Hírek
2018. Január 29. 10:55, hétfő |
Helyi
Forrás: sportcsarnok
Címvédés az Ister-Granum Kupán

A Pézsa Tibor Sportcsarnok minden évben segíti a környékbeli felnőtt focicsapatok tavaszi felkészülését az Ister-Granum teremtornával. Idén már a hatodik kupa várta a labdarúgókat.
Ez az egynapos rendezvény mindig január utolsó hétvégéjére esik, hiszen addigra már a csapatok többsége elkezdte az edzéseket, de a szabadban akkor még nincsenek edzőmérkőzések.
Így volt ez az idén is. A szervezők olyan lebonyolítást választottak, hogy minden csapat 4-4 mérkőzést játszott. A 9 csapatot 3X3-as csoportba sorsolták be. A csoportmeccsek után a csoportok azonos helyezettjei alkottak új 3 csoportot.
A selejtezők során voltak meglepetések, hiszen ki hitte volna, hogy a Pilismarót Junior megelőzi a csoportban a bajnokságban jól szereplő Baj gárdáját és a Megye II-ben meghatározó szerepet játszó Szomódot. A Bajót és a Pilismarót első helye talán nem volt meglepetés, hiszen mind a két alakulat meghatározó csapata a bajnokságának.
A döntőben mind a 3 mérkőzés óriási csatát hozott. Kezdődött a két Pilismarót összecsapásával, amit végül egy nagyon éles mérkőzésen a felnőtt csapat nyert meg 3-2-re. Utána a Bajót játszott a maróti fiatalokkal, és nagy nehézségek árán győzte le őket 1-0-ra úgy, hogy a fiatalok még büntetőt is hibáztak. A torna utolsó mérkőzése hozta az igazi döntőt, hiszen úgy alakultak az eredmények. A két régi rivális találkozott egymással a Pilismarót és a Bajót. Szinte végig egyenlő erők küzdöttek meg egymással, végül a szerencsésebb Marót nyert 3-2.
Az eredményhirdetésen Osvald Zsolt főszervező kifejezte abbéli reményét, hogy a torna jól szolgálta a csapatok felkészülését a tavaszi szezonra. A díjakat Pál György a sportcsarnok igazgatója adta át a csapatok részére.
VÉGEREDMÉNYEK:
1. PILISMARÓT
2. BAJÓT
3. PILISMARÓT JUNIOR
4. TOKOD
5. TABAK
6. SZOMÓD
7. EPÖL
8. BAJ
9. ANNAVÖLGY
LEGJOBB KAPUS: TÓTH LÁSZLÓ (TOKOD)
LEGJOBB JÁTÉKOS: VISNYOVSZKI MARTIN (PILISMARÓT IFI)
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 07. 00:00, hétfő | Helyi
Repülőgép-szimulátort adtak át a Nyíregyházi Egyetemen
A helyi pilótaképzést támogató modern repülőgép-szimulátort adtak át szombaton a Nyíregyházi Egyetemen.
2025. Július 06. 22:34, vasárnap | Helyi
Negyvenegy iskolát támogat idén a Richter alapítványa
Hatalmas érdeklődés mellett, 41 intézmény közel 107 millió forint összértékű támogatásával zárult a Richter Gedeon Nyrt. Centenáriumi Alapítvány 2025-ös országos támogatási programja.
2025. Július 02. 21:55, szerda | Helyi
Már elérhető a Richter Tudományos Show teljes felvétele
2025. Június 25. 13:01, szerda | Helyi
A Múzeumok Éjszakája egyik legnépszerűbb esztergomi programja idén is a Richter Tudományos Show volt
Izzó tudományos kísérlet, lélegzetelállító fényfestés, csodás orgonakoncert, megelevenedő történelem és elragadó kiállítások .