Hírek
2014. Április 09. 05:00, szerda |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Beindulhat a települések szekere
Öt év alatt ötvenmilliárd forintot oszt ki az állam a jól gazdálkodó települések között. Az adósságkonszolidációban részt nem vett települések fejlesztésekre költhetik az állami dotációt, így dömpingszerűen indulhatnak el a 2000 lakosságszám alatti, felelősen gazdálkodó önkormányzatok esetében a fejlesztések - írja a Napi Gazdaság.
Öt év alatt 50 milliárd forintot kíván szétosztani a kormányzat ezen települések között. Az összeg nagysága elfogadható, és a kompenzáció is, mivel az elmúlt időszak takarékos gazdálkodása következtében éppen a beruházások maradtak el. Ugyanakkor ezen kistelepülések nem mindegyike gazdálkodott valóban felelősen – mondta a Napi Gazdaságnak Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke. Az elnök szerint a gazdaságosságnak ugyanis az iparban, mezőgazdaságban, kereskedelemben van értelme, a közszolgáltatásokban nincs. Utóbbi esetében a valós költségek összehasonlításának van jelentősége, valamint a feladatok volumenének és azzal párhuzamosan a beletett pénzügyi eszközök vizsgálatának. A közszféra akkor sem tud rosszul gazdálkodni, ha saját bevétele szinte nincs, mivel a rátestált feladatot a jogszabályváltozások következtében egyszerűen más látja el. Az elnök szerint ugyanakkor a tavalyi kedvezőbb államháztartási hiányadat ismeretében érdemes lett volna ezt a támogatási összeget egy összegben folyósítani, mert így hatékonyabban valósulhattak volna meg a beruházások. A 2000 fő feletti önkormányzatok a maradék összegből nagyon kicsi részt kaptak meg, azt is szelektálva – tette hozzá az elnök, aki számára érthetetlen, hogy miért így történt. A kistelepülések után a maradék összeget arányosítva kellett volna elosztani, ehelyett azonban pár önkormányzat részesült támogatásban (38), többségük azonban nem (120).
Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke szerint az adósságkonszolidációval és a fejlesztési támogatások odaítélésével egyensúlyba került a magyarországi önkormányzati rendszer. Gödöllő polgármestere szerint ugyanakkor a célzott fejlesztési támogatásokat, amelyeket a kormány határozata szerint egyebek között bölcsődék, utak és járdák javítására lehet csak fordítani, érdemes lenne kibővíteni az állami tulajdonú, de önkormányzati üzemeltetésben álló iskolákra vonatkozó beruházási, fejlesztési célokra is.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 20. 07:49, péntek | Belföld
Indul a Mindannyiunké a tér rajz-, fotó- és kreatív pályázat
2024. Szeptember 20. 07:45, péntek | Belföld
Magyarország mentességet kér az uniós menekültügyi és migrációs szabályok alkalmazása alól
Mentességet kérünk az uniós menekültügyi és migrációs szabályok alkalmazása alól, mert azzal Brüsszel Magyarországot is bevándorlóországgá tenné
2024. Szeptember 20. 07:42, péntek | Belföld
Orbán Viktor: növelni kellett az árvízvédelmi készültség alá vont területek hosszát
Az ország a helyzet komolysága ellenére is biztonságban van, sem eszközben, sem élőerőhiányban nem szenved az árvíz elleni védekezésben - jelentette ki a miniszterelnök sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.
2024. Szeptember 20. 07:41, péntek | Belföld
Árvíz - OVF-szóvivő: mindenütt megfeszített munka folyik
Mindenütt megfeszített munka folyik a Duna mentén, a Szigetközben már az árvízi jelenségeket figyelik a vízügyes szakemberek, a Dunakanyarban pedig gyakorlatilag befejezik a homokzsákos erősítéseket