Hírek
2013. Október 17. 09:24, csütörtök | Helyi
Együtt-PM: Esztergom nem kér a kormány újabb ötleteiből
Együtt-PM közlemény: Szilágyi László országgyűlési képviselő sajtóközleményben fejtette ki véleményét az árvízi védekezés tiszteletére Esztergomnak is adományozandó emlékműről.
A kormányra nagyon jellemző, hogy nem az árvízvédelemmel van elfoglalva, hanem a saját dicsőségét fényezi: teljesen feleslegesen emlékműveket akar építeni az árvíz által érintett településeken. Esztergom már jelezte, hogy köszöni, nem kér semmilyen emlékművet, inkább a körgát építésében kérne segítséget. Kiderült, hogy egyszer már megépülhetett volna a védmű, de a Meggyes-féle városvezetés nem ezt választotta.
Az Együtt-PM kérdést intézett a belügyminiszterhez, amelyben azt firtattuk, hogy kik és mennyiért készítették el az emlékművek terveit, mennyi közpénzt szánnak az építkezésekre, és főleg mit tettek annak érdekében, hogy a hasonló árvízi helyzetek ne ismétlődhessenek meg. Reméljük, még idejében sikerül megakasztani az újabb értelmetlen pénzszórást.
Az esztergomi iszapömlés ügye is sajátos fordulatot vett. A vidékfejlesztési miniszter írásbeli válaszából úgy tűnik, hogy a következményeket az esztergomi önkormányzatra akarja verni a környezetvédelmi hatóság. Kötelezik az önkormányzatot, hogy ismertesse terveit egy újabb havária esetére, pedig ahhoz semmi köze. Látszik, hogy a hatóság nem mer, vagy nem akar ujjat húzni a kivitelezővel, Mészáros Lőrinccel, aki Orbán felcsúti helytartója, ehelyett megint Esztergomot állítja pellengérre. A Fidesz erkölcsi és anyagi csődbe taszította a várost, és minden nap kieszel egy újabb büntetést. Márpedig ebből a helyieknek nagyon elege van!
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Február 05. 10:28, csütörtök | Helyi
BÁNTALMAZÁS ÉS MARADANDÓ FOGYATÉKOSSÁG
A rendőrség 45 nap alatt lefolytatta az eljárást azzal a férfival szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.
2026. Április 12. 16:00, vasárnap | Életmód
A XIV. Leó pápa vezette békevirrasztáson a kontinensek képviselői békefényt gyújtanak meg
Afrika, Amerika, Európa és Óceánia hívei Szent Ferenc békelámpása lángjával gyújtanak fényt azon az imavirrasztáson, amelyet XIV. Leó pápa vezet a Szent Péter-bazilikában szombaton hat órától.
2026. Április 12. 14:00, vasárnap | Életmód
Sikerrel visszaérkezett a Földre a NASA Holdat megkerülő űrkabinja, az Orion
Sikerrel visszaérkezett a Földre az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Holdat megkerülő űrkabinja, az Orion, négy tagú legénységgel a fedélzetén pénteken.
