Városlista
2025. július 7, hétfő - Appolónia

Hírek

2015. Június 02. 07:22, kedd | Helyi
Forrás: MTI

Csökkent a munkanélküliség Komárom-Esztergom megyében

Csökkent a munkanélküliség Komárom-Esztergom megyében

Április végén a gazdaságilag aktív népességen belül 6,3 százalék volt a nyilvántartott álláskeresők aránya, míg egy hónappal korábban 6,7 százalék.

Ismertette a Komárom-Esztergom megyei kormánymegbízott hétfőn Tatabányán sajtótájékoztatón.
Kancz Csaba elmondta, a kedvező adatokhoz az Ifjúsági garancia program is hozzájárult. A megyében a program indulása óta eltelt két hónapban közel 100 millió forintot kötöttek le a 25 év alattiak foglalkoztatásának javítása érdekében és eddig 70 fiatal pályakezdését segítették.

A kormánymegbízott tájékoztatása szerint a közfoglalkoztatási programok keretében 2376 ember jutott munkához a megyében, közülük közel 1100-at az önkormányzatok alkalmaznak. Négy településen került sor hajléktalanok közfoglalkoztatására, 69 ember élt ezzel a lehetőséggel.

Hajasné Hertelendi Valéria, a kormányhivatal foglalkoztatási főosztályának vezetője elmondta, a megyében önálló kezdeményezésként indítottak egy programot az egy évnél régebben állást keresők segítésére, amelyben 2013-ban és 2014-ben összesen 470 munkanélküli elhelyezkedését támogatták.

Idén 45 millió forintot fordítanak erre a célra és várhatóan 100 embert juttathatnak munkahelyhez. A munkaadók négy hónapig 80 százalékos bérköltség és 100 százalékos útiköltség támogatást kapnak, ezért a munkavállaló kéthónapos továbbfoglalkoztatását kell vállalniuk.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 06. 22:34, vasárnap | Helyi

Negyvenegy iskolát támogat idén a Richter alapítványa

Hatalmas érdeklődés mellett, 41 intézmény közel 107 millió forint összértékű támogatásával zárult a Richter Gedeon Nyrt. Centenáriumi Alapítvány 2025-ös országos támogatási programja.

2025. Július 02. 21:55, szerda | Helyi

Már elérhető a Richter Tudományos Show teljes felvétele

2025. Június 25. 13:01, szerda | Helyi

A Múzeumok Éjszakája egyik legnépszerűbb esztergomi programja idén is a Richter Tudományos Show volt

Izzó tudományos kísérlet, lélegzetelállító fényfestés, csodás orgonakoncert, megelevenedő történelem és elragadó kiállítások .

2025. Június 05. 17:59, csütörtök | Helyi

Nagy döntést hozott a Richter, óriási változás vár Dorogra

Új korszak veszi kezdetét a Richternél – ennek részleteit nemrég jelentette be Magyarország legfontosabb gyógyszeripari vállalata. A Richter Gedeon Nyrt. hatóanyaggyártásának központja Dorog lesz.