Hírek
2013. December 03. 07:27, kedd |
Helyi
Forrás: MTI
Együtt-PM: rendezni kell Esztergom vagyoni helyzetét
Hatályon kívül kell helyezni a több esztergomi intézményt is állami kézbe adó úgynevezett lex Esztergomot és rendezni kell a város vagyoni helyzetét, hangsúlyozta az Együtt-PM hétfőn a fővárosban.
Az Együtt-PM szerint hatályon kívül kell helyezni a több esztergomi intézményt is állami kézbe adó úgynevezett lex Esztergomot és rendezni kell a település vagyoni helyzetét, amelynek keretében vissza kell utalni a városnak azt az 1,7 milliárd forintot, amit "jogtalanul vettek el" - mondta hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján Szilágyi László.
A választási szövetség színeiben politizáló független képviselő közölte, hogy az ügyben törvényjavaslatot nyújtott be, de azt az önkormányzati bizottság hétfőn nem vette tárgysorozatba.
Más témában feltett kérdésre reményét fejezte ki, hogy a megismételt fóti időközi választás ugyanolyan jól fog sikerülni az ellenzék számára, mint korábban. A Budapest Környéki Törvényszék vasárnap döntött úgy, hogy kampánycsendsértés miatt meg kell ismételni a november 24-én tartott fóti időközi önkormányzati polgármester- és képviselő-választást.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 04. 08:50, kedd | Helyi
Rekordadománnyal zárult a Richter Egészségváros 2025-ös szezonja
2025. Október 15. 13:56, szerda | Helyi
FÚZIÓ ’25
Öt szervezet részvételével sikeresen lezajlott vármegyénkben az ez évi Fúzió-gyakorlat.
2025. Október 06. 09:39, hétfő | Helyi
TE DÖNTESZ – VALÓS TÖRTÉNETEKKEL A DROGPREVENCIÓÉRT
a tatai Magyary Zoltán Művelődési Központ adott otthont a Te döntesz című drogprevenciós színházi előadásnak, melynek során több száz középiskolás kapott lehetőséget arra, hogy szembenézzen a drogfüggőség valóságával

