Városlista
2025. július 31, csütörtök - Oszkár

Hírek

2014. Március 13. 08:02, csütörtök | Helyi
Forrás: KEMRFK / fotó: illusztráció

Betörőt keresnek a rendőrök – jutalom jár érte

Betörőt keresnek a rendőrök – jutalom jár érte

A rendőrség 150 ezer forint nyomravezetői díjat ajánlott fel annak, aki megnevezi a Dorogon elkövetett betörések tettesét.

A Dorogi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytat lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint ismeretlen elkövető 2013. december 25-én 13 óra 30 perc és 19 óra 35 perc közötti időben az ablakot betörve bejutott egy dorogi családi házba, majd onnan arany ékszereket, fényképezőgépet és mobiltelefont tulajdonított el. A környéken ezt követően több, hasonló módszerrel elkövetett bűncselekmény történt, melynek elkövetője a rendőrség gyanúja szerint ugyanaz a személy. Elfogásában a lakosság segítségét kérik a nyomozók.

Az Oroszlányi Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya kéri, hogy aki a bűncselekménnyel vagy az ismeretlen elkövetővel kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán, vagy a 107, 112 központi segélyhívók valamelyikén.

A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvényben rögzített jogkörénél fogva Komárom-Esztergom Megye Rendőrfőkapitánya bruttó 150.000 forint díjat ajánlott fel a nyomravezetőnek. A díjkitűzés összege annak fizethető ki, aki az elkövető személyével kapcsolatban olyan pontos adatokkal rendelkezik, melyek segítségével az elkövető azonosítható, bűnösségére a gyanú megalapozottá válik, és ismereteit az eljárás során ismerteti. Szükség esetén az eljáró hatóság a tanú védelmére a szükséges intézkedéseket megteszi. A Rendőrség a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli. A díjkitűzés visszavonásának jogát a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság fenntartja.

A díjkitűzés annak visszavonásáig érvényes, de legkésőbb 2017. január 7. napján hatályát veszti.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi

95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba

Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba

2025. Július 06. 22:34, vasárnap | Helyi

Negyvenegy iskolát támogat idén a Richter alapítványa

Hatalmas érdeklődés mellett, 41 intézmény közel 107 millió forint összértékű támogatásával zárult a Richter Gedeon Nyrt. Centenáriumi Alapítvány 2025-ös országos támogatási programja.

2025. Július 02. 21:55, szerda | Helyi

Már elérhető a Richter Tudományos Show teljes felvétele

2025. Június 25. 13:01, szerda | Helyi

A Múzeumok Éjszakája egyik legnépszerűbb esztergomi programja idén is a Richter Tudományos Show volt

Izzó tudományos kísérlet, lélegzetelállító fényfestés, csodás orgonakoncert, megelevenedő történelem és elragadó kiállítások .