Városlista
2025. július 12, szombat - Izabella

Hírek

2017. Február 19. 04:00, vasárnap | Helyi
Forrás: infoesztergom.hu

Égető vagy mégsem? Egyértelműen az!

Égető vagy mégsem? Egyértelműen az!

Szabó Eugen párkányi polgármester szerint nem is égető épülne Esztergommal szemközt. Szerinte teljesen más eljárásról van szó. Ezt azonban Szuhi Attila szakértő egyértelműen cáfolja. Égető a tervezett párkányi égető!

Esztergomban ülésezett a város környezetvédelmi szakbizottsága, a téma a kedden elsőként az infoesztergom.hu-n napvilágra került, határon innen és túl óriási port felkavaró hulladékégető volt. A találkozóra meghívót kapott és el is fogadta azt Szabó Eugen párkányi polgármester is, aki ezúttal is – csakúgy, mint korábban a párkányi testületi ülésen – hangsúlyozta, hogy nem hulladékégető, hanem hulladékfeldolgozó üzemről van szó.

Szakember azonban ezt határozottan cáfolja, Szuhi Attila ugyanis kifejtette:
„A hulladékok pirolízissel történő kezelése a hazai jogszabályok alapján hulladékégető műnek minősül ((3/2002. (II. 22.) KÖM Rendelet 2.§. d pont):
„hulladékégető mű (égetőmű): minden olyan – helyhez kötött vagy mobil – műszaki létesítmény és hozzátartozó felszerelés, amely a hulladékok, hulladékgázok égetésére létesült, vagy arra használják, és az égetéskor keletkező hőt hasznosítják vagy nem hasznosítják. Ide kell érteni a hulladék oxidációjával történő égetést és az egyéb termikus kezelési eljárásokat, például a pirolízist, az elgázosítást vagy a plazmaeljárásokat, amennyiben a kezelés során keletkező anyagokat azt követően elégetik.”

Az uniós jogharmonizáció miatt, az uniós jogban és így Szlovákiában is hulladékégető műnek minősül az ilyen üzem – hangsúlyozza legszennyezes.hu oldalon Szuhi Attila.

A Válaszúton Alapítvány szakértője kitért arra is, hogy a pirolízis üzemek kibocsátásai mind mennyiségben, mind minőségben hasonlítanak a hagyományos égetőkéhez. Az Európai Bizottság IPPC BAT referencia dokumentuma szerint:”a hulladék elgázosító és pirolízis üzemek levegőbe történő kibocsátásai hasonlóak a hagyományos égetőkéhez.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 06. 22:34, vasárnap | Helyi

Negyvenegy iskolát támogat idén a Richter alapítványa

Hatalmas érdeklődés mellett, 41 intézmény közel 107 millió forint összértékű támogatásával zárult a Richter Gedeon Nyrt. Centenáriumi Alapítvány 2025-ös országos támogatási programja.

2025. Július 02. 21:55, szerda | Helyi

Már elérhető a Richter Tudományos Show teljes felvétele

2025. Június 25. 13:01, szerda | Helyi

A Múzeumok Éjszakája egyik legnépszerűbb esztergomi programja idén is a Richter Tudományos Show volt

Izzó tudományos kísérlet, lélegzetelállító fényfestés, csodás orgonakoncert, megelevenedő történelem és elragadó kiállítások .

2025. Június 05. 17:59, csütörtök | Helyi

Nagy döntést hozott a Richter, óriási változás vár Dorogra

Új korszak veszi kezdetét a Richternél – ennek részleteit nemrég jelentette be Magyarország legfontosabb gyógyszeripari vállalata. A Richter Gedeon Nyrt. hatóanyaggyártásának központja Dorog lesz.