Városlista
2025. június 1, vasárnap - Tünde

Hírek

2016. Október 29. 05:00, szombat | Kék hírek
Forrás: mti

Elfogták egy százmilliós csalási ügy szökésben lévő gyanúsítottját

Elfogták egy százmilliós csalási ügy szökésben lévő gyanúsítottját

Elfogták egy négy évvel ezelőtti 180 millió forintos költségvetési csalási ügy utolsó gyanúsítottját a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren szerdán

- tájékoztatta a Somogy Megyei Főügyészség pénteken közleményben az MTI-t. Azt írták: a gyanú szerint a férfinak másokkal együtt szerepe volt abban, hogy egy Somogy megyei vállalkozás jogosulatlanul szerezhetett támogatást munkahelyteremtésre kiírt pályázaton. A bűncselekményben érintettek célja nem a projekt megvalósítása, hanem kizárólag a pénz megszerzése volt, az összeget az egyik ügyvezető a magánbankszámlájára utalta.

Az ügy hat szereplője közül négyet a bíróság tavaly októberben jogerősen végrehajtandó szabadságvesztésre ítélt. Az akkor még ismeretlen helyen tartózkodó két társuk egyikét tavaly októberben fogták el, azóta vádat is emeltek ellene, az utolsó gyanúsított pedig most került rendőrkézre.

A férfit, akivel szemben mintegy 50 millió forint vagyoni hátrányt okozó adócsalás miatt is nyomoznak, a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Május 29. 16:00, csütörtök | Kék hírek

Vádat emeltek egy nő ellen, aki egy 15 éves lányt kényszerített szexmunkára

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség minősített emberkereskedelem és gyermekpornográfia miatt vádat emelt egy bajai nővel szemben, aki a fia náluk lakó, kiskorú barátnőjét fenyegetéssel és erőszakkal szexmunkára bírta rá.

2025. Május 21. 07:26, szerda | Kék hírek

Egy szék háttámlával ütötte a biztonsági őrt a győri stadionban

Az ügyészség vádat emelt egy szurkolóval szemben, aki 2024 tavaszán, egy NB II-es mérkőzésen egy széktámla élével arcon ütötte a biztonsági őrt.

2025. Május 21. 07:25, szerda | Kék hírek

Kémkedés gyanúja miatt indítványozott letartóztatást az ügyészség

A Fővárosi Főügyészség egy kémkedéssel is gyanúsított ukrán férfi letartóztatására tett indítványt.

2025. Május 20. 07:19, kedd | Kék hírek

A kerékpárosokat és motorosokat fogja ellenőrizni a rendőrség

Két napon keresztül ellenőrzi majd a rendőrség a motorosokat és a kerékpárosokat - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata hétfőn a police.hu oldalon.