Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA által közzétett felvételei ismét tanúsítják, hogy az égitest a Naprendszer egyik legbizarrabb "teremtménye".

A Cassini-Huygens az amerikai űrkutatási hivatal (NASA), az Európai Űrügynökség (ESA) és több európai ország részvételével szervezett program űrszondája. 1997. október 15-én indult Cape Canaveralről és 2004 júniusában jutott a Szaturnusz közelébe.

A projekt célja a gyűrűk háromdimenziós szerkezetének és dinamikájának vizsgálata, a holdak felszíni összetételének és geológiai múltjának meghatározása, a magnetoszféra viselkedésének és háromdimenziós szerkezetének mérése, a Szaturnusz légkörének tanulmányozása. Emellett az űrszonda eljuttatta a Titán holdra leszállóegységét, a Huygenst, amely 2005. január 14-én ereszkedett le az égitest felszínére.

Az űrszonda május 31-én, vasárnap, közép-európai idő szerint 15.36-kor repült el a Hyperion mellett, a felvételek körülbelül két nap alatt érkeztek meg a Földre - olvasható a PhysOrg és az EarthSky hírportálokon.

A Cassinit 34 ezer kilométer választotta el az égitesttől. Az űrszonda az elmúlt 11 év során 2005. szeptember 26-án merészkedett a legközelebb a holdhoz, amikor 505 kilométeres magasságban repült el a Hyperion mellett.

A krumplialakú Hyperion a legnagyobb a Szaturnusz szabálytalan holdjai közül, a feltételezések szerint egy "brutális" kozmikus ütközésnek köszönheti létét, amelynek során valamilyen nagyobb objektum töredezett darabokra egy hatalmas erejű becsapódás következtében.

A felvételeken jól látszik a hold "rücskös" felülete, amelyet kráterek sokasága "csúfít el", ezek mélyén sötét színű anyagot észlelt az űrszonda. A képek tanúsága szerint felszínén rengeteg a jég, viszont kevés a kőzet. Anyagsűrűsége csak fele a vízének, mindössze 0,55 gramm köbcentiméterenként, ennek következtében a becsapódó objektumok - aszteroidák
Ami a közeljövő "terveit" illeti, a Cassini június 16-án 516 kilométerre közelíti meg a Dione hold jeges felszínét, októberben pedig az űrszonda kétszer is elrepül az Enceladus mellett. A hold egyike a külső Naprendszer azon három objektumának, amelyeken aktív kitörési tevékenység figyelhető meg, a második alkalommal az űrszonda alig 50 kilométerre halad el az égitest felszíne felett.