Hírek
2017. November 24. 07:43, péntek |
Helyi
Forrás: ügyészség
Baltával támadt az állítólagos gyerekmolesztálóra egy férfi Dömösön
Felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt emelt vádat az Esztergomi Járási Ügyészség egy dömösi férfivel szemben.
Az elkövetőnek augusztus 23-án este gyermeke azt állította, hogy egy ismeretlen férfi a játszótéren megfogdosta a testének több részét. A gyermek elmondása alapján a vádlott a molesztálóként tévesen azonosította a sértettet, aki a gyermekhez egyáltalán nem ért.
Az elkövető a gyermeke által közöltek miatti felháborodásában rögtön magához vett egy kisbaltát, amellyel egy dömösi szórakozóhelyhez ment. Annak kerthelyiségében felelősségre vonta sértettet, hogy miért molesztálta a gyermekét, eközben szidalmazta és a magával vitt kisbaltával hadonászott.
A sértett a presszó belső helyiségébe menekült a vádlott elől, és kérte a pultost, hogy értesítse a rendőrséget. A férfi a sértett után ment a kisbaltával felé hadonászva, ennek során az előle folyamatosan menekülő sértett kezét legalább két alkalommal megütötte.
A sértettnek a bántalmazás következtében a bal kézfején és a jobb felkarján keletkeztek horzsolásos sérülései.
Az ügyészség a büntetett előéletű elkövetővel szemben a vádiratban végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt, amelyet az Esztergomi Járásbíróság bírál el.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 05. 10:28, csütörtök | Helyi
BÁNTALMAZÁS ÉS MARADANDÓ FOGYATÉKOSSÁG
A rendőrség 45 nap alatt lefolytatta az eljárást azzal a férfival szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

