Hírek
2022. Március 27. 10:09, vasárnap |
Kék hírek
Forrás: mti - illusztráció: police.hu
Beismerte tettét az a nő, aki halálos sérülést okozott párjának Sülysápon
![Beismerte tettét az a nő, aki halálos sérülést okozott párjának Sülysápon](/external/image_cache/4/2/4/42477f97cc9f0a7a1e086205ea47818d.jpg)
Beismerte tettét az a 26 éves nő, aki halálos sérülést okozott párjának pénteken hajnalban Sülysápon - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) szombaton a rendőrség oldalán.
Felidézték: egy sülysápi telken álló lakókocsihoz érkezett pénteken 1 óra után orvos - majd a rendőrök - egy 51 éves, szúrt lábsérülést szenvedett férfihez, akin azonban már nem tudtak segíteni, elvérzett. Az elhunyt párja, a 26 éves nő akkor azt állította, a férfi magának okozta a végzetesnek bizonyult sérülést.
A helyi járőrök kételkedve hallgatták a nő által elmondottakat, és a helyszínen tapasztalt körülmények, adatok is inkább idegenkezűségre utaltak, ezért további rendőri egységeket, köztük életvédelmis nyomozókat hívtak.
A bűnügyi technikusok átvizsgálták a területet, a nyomozók pedig a terepszemle és az adatgyűjtés után egyetértettek a járőrökkel. Az áldozat helyszínen elfogott élettársát előállították. A nő a kihallgatásán beismerte, hogy párjával összevesztek, a vitát pedig egy felkapott konyhakéssel zárta le. Halált okozó testi sértés bűntettével gyanúsítják.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Július 26. 09:25, péntek | Kék hírek
Mintegy 90 kilogramm drogot foglalt le a rendőrség, nyolc embert gyanúsítanak az ügyben
Mintegy 90 kilogramm marihuánát foglalt le a rendőrség az elmúlt hetekben, az ügycsoportnak eddig nyolc gyanúsítottja van - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) csütörtökön a police.hu oldalon.
2024. Július 25. 07:33, csütörtök | Kék hírek
Két ember meghalt egy vasúti átjáróban történt balesetben Szentesnél
Két ember meghalt egy vasúti átjáróban történt balesetben Szentes közelében szerda este - közölte Pere Csaba, a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI érdeklődésére.
2024. Július 18. 07:51, csütörtök | Kék hírek
ORFK: átverés a rendőrség nevében küldött sms
Átverés a rendőrség nevében küldött sms, amely többnyire be nem fizetett közigazgatási bírságról, tilosban parkolásról vagy gyorshajtásról szól - figyelmeztetett az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a police.hu oldalon szerdán.
2024. Július 16. 07:45, kedd | Kék hírek
A rendőrség szerint nem olyan aggasztóak a közállapotok Kerepes környékén, ahogy az a közösségi médiában megjelenik
Torzítják a valós képet azok a - közösségi médiában megjelent - híradások, amelyek a gödöllői HÉV vonalán az utóbbi időben kialakult közállapotokról tudósítanak