Hírek
2016. Február 03. 15:33, szerda |
Helyi
Forrás: sajtóközlemény
Egyszerűsödnek a hivatali eljárások
A közigazgatási bürokráciacsökkentésről tartottak előadást a megyében dolgozó önkormányzati dolgozók számára Esztergomban február 2-án.
Az előadás résztvevőit az esztergomi önkormányzat épületének nagytermében Romanek Etelka polgármester köszöntötte. Köszöntőjében többek között úgy fogalmazott, hogy a mostani előadás is a köz szolgálata érdekében történik, hogy az ügyfelek, a lakosság minél nagyobb megelégedését hozó munkát lehessen végezni.
A közigazgatási bürokráciacsökkentéssel összefüggő törvénymódosításról szóló előadást dr. Rácz Vanda, a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal főosztályvezetője tartotta. A közel kétórás eseményen a közigazgatást érintő törvénymódosítások, azon belül is például az illetéktörvény, a közigazgatási eljárási törvény és a polgári perrendtartási törvény módosításaival kapcsolatos változásokról tájékoztatták a résztvevőket. A járásból érkezett, több, mint száz önkormányzati hivatalnoknak tartott előadásában dr. Rácz Vanda kiemelten az állampolgárok és a vállalkozások adminisztratív terheinek csökkentéséről, az eljárások egyszerűsítéséről és gyorsításáról, valamint a közigazgatási bürokráciacsökkentés jogszabályi kereteinek megteremtéséről beszélt. A bürokrácia csökkentés módszereiről szólva a megyei főosztályvezető kiemelte az általános eljárási szabályok egyszerűsítését, az engedélyhez kötött tevékenységek körének csökkentését, az ügyintézési határidők csökkentését és az egyes hatósági ügyeket érintő jogszabály módosításokat is.

Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
