzá kapcsolódó aszfalt burkolatú területet, valamint a kastélyegyüttes főépületében konzerváltak egy kritikus állapotban lévő falfestményt.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Március 22. 08:20, péntek | Helyi

NEM JUTOTT MESSZIRE A LOPOTT ÜZEMANYAGGAL

Egy 47 éves férfi az M1-es autópályán próbált a rendőrök elől meglépni.

2024. Március 06. 22:09, szerda | Helyi

Rendkívüli kémiaórán vettek részt a Zrínyi iskolások

Február 27-én látványos kémiai kísérletek résztvevői és szemtanúi lehettek a dorogi Zrínyi iskola 1.b osztályának kisdiákjai.

2024. Március 06. 21:59, szerda | Helyi

ELLEPTÉK A BÉKÁK ESZTERGOMBAN A FÁRIKÚTI UTAT