Az kiállítás egyrészt azért volt rendhagyó, mert a művésznek eddig nem volt szabadtéren kiállítása, másrészt - és ez a lényegesebb momentum, olyan képeket láthat a közönség, amelyek Gabi nemrégi lakástüzében ugyan nem semmisültek meg, de a hő hatására a textúrájuk átalakult, illetve a korom elszennyezte, befüstözte őket, maradandó nyomot hagyva az alkotásokon.

Brassai Gabi, azonban a kezdeti sokk után ezt a különleges atmoszférájú világot akarta feldolgozni, megmutatni. A Szenttamás Barátai Egyesület kérése igent mondva a megmentett, új életre kelt képeket szeptember 17-én ki is állította.

Fehér László tárogatójátékát követően Wolsky András képzőművész nyitotta meg a kiállítást, akivel Gabi legutóbb a Duna Múzeum Geometry_Positive tárlatán dolgozott együtt.

A közös munka, a személyes ismeretség okán Gabi tárlatáról Wolsky hitelesebb, érzékletesebb képet tudott adni, ezért most az ő beszédét tesszük közzé változtatás nélkül:

"Kedves Gabi, tisztelt Szenttamás Barátai Egyesület, tisztelt Érdeklődők!

Brassai Gabriella festőművész kollégám felkért, hogy nyissam meg a kiállítását.
Nagy megtiszteltetésnek éreztem, és nagy örömmel mondtam igent a kérésének!

Gabi 1972-ben született Esztergomban.
1991-ben Carrarában, az Accademia di Belle Arti festészeti szakán végzett.
1995-ben a budapesti Magyar Iparművészeti Főiskola, Vizuális Kommunikáció Tanszék grafika és typo-grafika szakán szerzett diplomát.
Jelenleg festőművészként alkot, illetve az esztergomi Duna Múzeum kortárs galériáját vezeti.

A megnyitómnak azt a címet adtam, hogy a „Tisztító tűz” és egy Pilinszky János idézettel kezdeném:
„Bizonyosságra törekedni és elfogadni a bizonytalanságot… Kemény prés ez, mégis szorításból született meg minden igaz bölcsesség, ima, művészet.”

Brassai Gabi esztergomi műtermében a nyár elején tűz ütött ki. Egy különös tűz. Gabi reggel benyitva a műtermébe már csak a sűrű füstöt és a koromfekete műtermét találta. A tűz még önmagától aludt ki, viszont a fekete füstön kívül rengeteg különös nyomot hagyott hátra.

Egy ilyen tragédia után, a tűzoltók munkáját követően, valamint a nagyon sok baráti segítségen túl mégis azt gondolná az ember, hogy a tűzvész elszenvedője, akinek a fél életműve, megkezdett és befejezett alkotásai vagy teljesen megsemmisültek, vagy súlyosan és helyrehozhatatlanul sérültek, minimum depressziós lesz – hogy rosszabbra ne is gondoljunk. Művészkollégaként magam is megrendültem, és megijedtem akkor a hír hallatára.

Brassai Gabit viszont más fából faragták! A kezdeti sokkot követően a megfeketedett és szinte a felismerhetetlenségig összeégett kupacokból Gabi apránként visszafejtette az egymásba sült képeket, rétegeket. Mint a szobrász, aki a nyers kőtömb szétfaragásával új dimenziókat hámoz ki az ősanyagból. És itt eszembe jut, hogy hiszen Gabi Carrarában (a kőszobrászat hazájában) szívta magába a művészet alapjait, látva, hogy a kövesek hogyan hatolnak az anyag mélyére.

Gabi még a tűzvész előtt elkezdett foglalkozni az általa „sötét anyag”-nak nevezett témával. Filozófia, lélektan, születés előtti, a halál utáni területek, az idő léte - nem léte, valamint mindennek az ősmagva, ami elkezdte foglalkoztatni.
A megfeketedett műterem sziszifuszi kihámozása közben az előkerült sérült képtábláit válogatva vette észre, hogy ebben a különös tűzben számára valami nagyon izgalmas változás jött létre, új szubsztancia született.

Megváltoztak Brassai Gabi képei. Bizonyos képek a felismerhetetlenségig megégtek. A teljesen megfeketedett alkotások elnyerték végső állapotukat, a korom eltávolíthatatlan a festék felületéről, a megfeketedett anyaggal már nem lehet mit tenni, restaurálhatatlanná váltak. Bevégeztetett! A fény eltűnt, létrejött az igazi sötét anyag. Gabi, pont ezt kerested, ezt te is tudod!
A fény viszont másutt megszületett! Nem lehet teljes sötétségben ép ésszel megmaradni!
A pusztító tűz bizonyos munkákat fénnyel elárasztott el. Olyan finom fényhatásokkal, mely a beleégett sötét foltok – mintegy árnyékhatások – kontrasztjaként jöttek létre. (Ezekből a mű-típusokból többet is látunk itt a kiállításon).
A sorban a legelső képre hívnám fel a figyelmet, ebben az esetben egy üres alapozott vászonról beszélünk. Egy falhoz támasztott üres vászon, ami arra várt, hogy a „sötét anyag” témáján dolgozzon rajta Gabi, s a tűz egy reggelre létrehozta azt hő-képet, amely Gabit majd egy új képsorozat tovább gondolására inspirálta.

Ennél a képnél érzem magamhoz a legközelebb ennek a kiállításnak a lényegét.

Képzőművészként magam is a tőlem független jelenségek bevonásával alkotok. A képeim létrejöttének van egy általam kitalált szabályrendszere, de van egy általam befolyásolhatatlan része, méghozzá a generált véletlen, mely a képeimen elhelyezkedő színeket, méreteket és irányokat határozza meg tőlem teljesen függetlenül. Számomra attól válik izgalmassá az alkotás, hogy előre nem látható módon alakulnak a képeim struktúrái, dinamikái.

Gabi a kiállítás szövegeként arról ír: „Ennek az anyagnak valójában nem én vagyok a szerzője. (…) Olyan érdekes alkotások születtek tőlem részben függetlenül, hogy játszani kezdtem a kialakult képekkel.” (Itt most megállok. Van itt a táblák között egy kakukktojás. Egy olyan kép, melyet az előbb említettem, amit Gabi a tűzvész képnyomai hatására alkotott. Egy rekonstrukció, mely annak a bizonyítéka, hogy a tragédia mintegy megtermékenyítve a művészt, új gondolatok születését segíti.) Tovább idézve Gabit: „A tűz előtt a fejemben a sorozatnak az volt a címe: Sötét anyag. A baleset sok mindent megváltoztatott, a képek végső formáját tulajdonképp a tűznek köszönhetem. Így, és most vannak készen.”

Legvégül már csak egyetlen dolgot szeretnék hozzátenni a megnyitóhoz: Gabi, jó lenne, ha ezeket a képeidet majd eredeti formában, galéria-körülmények között is be tudnánk mutatni, hogy láthatóvá váljanak anyagszerűségükben is a tisztító tűzzel való közös alkotásaidat.

Köszönöm a figyelmüket, a kiállítást ezennel megnyitom!
Wolsky András képzőművész"

A megnyitó beszédet követően a HANGEMBEREK duó remek produkcióját láthatták- hallhatták a megjelentek.