Hírek
2019. Április 17. 09:54, szerda |
Belföld
Forrás: mti/MTI/Varga György
Elásott műkincsgyűjteményre bukkantak Keszthelyen
Csaknem háromezer darabos érmegyűjteményre, továbbá ékszerekre és emléktárgyakra bukkantak még februárban egy keszthelyi ház pincéjében, ahová valószínűleg a második világháború idején,
a deportálás előtt ásták el zsidó tulajdonosai. A kollekciót kedden mutatták be Keszthelyen.
A felbecsülhetetlen értékű gyűjteményről Havasi Bálint, a Balatoni Múzeum igazgatója azt mondta: a 2776 darab érme nagyobb részt a római császárság korából származik, kisebb hányada arany-, a többsége ezüstérme, amelyek mellett 24 ékszer és emléktárgy is volt.
A tárgyakat egykori tulajdonosai befőttesüvegekben ásták el 1944-ben házuk pincéjében, ahol februárban bukkantak rá véletlenül a névtelenséget kérő megtalálók.
A keszthelyi belvárosi ház pincéjéből vizet akartak kiszivattyúzni, amihez egy kisebb gödröt kellett ásni, így ütköztek bele az első befőttesüvegbe, amelyben érmék voltak. Összesen egy törött és öt sértetlen, gondosan lezárt befőttesüveg került elő, ami után a megtalálók értesítettek a város jegyzőjét, aki felvette a kapcsolatot a Balatoni Múzeummal - jelezte az igazgató.
Hozzátette: az ékszereken talált vésetek alapján arra jutottak, hogy a keszthelyi Pollák és Rosenberg családhoz köthető a páratlan lelet, amelyet tulajdonosaik 1944. június 20., vagyis a keszthelyi zsidóság deportálása előtt áshattak el.
Redő Ferenc régész, numizmata szakértő kifejtette: a gyűjtemény első vizsgálatai alapján annyi bizonyos, hogy az időszámításunk előtt 200-300 évvel megelőző időszakról valók az első darabok, a legutolsó veretek pedig az 1940-es évekből származnak. A több mint kétezer év érméinek jelentős része a római császárság korából származik, illetve egy nagyobb rész a 17-19. századból való.

A minden bizonnyal tudatos gyűjtőmunka eredményeként a Kárpát-medencei térségben felbukkant pénzek szerepelnek a kollekcióban többségben, akadnak német, olasz, spanyol, portugál vagy brit veretek, sőt az 1920-as évek szovjet érméi is megtalálhatóak köztük. Vélhetően cserék révén japán, kínai és arab fizetőeszközök is sorakoznak a gyűjteményben, amelyről korábban nem volt információ.
Rejtő Gábor, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség keszthelyi elnöke felidézte, hogy Keszthelyről 829 zsidót deportáltak a második világháborúban, de csak 64-en élték túl a pusztítást, közülük is csak minden második ember tért vissza városába. A Pollák Ferenc üvegkereskedőhöz és egyik lányuk férje, Rosenberg Samu körorvoshoz köthető lelet kapcsán az MTI kérdésére azt is elmondta: nem tudnak arról, hogy élnek-e leszármazottaik.
Ruzsics Ferenc, Keszthely polgármestere arról számolt be, hogy az önkormányzat a tulajdonviszonyok tisztázása érdekében az államnak is bejelentette a megtalált leletet. A páratlanul értékes gyűjteményt szeretnék bemutathatóvá tenni, hogy június első hétvégéjén, a város napján a nagyközönség is megtekinthesse Keszthelyen.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 22. 16:00, szerda | Belföld
Bóna Szabolcs: ideje visszaadni az agrárkamarát a gazdálkodóknak
Ideje visszaadni az agrárkamarát a gazdálkodóknak - írta az agrár- és élelmiszergazdaságért felelős miniszter a Facebook-oldalán kedden.
2026. Július 22. 14:00, szerda | Belföld
Forsthoffer Ágnes: azon dolgozom, hogy kevesebb legyen az indulat és több a kölcsönös tisztelet
Kevesebb indulat és több kölcsönös tisztelet megteremtésére törekszik Forsthoffer Ágnes, a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnök, aki erről kedden napirend előtt beszélt az Országgyűlés ülésén.
2026. Július 22. 12:00, szerda | Belföld
Benyújtotta a kormány az ügynökakták feltárásáról szóló törvényjavaslatot
A lezárult társadalmi egyeztetés eredményeinek figyelembevételével benyújtotta a kormány a parlamentnek az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárását lehetővé tévő törvényjavaslatot
2026. Július 22. 12:00, szerda | Belföld
Trenkwalder: meghaladta a 2400 forintot a fizikai dolgozók átlagos órabére idén a második negyedévben
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2430 forint volt a második negyedévben, ami 8,5 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakában mért 2240 forintos szintet
