Városlista
2024. április 16, kedd - Csongor

Hírek

2013. Február 12. 08:30, kedd | Helyi
Forrás: lvp / sportcsarnok

Címvédőt vert a Dobó – Szén Kupa

Címvédőt vert a Dobó – Szén Kupa

A Dobó gimnázium csapata lett idén a bajnok a negyedik Szén János Kupán, melynek trófeájáért két játéknapon küzdöttek a rekordszámú résztvevők. Múlt pénteken végül a párkányi címvédők elveszették a döntőt.

Már negyedik alkalommal rendezte meg az esztergomi Pézsa Tibor Sportcsarnok az 5-6 osztályos tanulóknak kiírt Szén János Kupát. Idén a nevezők rekordot döntöttek, hiszen összesen tíz iskola fogadta el a szervezők meghívását.

A csapatok 2x5-ös csoportba sorsolták be a rendezők, melyekben két játéknap alatt zajlottak le a mérkőzések, február elsején, majd egy héttel később, múlt pénteken.

Már az első játéknap során kiderült, hogy mind a két csoportban van 1-1 kiemelkedő iskola. Az A csoportban a tavalyi győztes párkányi Ady alapiskola emelkedett ki, a B-ből a Dobó nem talált legyőzőre a selejtezők során. Mindenki ezt a két gárdát várta a fináléba. Dicséretet érdemel még a Babits és az Arany iskola is, hiszen nem véletlenül jutott a rájátszásba” – fejtette ki Osvald Zsolt.

A főszervező hozzátette, hogy a keresztbejátszás során a Dobó és az Ady is magabiztos győzelmet aratott, így ők vívták a döntőt, míg a Babit az Arany iskolával játszott a harmadik helyért, melyet végül utóbbi csapat szerzett meg. Ezt követően a döntőben a két legjobb alakulat csatájából megérdemelten a Dobó került ki győztesen, és elhódította a kupát a tavalyi nyertes Ady iskolától.

A díjátadáson megjelent Szén János fia és unokája, akiket a csapatok és szurkolók mellett Osvald Zsolt köszöntött. A főszervező zárásként végül Szén János munkásságát és életútját méltatta, valamint példaként állította a mai fiatalok elé.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Március 22. 08:20, péntek | Helyi

NEM JUTOTT MESSZIRE A LOPOTT ÜZEMANYAGGAL

Egy 47 éves férfi az M1-es autópályán próbált a rendőrök elől meglépni.

2024. Március 06. 22:09, szerda | Helyi

Rendkívüli kémiaórán vettek részt a Zrínyi iskolások

Február 27-én látványos kémiai kísérletek résztvevői és szemtanúi lehettek a dorogi Zrínyi iskola 1.b osztályának kisdiákjai.

2024. Március 06. 21:59, szerda | Helyi

ELLEPTÉK A BÉKÁK ESZTERGOMBAN A FÁRIKÚTI UTAT