Hírek
2021. Május 14. 08:08, péntek |
Helyi
Forrás: esztergom.hu
Búcsú egy tujától

Beteg volt Széchenyi téren, a polgármesteri hivatal előtt álló régi tuja, emiatt kellett kivágni -olvasható a város honlapján.
Az információt az esztergom.hu osztotta meg a város főkertészének Boldizsár Lórántnak a részletes indoklásával, aki elmondta, hogy három dolog is indokolta a fa méretű örökzöld eltávolítását. Az okok közül talán a legfontosabb az volt, hogy a növény hasadtlemezű gombával (Schizophyllum commune) fertőzödött meg, amelynek spórái a levegőben terjedve akár az emberi egészségre is veszélyesek lehetnek.
„Fontos tudni ezzel a gombafajtával kapcsolatban, hogy nem csak a növényzetet képes károsítani. A levegőbe jutó spórái a legyengült immunrendszerrel rendelkező emberi szervezetben is képesek fertőzést előidézni.
A fa környezetének vizsgálata során két technikai jellegű problémát fedeztünk fel, melynek kialakulásáért szintén a növekvő – magának életteret követelő – örökzöld gyökérzete tehető felelőssé. Jól láthatóan megkezdte az ágyás-támfal diszburkolatának rongálását.
E mellett az évek során jelentkező vizesedés is a fa gyökérzetének tudható be, mivel a gyökérzet növekedése a magas ágyás öntözésére szolgáló, és nyomás alatt lévő hálózati vízvezeték egy könyök idomának elmozdítását eredményezte.
A harmadik szempont, ami a fa kivágását indokolttá teszi, az az új kertészeti rendezési tervbe be nem illeszthetősége jelenti. Kertészként és a növényeket szerető emberként ezt a tényt talán még okos tervezéssel áthidalhatóvá tehetnénk, de a felvázolt egészségügyi és technikai problémákkal együtt, a mérleg nyelvét a kivágás felé billenti.
Főkertészként, mérnökként, a város értékei iránt felelősséget érző személyként a fa eltávolítását szükségszerűnek tartom, annak pótlása iránt természetesen intézkedni fogok.”
Közölte a város weboldalán a főkertész.
Borítókép: esztergom.hu, Fotó: wikimedia
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 07. 00:00, hétfő | Helyi
Repülőgép-szimulátort adtak át a Nyíregyházi Egyetemen
A helyi pilótaképzést támogató modern repülőgép-szimulátort adtak át szombaton a Nyíregyházi Egyetemen.
2025. Július 06. 22:34, vasárnap | Helyi
Negyvenegy iskolát támogat idén a Richter alapítványa
Hatalmas érdeklődés mellett, 41 intézmény közel 107 millió forint összértékű támogatásával zárult a Richter Gedeon Nyrt. Centenáriumi Alapítvány 2025-ös országos támogatási programja.
2025. Július 02. 21:55, szerda | Helyi
Már elérhető a Richter Tudományos Show teljes felvétele
2025. Június 25. 13:01, szerda | Helyi
A Múzeumok Éjszakája egyik legnépszerűbb esztergomi programja idén is a Richter Tudományos Show volt
Izzó tudományos kísérlet, lélegzetelállító fényfestés, csodás orgonakoncert, megelevenedő történelem és elragadó kiállítások .